Horváth Béla (Borzsova) cikke a Kárpátinfón:

Egy mezőgazda töprengései

Süllyedhet-e még mélyebbre Kárpátalja mezőgazdasági termelése? A rengeteg parlagon heverő föld láttán sokan felteszik ezt a kérdést manapság. Az utóbbi években a szabadföldi növények esetében oly alacsony hozamokat érünk el szinte valamennyi kultúrából, hogy azt gondolhatnánk, hogy a gödör fenekén vagyunk, és nincs tovább. Higgyék el nekem, a szemtanúk hitelességével mondom, hogy elértük azt a szintet, amelyen a kolhozosítás első éveiben voltunk.

Én abból a korosztályból való vagyok – hetven rég elmúltam –, hogy még nagyon jól emlékszem rá, milyen volt a kolhozrendszer első néhány éve. Az akkori hatalom rákényszerítette a kolhozokat arra, hogy bevessenek minden talpalatnyi földet. Nem volt szabad parlagon maradni egyetlen hektár földnek sem, pedig még az első években – 1949-53 között – lovakkal és ökrökkel szántották meg egy-egy falu földjét. Az első időkben az őszi kalászosok termését kézi kaszával arattuk: a kaszás után ment a marokszedő, aki ölre szedte a levágott rendet, utána jött a kévekötő, aki az egészet kévébe kötötte, majd estefelé ezeket már hárman keresztbe rakták. De ha jött az esőfelhő, akkor még a rossz idő beállta előtt elvégeztük ezt a munkafolyamatot.

Elképzelhetik a fiatalabb olvasók, hogy mennyi emberi erő, verejték kellett mindehhez. Nekem az volt a szerencsém, hogy én csupán egy éven át vettem részt egy ilyen aratásban. Míg élek, mindig emlékezni fogok rá, hogy tizennégy évesen estefelé holtfáradtan bandukoltam hazafelé, szinte vérzett a karom a szúrókás búza marokba szedésétől. Elképzelhető, mennyire örültem, hogy végignézhettem a járási gép- és traktorállomás (MTSZ) által kiküldött kombájn aratását, ahol már nyilvántartó-ellenőr minőségben vehettem részt, mint az a fiatal, aki befejezte a kilencedik osztályt. Nem felejtettem el azóta sem, hogy ezt a kombájnt egy DT-74-es márkájú lánctalpas traktor húzta, és a kombájn a traktor hátsó részébe szerelt agregáttól lépett működésbe. Nagyszerű érzés volt látni, hogy ez a gép milyen gyorsan végzi el az aratás fáradságos munkáját.

Sokaknak nem kell jellemezni, hogy milyen volt a kolhozrendszer. De időnként arra gondolok, hogy talán még időnként az is jobb volt a mai kiforratlan családi mezőgazdasági vállalkozásnál. Nyilvánvaló, hogy akkor is gyakran megsértettük a gazdálkodás technológiáját, hiába írták akkor is a szakkönyvek, hogy mit hogyan kell elvégezni, A pártvezetés gyakran felülírt mindent.

Itt, Kárpátalja nehéz agyagtalajain nagyszerűnek bizonyult a lánctalpas traktorok alkalmazása. Ezek fel tudták törni a csontig kiszáradt földeket is, de az átázott talajon is tudtak haladni. Csak emlékeztetnék rá, hogy ezek a traktorok olyan ekékkel voltak felszerelve, melyekhez előekék is tartoztak. Az előekéknek az volt a rendeltetése, hogy a nagy eke előtt nyolc-tíz centiméter mélyen felszántsák a felső réteget, és azt a barázda fenekére fektessék. Ennek eredményeként a gyomnövények magvai ebből a huszonkét-huszonöt centiméteres mélységből csak nehezen keltek ki. Emellett nem keletkeztek nagy rögök szántáskor.

Ma már a családi mezőgazdasági vállalkozásban a földeket gyakorlatilag csak JUMZ kerekes traktorokkal műveljük, ezzel készítjük a magágyat az elvetendő kultúra alá. Az ezekhez a traktorokhoz csatlakoztatott ekéken már hiába keressük az előekét, száraz talajon vagy az átázott földön ezek a gépek nem tudnak haladni. De ha még ideális a talaj a szántásra, a kerekes traktor három köldökű ekéje csak tizennyolc-húsz centiméter mélyen tudja megszántani a mi vályogtalajainkat. Egy mély talajlazításra, amikor is huszonnyolc-harminc centiméter mélységben forgatják fel a termőréteget, ez a gép már alkalmatlan. A legtöbb eke a kolhozrendszerből maradt fenn, szinte mindegyikük meg van erőltetve, emiatt eldeformálódtak, ennek következtében csak élére állítja a felszántott hantot. Ebből kifolyólag történik meg rendre az, hogy a magángazdák földjei oly mértékben elgyomosodtak, hogy az emberek már képtelenek megművelni a kapás növényeket. Egyes gazdák már évek óra használnak gyomirtó szert – nem csupán az őszi szemesek, hanem a kukoricatáblán is, ám a kukorica gyomirtó szere olyan gyenge hatásfokú, hogy csupán megállítja a gyomok növekedését egy-másfél hónapra. Utána a gaz teljes erőbedobással fejlődik, és a kukorica szemzésének időszakára már majdnem eléri a kukorica magasságát. Ez aztán azt eredményezi, hogy a termésátlagok igen alacsonyak. A ráfordítások nem fedezik a kiadásokat.

Az őszi kalászosok gyomirtása már valamivel sikeresebb. De itt is komoly bajok vannak. A szerves- és a műtrágyák használatának hiánya oda vezetett, hogy a gazdák hektáronként tizenöt-húsz mázsa üszkös termést takarítanak be, s ez szintén csak a ráfizetést növeli. Így aztán le kell vonnunk azt a következtetést, hogy a végsőkig kiuzsorázott, alacsony humusztartalmú földjeinken ma már nem érdemes gazdálkodni. Legfeljebb akkor, ha meg tudjuk oldani a tápanyag-utánpótlást. Ez persze csak akkor lehetséges, ha újra fellendül a jószágtartás. Nyilvánvaló, hogy a sertéstartás mellett a szarvasmarha-tartásnak is újabb lendületet kell vennie. De amíg ez nincs meg, addig maradnak a mai szomorú állapotok, amikor is a magángazdák földjeinek az ötvenöt-hatvan százaléka parlagon hever éveken át. Éppen ezért üdvözlök minden olyan programot, amely a mezőgazdaság fellendítését célozza Kárpátalján. Nagy örömmel olvastam, hogy a Terra Dei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Központ egy újabb, az Egán Ede által az 1800-as évek végén megvalósított programhoz hasonló akciótervet dolgozott ki, s ehhez elnyerte a magyar kormány támogatását

Mindenféleképpen üdvözölni kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek a nagy hozzáadott értéket tartalmazó, nagy élőmunka-ráfordítást és nagy tudást igénylő mezőgazdasági termékek előállítását célozzák meg. Magunk is látjuk, hogy az intenzív zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés, amelyek maximálisan kihasználják Kárpátalja viszonylag kedvező klimatikus viszonyait, az utóbbi években fellendülőben vannak. Az intenzív szabadföldi és fóliasátras zöldségtermesztés, a korai bogyósok, a cseresznye- és a baracktermesztés, csemegeszőlő-termesztés és a borászat már meghozta az első eredményeket. Természetesen nem nélkülözhetjük a gazdák összefogásában megmutatkozó erőt sem. Ezen az úton kell továbbhaladnunk ahhoz, hogy megváltoztassuk a mostani szomorú állapotokat.