100 ezer alkoholista Kárpátalján

Kárpátalja szenvedélybetegségekben illetékes főorvosa szerint az ukrajnai megyében 100 ezerre tehető az alkoholfüggők száma.

Vaszil Krucsanica, a Kárpátalja megyei szenvedélybeteg-gondozó főorvosa keddi ungvári sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a régióban hivatalosan 19,5 ezer alkoholfüggő beteget tartanak nyilván. Úgy vélte azonban, hogy ez a szám nem fedi a valóságot, azt szerinte legalább öttel kell megszorozni a realitáshoz közelebb álló kép kialakításához – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.    

A kárpátaljai főorvos azt is közölte, hogy az 1,3 milliós Kárpátalján 250 kábítószerfüggőt tartanak hivatalosan nyilván. Hozzátette: a hivatalos statisztikai adatokban csak azok a betegek szerepelnek, akik az állami egészségügy vagy a rendvédelmi szervek látókörébe kerültek.    

Krucsanica kifejtette, hogy véleménye szerint az Ukrajnában hivatalosan nyilvántartott 900 ezer alkoholista mindössze a "jéghegy csúcsát" jelenti. Szerinte a statisztikai adatokat ebben az esetben is öttel kell beszorozni, hogy valós képet lehessen alkotni.

(MTI)