termék, szolgáltas és web ajánló

Tematikus PR-cikkek, online marketing szövegek, honlapajánlók. Hirdetés és reklám - árucikkek Kárpátalja - kárpátaljai magyarok

2011. ápr. 08.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

A Kárpáti Igaz Szó új honlapja

Ez a bejegyzés a Kárpáti Igaz Szó c. magyar közéleti lap, újság (Kárpátalja) online kiadásáról adott hírt 2011-ben. A szerkesztőség sajnos - mint ezt a későbbi frissítésekben is jeleztem - nem használta ki az internetes megjelenés lehetőségeit, a honlap nem vált hírportállá. Ráadásul magának a lapnak a színvonala is folyamatosan romlik az utóbbi években. Egyre provinciálisabbá, igénytelenebbé vált, az újságírók teljesítménye siralmas. Ennél is nagyobb gond, hogy a független újságírásnak még a szele sem érintette meg a KISZót, 2005-ös újraindulása óta az ukrán hatalmi érdekek közt saját politikai karrierjét építgető Gajdos István iránti szolgahűség jellemezte - de ez legalább bizonyos (olykor túlzó) baloldaliságot, demokratikus és liberális szemléletet kölcsönzött az újságnak. Ám egy ideje a lapon súlyos identitásválság figyelhető meg, sőt, ez a világnézeti elbizonytalanodás oda vezetett, hogy a Kárpáti Igaz Szó ma, a kiélesedő ukrajnai krízis közepette - 2013-2014 - a szélsőségesen nacionalista, rasszista, antiszemita, homofób, antiliberális és antidemokratikus magyarországi politikai párt kárpátaljai szócsövévé látszik degradálódni. Ez a roppant szomorú körülmény arra késztetett, hogy ezt a bevezetőt ide tűzzem a honlap 2011-es bemutatásának eredeti szövege elé. - BDK, 2014. augusztusa   - Az eredeti bejegyzés, majd a frissítések:

Megújult a Kárpáti Igaz Szó honlapja, átláthatóbb lett a struktúrája, visszakereshetőbbek az anyagai, és fontos, hogy a nyomtatott lap számai szerinti visszakeresés is (újra) lehetővé vált az archívumban.. Az új honlap még tesztüzemben működik. A megnyitáshoz >>katt a képre

a Kárpáti Igaz Szó honlapja

Frissítés, 2012. október. A tesztüzemet követően a honlap valódi online hírportállá kezdett fejlődni. A nyomtatott lap anyagain túl számos friss hírt közölt, kisebb saját online-anyagok is megjelentek. Kísérlet történt egyfajta közösségi élet megteremtésére (chat, Facebook), illetve kárpátaljai szerzők blogjainak az integrálására. Később ez a folyamat lelassult, majd le is állt. Jelenleg a honlapon csupán a nyomtatott verzió cikkei olvashatók, így a szájt alig több, mint egy print kiadvány statikus online verziója.

Frissítés 2014. Miközben a Kárpáti Igaz Szó nagy riválisa, a Kárpátalja hetilap hírportálként kezdett működni és miután a beregszászi főiskolán készülő Kárpátalja Ma is napi több frissítéssel követi a világ és Kárpátalja eseményeit, aközben a KISzó továbbra is csak a print cikkeket közli digitális formában, más, új, aktuális hír nincs a honlapon. Igaz, hogy afféle "társlapként" beindult a Tisza News egy valódi online hírportál igényével, de azért ez mégsem az, mintha az Igaz Szó vállalna fel online működést.

Más: .A Kárpáti Igaz Szó történetét bemutató weboldalam a lap nevére keresve az első 10 Google-találat közt szerepel, mi több, ez a blogposzt is ott található az élbolyban, ezért egy kis honlapoptimalizálás alá vetem.

Kárpátalja magyar lapja, a Kárpáti Igaz Szó

A fentebbi linkre kattintva megismerhető a sajtóorgánum története, megtudható múltbéli működésének több érdekessége - meglehetősen részletes leírások alapján. Így olvashatni a Kárpáti Igaz Szó 2005-ös kettéválásáról, amikor két azonos nevű újság jelent meg Kárpátalján - mintegy sajtótörténeti egyedülvalóságként.

Más: Egy SEO-fricska lehetősége: Kárpáti Igaz Szó (optimalizálás) - Szószedet: kárpáti, kárpátalja, lap, újság, sajtó, laptörténet, honlap, kárpáti igaz szó, kiszó, kisz, újság, napilap, igazszó, ungvár, szerkesztőség, napilap, hetilap, magazin, sajtó, orgánum, fórum

Címkék: média, web

KGB-s hagyományok

Büntetnék a kettős állampolgárságot Ukrajnában

Az ukrán állampolgárok kettős állampolgársága elleni küzdelem érdekében meg kell változtatni az ukrán törvényeket – közölte Volodimir Rokickij, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyettes vezetője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.

Rokickij kifejtette: jelenleg az SZBU nem reagál a kettős állampolgársággal kapcsolatos esetekre. Kormányhatározatra van szükség a kettős állampolgárságot illetően – tette hozzá, megjegyezve, hogy az SZBU tájékoztatást nyújt az ukrán kormánynak a román és magyar állampolgárság felvételéről – adta hírül az rbc.ua ukrán hírportál. Az SZBU helyettes vezetője azt is elmondta, hogy a szolgálat a kérdés kapcsán előterjesztést nyújt be a legfőbb ügyészségnek és az igazságügyi tárcának egyes törvények módosítása érdekében.

A hírportál szerint az ukrán alkotmány közvetlenül tiltja az ukrán állampolgárok kettős állampolgárságát, de eközben sem adminisztratív, sem büntetőjogi szankciót nem ír elő a kettős állampolgárság kapcsán. Az orgánum szakértői véleményekre utalva megjegyezte, hogy jelenleg több tízezer ukrán állampolgárnak a zsebében lapul más országok – a Krímben élőkében főként Oroszország, a kárpátaljai lakosokéban Magyarország és Románia – útlevele.

(MTI, Hírszerző)

Más már nem hiányzott

Úgy tűnik, sikerült megoldani a beregszászi magyarok legégetőbb gondját.

Rovásírásos helynévtábla Beregszász határában

Kovács Béla EP-képviselő kezdeményezésével Kárpátalján elsőként Beregszászban került felállításra a Rovás Alapítvány által készített székely-magyar rovásírásos helységnévtábla.

A rendezvényre szombaton került sor. A zord időjárás ellenére sokan részt vettek az első rovásírásos névtábla-avatón Beregszász Asztély felőli bejáratánál. Az ünnepségen többek között részt vett Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője, Sípos László, a Rovás Alapítvány kuratóriumi elnöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke.

 

Az ünnepség a Himnusz éneklésével kezdődött, majd Gajdos István, Beregszász polgármestere osztotta meg a jelenlévőkkel a gondolatait. Ezt követően Kovács Béla adott hangot azon reményeinek, hogy ez a táblaállítás az első Kárpátalján, de remélhetőleg a magyarlakta falvak polgárai részéről továbbra is lesz igény ilyenre.    

Beregszász rovásírásos helységnévtábláját Gajdos István és Kovács Béla leplezte le.

Hegedűs Csilla

Forrás: KISzó

Magyar romák Kárpátalján

A kárpátaljai magyar ajkú cigányok is tényezői lehetnek a magyar nemzetstratégiájának, legalábbis Balog Zoltán államtitkár szerint, akinek Kárpátalján tett látogatása utáni nyilatkozata szerint az a tény, hogy a régióban élő romák többsége magyarul beszél és magyarnak tartja magát, olyan nemzetstratégiai kihívást jelent, amivel érdemes foglalkozni. Köztudomású, hogy mind Erdély, mind Kárpátalja sok településén azért van még magyar iskola, mert a cigányok is oda íratják be a gyerekeiket. Ha ez a helyzet megváltozna, s a roma gyerekek más tannyelvű iskolát választanának, akkor ebből nagy veszteség származna. "Mostani látogatásom során arra a kérdésre keresem a választ, hogyan tudnánk a kárpátaljai magyar ajkú cigányokat bevonni a nemzetstratégiába oly módon, hogy rajtuk segítve, magyar nemzettudatukra építve ők is segítsenek rajtunk a nemzetmegtartásban." (forrás)

Ki az ukrán: én vagy te?

Újabb politikai pengeváltás az ukrán nyelv körül

Az Anyanyelv világnapja (február 21.) ismét alkalmat adott az ukrán politikusoknak arra, hogy egymásnak essenek a nyelvi kérdés okán.

Az ellenzékbe szorult, bűnvádi eljárás alá vont Julija Timosenko az Anyanyelv világnapján a nyilvánossághoz fordult az ukrán nyelv védelmében.

 

A korrespondent.net hírportálon is közzétett felhívásban az egykori miniszterelnök kijelenti: a jelenlegi ukrán hatalom „háborút folytat Tarasz Sevcsenko, Leszja Ukrainka, Ivan Franko nyelve ellen”. Az ukrán irodalom klasszikusainak megidézése mellett a sajátos hajviseletéről világszerte közismertté vált politikus azzal vádolja Viktor Janukovics elnököt, hogy számára az ukrán nyelv nem képvisel értéket, amit az is jelez, hogy a hozzá közel álló kormányzati politikusok, a hatalompárti állami köztisztviselők nagy része hivatali időben sem használja az államnyelvet.

A BJUT politikai mozgalom vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy tegyenek meg mindent a jelenlegi hatalom által veszélybe sodort ukrán nyelv megvédése érdekében: fizessék elő az ukrán lapokat, vásároljanak ukrán szépirodalmat, hallgassanak ukrán nyelvű rádióadásokat, beszéljenek ukrán nyelven gyermekeikkel, családtagjaikkal, barátaikkal. Az orosz ajkú lakosságot pedig – akik a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Ukrajna lakosságának 29,6%-át teszik ki – arra szólította fel, hogy tanuljanak meg ukránul. 

Timosenko asszony elmondta azt is, hogy ő is csak felnőttként sajátította el az ukrán nyelvet, hiszen orosz nyelvű régióban született. A volt miniszterelnök 2010. július 6-án tett nyilatkozatában kijelentette: az orosz ajkú kelet-ukrajnaiaknak valójában nem kell a nulláról tanulniuk az ukrán nyelvet, hanem csupán fel kell idézniük azt „a genetikai emlékezetből”. „Az ukrán nyelv bennünk van” – mondta meggyőződéssel az egyébként orosz anyanyelvű, s ukránul csupán a nagypolitikában való megjelenése során megtanult politikus.

Timosenkonak a nemzethez intézett legújabb felhívásában hangsúlyos rész az, melyben kijelenti: Ukrajnának csupán egyetlen államnyelve lehet, mégpedig az ukrán. Az egyetlen államnyelv megőrzésére nem azért van szükség, hogy más nyelveket kiszorítson a használatból tette hozzá a politikus, hanem azért, hogy Ukrajna és az ukrán nemzet végre lerázza magáról az egykori szovjet gyarmatosító politika máig érzékelhető hatásait.

Anna Herman, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője nem maradt adósa Timosenkonak (l.: itt). A hatalom képviselője az ellenzéki politikus szavait kommentálva elmondta, hogy Julija Timosenko soha nem beszélt ukránul saját gyermekeivel, ennek ő számtalan alkalommal fültanúja volt, így hát az ellenzéki politikusnak az állami nyelvpolitikát bíráló szavait sem lehet komolyan venni. Hozzátette továbbá Herman azt is, hogy az ellenzék nem hajlandó tudomást venni arról, hogy Janukovics elnök egyre jobban beszéli az államnyelvet. Az ukrán nyelvet féltő Timosenko asszonyról ellenben kijelentette, hogy az ellenzéki politikus maga sem beszél jól ukránul, hiszen egyértelműen oroszos kiejtéssel beszéli a nyelvet.

Nincs abban semmi különös, vélte Herman, hogy Timosenko és elvbarátai kisajátítják maguknak a nemzeti ideológiát, a nemzeti retorikát és eszmét, s az ukrán nyelv egyedüli védelmezőiként állítják be magukat, miközben mindenki másban az államnyelv fenyegetőit vélik felfedezni. „Ők mind neofiták – idézi a magas rangú állami hivatalnokot a sajtó –, a neofiták pedig mindig kategorikusak, és mindig úgy látják, hogy náluk senki sem odaadóbb”.

Az ukrán nyelv kapcsán kibontakozó újabb politikai adok-kapok hátterét az adja, hogy Ukrajna nyelvi helyzetét az ukrán politikai élet szereplői alapvetően kétféle megközelítésben látják és láttatják. A Csernicskó István szerkesztésében a közelmúltban megjelent Nyelvek, helyzetek, emberek című kötet elemzése szerint e téren az egyik oldalon a 2004-es „narancsos forradalom” révén hatalomra jutott erők állnak. Szerintük az ország nyelvi helyzete deformált, melyet az állami nyelvpolitikának ki kell igazítania, mert a cári Oroszország és a Szovjetunió által erőltetett orosz nyelv máig dominánsabb, mint az ukrán.

Ennek a nemzeti beállítottságú politikai elitnek a központi gondolata, hogy az ukrán nyelv a formálódó egységes ukrán politikai nemzet egyik kiemelt szimbóluma, ezért mindazok, akik két államnyelv mellett érvelnek, vagy akik úgy vélik, hogy a kisebbségi nyelveknek hivatalos státust kell biztosítani, azok voltaképpen az új ukrán állameszme ellen, az egységes nemzet és az állami integritás ellen foglalnak állást.

A másik álláspont hívei főként az oroszbarátnak tekintett, magukat demokratikus jogvédőként beállítók soraiból kerülnek ki. Szerintük Ukrajna nyelvpolitikáját a jelenlegi valós nyelvi helyzetre kell alapozni, az oroszt a második államnyelv státusába kell emelni. Az érvelés fontos eleme, hogy az erőszakos ukránosítás veszélyezteti az oroszajkú lakosság nyelvi és nemzetiségi jogait, fenyegeti a demokráciát, az emberi jogokat, az ukrán nyelv pozícióinak erősítése háttérbe szorítja az orosz nyelvet.

A két, egymással ellentétes nyelvpolitikai jövőkép mögött szinte teljesen azonos erőforrásokkal rendelkező, egymással szembenálló politikai tábor áll, állapítja meg az idézett kötet: az elsőnek Viktor Juscsenko és Julija Timosenko, a másodiknak Viktor Janukovics a központi alakja. Az egyik tábornak a dominánsan ukrán nyelvű északon és nyugaton, illetve részben az ország középső régióiban (Kijev és környéke) van a szavazóbázisa, a másiknak a jellemzően orosz nyelvű délen és keleten. Az ország nyelvi, nyelvhasználati megosztottsága tehát egyben politikai preferenciát is jelent, s ez törésvonal a választások során is jelentkezik.

„A kiélezett és bizonytalan ukrajnai politikai helyzetben, ahol az utóbbi években rendkívüli elnöki és országgyűlési választások követik egymást, s ahol a 450 fős parlamentben a többség gyakran öt-hat szavazaton múlik, és a koalíció felbomlása állandóan fenyegeti a kormányzó többséget, a tömegeket mozgósítani képes nyelvi kérdés elképzelhetetlen mértékben átpolitizálttá vált. A nyelvi kártya már a legelső ukrán választásokon megjelent a kampányban, s ez azóta sincs másként” – világítja meg a nyelvi kérdés politikai hátterét Csernicskó István kárpátaljai magyar nyelvész.

A nyelvi kérdés politikai súlyát jelzi, hogy ennek kapcsán az utóbbi időben az ország mindhárom exelnöke is megszólalt. A független Ukrajna első elnöke, Leonyid Kravcsuk szerint (nyilatkozatát lásd itt) az ország kétnyelvűsége Ukrajna egységét veszélyezteti. Aligha sikerül Janukovicsnak megváltoztatnia az Alkotmányt és a nyelvtörvényt, véli, hisz ehhez kétharmados parlamenti többség kell.

Annak idején Kucsmának is szándékában állt az orosz második államnyelvi státusba emelése, emlékeztet Kravcsuk, ám aztán elállt ettől a tervétől, mert megértette, hogy akkor csupán az ország déli és keleti felének elnöke lesz, és Ukrajna kettészakadása katasztrofális mérteket ölt: egyik része ukránul, másik oroszul fog beszélni. Másrészt, figyelmeztet az exelnök, a nyelvi kérdés választások előtt mindig előkerül, ha fel kell tüzelni a választókat, majd a kampány végeztével mindenki igyekszik félretenni ezt a kényes kérdést.

A Kravcsukot az elnöki székben követő Leonyid Kucsma szerint Ukrajnának csak egy államnyelve lehet, de az orosznak biztosítani kell a regionális nyelv státusát, s az orosz nem lehet idegen nyelv Ukrajnában. Juscsenko külön vezércikket szentelt a nyelvkérdésnek a Deny c. lapban. Meggyőződése, hogy a két államnyelv bevezetése éppúgy az ország és a nemzet egységét veszélyezteti, mint az, ha az orosz hivatalos nyelvként funkcionálhat Ukrajnában.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által a közelmúltban kiadott fent említett kötetben Csernicskó arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrán politikusokat gyakran az sem zavarja az ukrán nyelv iránt érzett aggodalmaik kifejezésében, hogy nagy részük nem vagy eléggé gyengén beszél ukránul, függetlenül attól, melyik politikai oldalon állnak.

Mikola Azarov, Ukrajna jelenlegi miniszterelnöke saját bevallása szerint igyekszik megtanulni az államnyelvet. 2010 októberében azonban újságírói kérdésre válaszolva a kormányfő kifejtette, hogy szerinte nem ront a megítélésén az, hogy nem tud ukránul. Elmondta továbbá, hogy korábban nyelvtanár foglalkozott vele, hogy mielőbb elsajátítsa az ukrán nyelvet, de ma már lemondott erről, hiszen munkaideje egyik felében ukrán nyelvű dokumentumokat olvas, a másik részében pedig ukrán nyelven folyó megbeszéléseken vesz részt, azaz egész nap ukrán nyelvi közegben van. Viktor Janukovics államfő – akiről 2007-ben, amikor még miniszterelnökként tevékenykedett, szintén azt írta a sajtó, hogy már erősen nekilátott az ukrán nyelv elsajátításának  – a közelmúltban arra utasította Anatolij Mogiljevics belügyminisztert, hogy két hónap alatt tanuljon meg ukránul . A belügyi tárcavezetőnek természetesen nem sikerült két hónap alatt eleget tennie az elnöki utasításnak (l. itt). Ukrajna legfőbb ügyésze sem maradhatott ki a nyelvi csetepatéból, ezért az elmúlt év végén olyan utasítást adott az ország ügyészeinek, hogy mihamarabb sajátítsák el az államnyelvet. A nemzeti elkötelezettségű Viktor Juscsenko és egykori narancsos harcostársa, Julija Timosenko ukrán nyelvtudásáról a HVG is cikkezett (2008/40. szám).

Nyelv és hatalom kérdése tehát szoros kapcsolatban van Ukrajnában, a nyelvi kérdés átpolitizáltsága pedig oly fokú, hogy apropóján még az Anyanyelv világnapja kapcsán is képes az ellenzék és a hatalom egymásnak esni.

Hodinka Antal Intézet

kárpátalja.ma

_____________________________________

releváns internetes tartalom

Honosítás: Ukrajna bekeményíthet

Törvénybe iktatnák, hogy meg lehetne fosztani az ukrán állampolgárságuktól azokat, akik más ország állampolgárságát is felveszik.

Volodimir Litvin, az ukrán parlament elnöke azt kezdeményezi, hogy hozzanak létre munkacsoportot az állampolgárságot szabályozó jogszabályok tökéletesítését célozva, emellett szorgalmazza, hogy az államfő adjon ki rendeletet e csoport felállításáról.  A Legfelsőbb Tanács elnöke levélben tájékoztatta erről Viktor Janukovics államfőt és Mikola Azarov kormányfőt - olvasható az ukrán parlament hivatalos honlapján.

A törvényhozás vezetője megállapítja, hogy az utóbbi időben egyes közép-európai országok nemzeti törvényeiben olyan módosítások léptek hatályba, amelyek egyszerűbbé tették az állampolgárság azon személyek által történő felvételét, akik etnikailag ezen országokból származnak és határain kívül élnek.

Volodimir Litvin megjegyzi, hogy  a törvények ezen módosításai bizonyos feszültséghez vezettek a régió országainak politikai kapcsolataiban, mivel - húzza alá a házelnök - „teljesen nyilvánvalóvá válik az a tendencia, hogy egy sor, Ukrajnával szomszédos ország alkalmazza az állampolgárság kiterjesztésének, a kettős állampolgárság felvétele ösztönzésének politikáját”.

Volodimir Litvin aláhúzza, hogy jogi szempontból Ukrajna Alkotmánya 4. cikkelye követelményeinek megsértését jelenti, az, hogy Ukrajnában bizonyos etnikai csoportoknak nemzeti alapon kapott második állampolgárságuk van. „Ugyanakkor az állampolgársági törvény nem tiltja meg közvetlenül az ukrán állampolgároknak más országok állampolgárságának felvételét, s nincs is semmiféle szankció előirányozva emiatt. Mi több, nincs benne mechanizmus sem, ami lehetővé tenné, hogy nyilvántartsák azon ukrán polgárokat, akik megkapták más országok állampolgárságát” - olvasható a levélben.

„Nyilvánvalóan szükség van arra, hogy törvényileg irányozzák elő azt a pontos és gyors procedúrát, amely szerint meg lehetne fosztani az ukrán állampolgárságtól amiatt, ha más ország állampolgárságát vette fel (valaki), elkülönítsék az ukrán állampolgárok és azok jogi státuszát, akik ukrán állampolgárként felvették egy másik ország állampolgárságát. Végeredményben pedig azoknak az ukrán állampolgároknak, akik fel szeretnék venni egy másik ország állampolgárságát, pontosan tudatában kell lenniük az ukrán állampolgárság jogi státuszának elveszítésével kapcsolatos szociális, gazdasági és jogi következményeivel” - véli a Legfelsőbb Tanács elnöke.

(forrás)

Magyar-ukrán közös monográfia Kárpátaljáról

Kárpátalja elmúlt száz évének történelmi, politikai és kulturális szintézisét adja az a magyarul és ukránul is megjelent új tanulmánykötet, amely az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete együttműködéséből született. A szerzők célja az volt, hogy összefoglalójukkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket.

„A magyar és ukrán szakemberek között, falként tornyosuló elzártságot akartuk áttörni egy olyan könyvvel, amely irányjelző lehet a további kutatásokhoz is” - mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Fedinec Csilla, a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadvány egyik szerkesztője, az MTA Entikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa arról a kötetről, amely két éves közös munka után a napokban jelent meg magyarul és ukránul, két kötetben, Magyarországon és Ukrajnában egyaránt.

A magyar történész szerint a mű szerzői igyekeztek hidat építeni a régióval kapcsolatos magyar és ukrán nyelvű tudományosság között. A két közeg, a két nemzeti historiográfia eddigi kapcsolódási pontjai ugyanis nehezen felismerhetőek. Alig épülnek egymásra, s mind ez idáig sokkal inkább egymás mellett léteztek, a párbeszéd, a szakmai vita lehetősége és igénye nélkül.

Nézegessen képeket Kárpátaljáról!

„A magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia lényegében a már meglévő tudásanyag összefoglalása. Még a lábjegyzeteket is elhagytuk, mégpedig abból a határozott megfontolásból, hogy egyértelművé váljék, - a kötet célja nem a historiográfiai vonatkozások, a kutatói dilemmák bemutatása, hanem a szintézisre törekvés” - hangsúlyozta az MTA kutatója, aki szerint a magyar kezdeményezést nyitottan, együttműködésre készen fogadták az ukrajnai szakemberek. A monográfia - amelyet Fedinec Csilla mellett Vehes Mikola, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, történész szerkesztett - 26 szerző, közöttük 5 magyarországi és 6 Ukrajnában élő magyar társadalomtudós írt.

A közös munka eredménye egy több mint hatszáz oldalas kötet, amely négy fejezetben tárgyalja a huszadik században több állam fennhatósága alá került Kárpátalja történetét az első világháborútól kezdve a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban és Ukrajnában. A szerzők a hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak. A kötet tehát nem csupán politikatörténeti összefoglaló, hanem egyúttal a régió gazdaságának, társadalmának és kulturális életének átfogó képét is adja. A negyedik fejezetben pedig egy 180 oldalas tanulmány az elmúlt két évtized legfontosabb fejleményeit dolgozza fel.
 
A szerkesztő a kettős kiadvány jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta: a monográfia nem csupán azért fontos, mert két különböző tudományos   ismeretanyagot mutat be együtt, hanem szemléletformáló is, hiszen egy régió szerkezetén belül ad betekintést az ukrán olvasónak a kárpátaljai magyarságról. A magyar olvasó pedig - végre - nem pusztán egy zárványként értelmezheti a kárpátaljai magyar problematikát, hanem egy régió évszázados társadalmi, intézményi szerkezetváltozásában. Fedinec Csilla kiemelte, hogy a két legkritikusabb pontot, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az 1939-1944 közti időszakot  a két nemzeti történetírást képviselő kutatók egymást kiegészítő alfejezetekben együtt oldották meg.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben várható-e hasonló kiadvány például a magyar-szlovák vagy magyar-román közös múltról a történész úgy vélte: egy ilyen munka nagyon fontos feltétele, hogy egy-egy fogalomhoz ugyanazt a tartalmat kösse mindkét fél. Szerinte jelenleg ez még nem mondható el például a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban, de felhívta a figyelmet arra, hogy a német-francia történészek példája nyomán a magyar és szlovák kutatók is elkezdtek közösen írni egy olyan középiskolai történelem tankönyvet, amely tükrözi mindkét ország szakembereinek tudományos eredményeit és nézeteit.

(forrás)
 

Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

A kényes kérdéseket sem kerüli el az Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége címmel ukrán nyelven megjelent kötet. A könyv kitér Ukrajna nyelvi és politikai megosztottságára, az ukrán-orosz nyelvi, kulturális és gazdasági ellentétekre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakra éppúgy, mint az ukrán kisebbségi és nyelvi jogi szabályozás ellentmondásaira, vagy a ruszin nemzetiség és nyelv kérdéskörére.
A kötet szerzőinek (Melnyik Szvitlana ukrán nyelvész, a Kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és kárpátaljai magyar kollégája, Csernicskó István, a beregszászi Rákóczi Főiskola tanára) együttműködése azt igazolja, hogy lehetséges és szükséges a többség és kisebbség közötti szakmai párbeszéd.
(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. .Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)


A könyv teljes anyagának Етнічне та мовне розмаїття України - Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége


A könyv adatai és ukrán fülszövege:

Мельник С., Черничко С.

ЕТНІЧНА ТА МОВНА РОЗМАЇТТЯ УКРАЇНИ
Аналітичний огляд ситуації

Ужгород, ПоліПрінт, 2010. 164 с.

В монографії розглядаються демографічне становище і правовий стан, аналізується освітня система національних та мовних меншин України, представляються теоретичні і практичні питання етнічної та мовної різноманітності держави. Робота виконана у рамках проекту „Поширення лінгвістичної відмінності: проспект підтримки та відродження мов у новій Європі” (Dimensions of Linguistic Otherness: Prospects of Maintenance and Revitalization of Minority Languages).


A könyről több megtudható a Kárpátalja.ma portál cikkéből:

Monográfia Ukrajna nyelvi és etnikai sokszínűségéről

Viktor Juscsenko, a független Ukrajna harmadik elnöke a Deny c. lap tavaly október hatodikai számában Akié nyelv, azé a hatalom címmel publikált vezércikkében (day.kiev) azt állítja, hogy Ukrajna klasszikus monoetnikus állam, melynek csupán egyetlen államnyelve és hivatalos nyelve lehet, mégpedig az ukrán. Ehhez képest merőben más álláspontot képvisel az a szerzőpáros, mely Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűségéről szóló monográfiát jelentetett meg a közelmúltban.

Melnyik Szvitlana, a kijevi Sevcsenko Nemzeti Egyetem oktatója és Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára közös ukrán nyelvű könyve bemutatja az ország nemzetiségi és nyelvi közösségeit, elemzi az ukrajnai kisebbségi és nyelvi jogi szabályozást, és kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek anyanyelvi oktatására.

A szerzők nem kerülik el a kényes kérdéseket sem. Részletesen elemzik az ország nyelvi és politikai alapú kettészakadását, a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája körüli ukrajnai bonyodalmakat, az ukrán–orosz nyelvi, politikai és gazdasági pozícióharcokat, az egyes nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek helyzetét, problémáit. Ezen belül kitérnek például a ruszin nemzetiség és nyelv kérdésére is. Külön alfejezet foglalkozik az államnyelv oktatásának kérdéskörével a kisebbségi nyelven oktató iskolákban, és bemutatják a narancsos forradalom után hatalomra jutott nemzeti erők nemzetállam-építési törekvéseit és nyelvi nacionalizmusát. Az összefoglaló fejezetben arra is kísérletet tesznek, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg arról, szerintük hogyan lehetne közelebb jutni az Ukrajnában erősen átpolitizált nyelvi kérdés megnyugtató rendezéséhez.

A 164 oldalas összefoglaló kötet egyik legfőbb érdekessége és értéke az, hogy egy kijevi, a többségi etnikumot képviselő és egy kárpátaljai, kisebbségi nyelvész közös munkájáról van szó. A könyv tehát példája annak, hogy lehetséges a szakmai párbeszéd többség és kisebbség között, a tudományosan igazolható tényekhez ragaszkodva meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, melyek révén elfogulatlan és szakszerű leírás készíthető még akár Ukrajna egyáltalán nem egyszerű nyelvi helyzetéről is.

(Melnyik Szvitlana és Csernicskó István: Етнічне та мовне розмаїття України: аналітичний огляд ситуації. Ungvár, PoliPrint, 2010. 164 old.)

Kárpátalja.ma


A könyv teljes anyaga itt érhető el: Етнічне та мовне розмаїття України - Ukrajna etnikai és nyelvi sokszínűsége

Más: Keresőmarketing - Google keresőoptimalizálás

Buktató buktató hátán - Kedvezményes honosítás

Bármennyire is nagy az igyekezet, s bármennyire is nyilvánvaló a jó szándék a magyar kormány részéről, már most látszik, nem lesz könnyű dolguk azoknak a kárpátaljai magyaroknak, akik úgy döntöttek, hogy benyújtják a kedvezményes honosításhoz szükséges iratokat.

Mert vegyünk egy konkrét példát. Ha az illető elmúlt 50 éves, akkor a szülei már a cseh érában születtek, s nyilvánvaló, hogy a Csehszlovák Köztársaság által kiállított keresztlevéllel nem lehet igazolni a magyar felmenőket. (De hát hol is van már az a keresztlevél!) Azoknak sincs nagyobb szerencséjük, akiknek a szülei a visszacsatolást követően – tehát az 1938–1944 közötti időszakban – születtek. Mert az ő keresztlevelüket – ismét csak, csekély kivételtől eltekintve – a szovjet érában, annak rendje és módja szerint lecserélték. Ezeket az anyakönyveket pedig az ungvári levéltárban őrzik. Tapasztalatból tudom, hogy amint ez utóbbiról valaki tudomást szerez, legyint az egészre egy nagyot, hisz ebben a mégiscsak kényes helyzetben ilyen kéréssel senki sem fordul egy ukrajnai hivatalhoz. Az utóbbi 60-70 esztendő tapasztalata mutatja, hogy jó az elővigyázatosság.

A legegyszerűbbnek tűnik az a megoldás, ha fellapozzuk annak az egyházközségnek az anyakönyveit, amelyikben a nagyszülőket és a szülőket megkeresztelték. Ám mint nemrég kiderült, az egyházi anyakönyvi okiratokat évtizedekkel ezelőtt igen sok helyen elvették és a járási anyakönyvi hivatalokban helyezték el, ahonnan ezek a dokumentumok azóta Ungvárra kerültek. Tehát megint csak a megyei székváros levéltárának az ajtaján kell kopogtatni. Igazából azoknak van viszonylag könnyű dolguk, akiknek a szülei, nagyszülei valamelyik magyarországi településen látták meg a napvilágot még a háború előtt. Ők a helyi anyakönyvi hivataloknál valóban könnyűszerrel hozzájuthatnak a honosításhoz szükséges iratokhoz.

Az egyszerűsített honosítással kapcsolatos tájékoztatókban gyakran szerepel, hogy az édesapa vagy a nagyapa katonakönyve lehet az az alapdokumentum, amivel igazolhatjuk a magyar felmenőket. Persze előfordulhat, hogy a Kárpát-medence más régióiban ez használható megoldás, viszont tapasztalataink szerint Kárpátalján egyáltalán nem az. Magyar katonakönyv! Egy-egy ritka kivételtől eltekintve bizony nincs ilyen dokumentum a magyar családok hagyatékában. Gondoljunk bele, annak a könyvnek nem csupán a frontot, de a sztálini lágereket is meg kellett járnia. Gazdája ugyan miért ragaszkodott volna hozzá, hisz az ott már semmire sem volt jó, csak arra, hogy a fogva tartókat még inkább irritálja. A lágerekben ugyan szigorú nyilvántartást vezettek mindenkiről és mindenről, ám amikor végre valakit elengedtek, a különben semmit mondó elbocsátó „bumáskát” az itthoni hatóságnál le kellett adni. A későbbiek során hányan és hányan szembesültek azzal a problémával, hogy a szögesdrót mögött töltött éveket sehogysem tudták igazolni. Pedig jól jött volna a nyugdíj felszámolásánál.

Szóval a katonakönyv… Megtaláltam édesapám katonakönyvét, aki 1922-ben született, így valószínűleg ő és a vele egykorúak voltak az utolsók, akiket még behívtak magyar katonának. Ám ez a katonakönyv nem az a katonakönyv. Mert vörös fedelű, sarló kalapácsos. 1963-ban adták ki, benne a negyedik oldalon orosz nyelven a következő bejegyzés: „vengerszkaja armija”, s az, hogy a könyv tulajdonosa a 22-es gyalogezredben szolgált aknavetősként. Ugye furcsán néznének rám, ha ezt a katonakönyvet csatolnám a honosítási kérelemhez.

Tehát a fenti példákból is látszik, hogy a kárpátaljai magyarok egy részének nem lesz könnyű dolga, ha azt akarja bizonyítani, hogy magyar állampolgárságú felmenőkkel rendelkeznek. Mégiscsak az tűnik a legegyszerűbbnek, ha az egyházi iratok alapján próbáljuk bizonyítani jogosultságunkat. Ehhez viszont az kell, hogy az egyházi anyakönyvek több évtizedes hánykolódás után végre visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz. Ehhez valamennyi Kárpátalján működő történelmi egyháznak kérnie kell, hogy a szovjet érában tőlük jogosulatlanul elvett dokumentumokat visszakapják. Hogy ez túlságosan nehéz és bonyolult ügy lenne? A kicsinyhitűeket emlékeztetném arra, hogy lágert megjárt szüleink, nagyszüleink akkor, a ’80-as évek végén, nem féltek végigjárni a különböző hivatalokat és kérvényezni bezárt templomaik visszaadását. Igaz, hogy akkor már recsegett-ropogott a birodalom, de senki nem tudta, mi lesz, vagy hogyan végződik az egész. Akkor még nem tudhattuk magunk mögött a magyar állam támogatását sem. Tehát jó volna, ha a hamarosan összeülő ukrán–magyar vegyes bizottság – az ügy súlyára való tekintettel – a megtárgyalandó témák közé felvenné az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatását.

Még így sem hárul el minden akadály azok elől, akik kérni szeretnék a kedvezményes honosítást. Romániában és a Vajdaságban sorra alakulnak a Demokrácia Központok. Ezek a kedvezményes honosítással kapcsolatos iratok rendszerezésében segítenek a hozzájuk fordulóknak. Látni kell, hogy egyházainknak az általuk remélhetően felvállalt plusz feladat elvégzéséhez támogatásra van szükségük. Demokrácia Központokat Kárpátalján a jelenlegi helyzetben nem célszerű létrehozni, ám az mindenképpen megfontolandó, hogy a magyar kormány a Beregszászon működő Kárpátaljai Református Múzeum és Levéltár az államtól visszakapott anyakönyvek rendezésére felvett munkatársak bérének kifizetését felvállalja. Ugyanezek a munkatársak adhatnák ki a hozzájuk forduló ügyfeleknek a szükséges igazolásokat. Hasonló segítséget kell nyújtani a római és a görög katolikus egyháznak. A fent leírt elképzelés ma még csak merész ábránd, ám ha teszünk érte, akkor valósággá válik.

A modern kor egyházai – a hívek lelki gondozásán túl – annyi más fontos feladatot felvállalnak! Gondoljunk csak a különböző karitatív tevékenységekre, öregotthonok, családi típusú gyermekotthonok létrehozására, üzemeltetésére. Joggal lehet tehát remélni, hogy nem zárkóznak el a fent vázolt teendők elvégzésétől sem. Ha ez megtörténik, az mindenképpen az egyházi vezetés és a hívek kapcsolatának erősítését szolgálja.

Kovács Elemér, Kárpátinfo

Magyarország hátsó szándéka

MTI-hír, amely az ua-reporter.com portál cikkét - Венгры Закарпатья: Украину следует воспринимать как вражескую крепость? - ismerteti:

Ungvári hírportál: Magyarország hátsó szándékkal támogatja külhoni kisebbségeit

Budapest nem számol azzal, hogy Ukrajnának nem tetszik a magyar állampolgárság könnyített megadása a határon túli magyaroknak; a kérdésben a magyar vezetés valószínűleg "a kutya ugat, a karaván halad" elvet követi – írta szerdán az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

A magyar kettős állampolgárság lehetséges ukrajnai hatásáról közzétett cikkében a híroldal – az új magyar jogszabályt a helyi sajtó hasábjain rendszeresen bíráló – Jaroszlav Szvitlik munkácsi újságírót idézve megállapította: összességében úgy tűnik, az Ukrajna és Magyarország között jelenleg folyó aktív, s főként minőségi együttműködés mindkét fél számára előnyös. Kijev ugyanis azt reméli, hogy a 2011 első felében az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Magyarország Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek lobbistájaként fog fellépni, miközben Budapest arra számít: ezért cserében az ukrán hatalom szemet huny afölött, hogy állampolgárainak tízezrei – az ukrán alaptörvény megsértésével – második állampolgárságot kapnak – véli a hírlapíró. Szerinte Magyarország abban is bízik, hogy Ukrajna nem fog reagálni a területét, mindenekelőtt Kárpátalját érintő magyar gazdasági, humanitárius és politikai befolyás növekedésére.

Az írás emlékeztet: van olyan feltételezés, amely szerint Budapest a magyar kisebbség felhasználásával igyekszik kiterjeszteni befolyását ukrán területekre, azaz Kárpátaljára. E szerint Magyarország nem csupán a Kárpátok Eurorégióban törekszik regionális vezető szerepre, hanem egész Közép-Európában. A "Nagy-Magyarország nemzeti projekt" keretében Budapest az egy tömbben élő külhoni magyar kisebbségek révén vonná befolyása alá Dél-Szlovákiát, Erdélyt, a Vajdaságot és Kárpátalját – olvasható a cikkben, amely szerint ezt a hosszú távra szóló forgatókönyvet Budapest a Kárpátalján élő magyar kisebbségnek nyújtott humanitárius támogatás és a vele folytatott ilyen jellegű együttműködés révén valósítaná meg. Ugyanakkor a valódi cél – áll az írásban – szeparatista hangulat szítása az ukrajnai magyarság körében, amely a jövőben elősegíthetné a távlati tervek kivitelezését, hiszen a magyar identitástudat magas szinten tartása a megfelelő feltételek mellett politikai tőkévé konvertálható.

Ezt a feltételezést erősíti a cikk szerint az is, hogy a határon túli magyarság idei támogatására előirányzott összegből az iskoláskorúak egyharmaddal többet kapnak, mint a felnőttek. Budapesten valószínűleg tudatában vannak annak, hogy egy ilyen nagyszabású politikai projekt nem valósítható meg 5–10 év alatt, ezért hosszabb távra terveznek, azt remélve, hogy ha eljön az ideje, akkor számíthatnak majd a magyar szellemben felnevelkedett határon túli magyarokra – olvasható egyebek mellett az ungvári hírportálon.

(forrás)

süti beállítások módosítása