Új kisebbségi TV Kárpátalján
Együttműködési szerződést kötött a Duna TV és a Kárpátaljai RTV
Összefolyik a Tisza és a Duna
A Duna Televízió együttműködési megállapodást kötött az Ukrán Állami Televízió és Rádió Bizottság Kárpátaljai Megyei Televízió és Rádió Társaságával. Az együttműködés két évre szól.
Televíziós együttműködési megállapodást írt alá Jevhen Siskov, az Ukrán Állami Televízió és Rádió Bizottság Kárpátaljai Megyei Televízió és Rádió Társaságának (KRTV) vezérigazgatója és a Duna Televízió elnöke, Cselényi László. Jevhen Siskov és Cselényi László a két közszolgálati televízió közötti műsor-, hír-, valamint szakmai tapasztalatcseréről, kölcsönös szakmai tréningekről és esetleges koprodukciós együttműködésről szerződött. A Duna Televízió székházában aláírt megállapodás két évre szól. Jelenleg a kárpátaljai RTV az ukrán mellett hét nyelven közvetít adásokat, a kárpátaljai nemzeti kisebbségek a „Tisza 1” csatornán jelentkeznek anyanyelvi műsorokkal.
A KRTV delegációjának tagjai - Jevhen Siskov vezérigazgató, Kulin Zoltán és Viktoria Huzovska vezérigazgató-helyettesek - a Duna Televízió támogatását és segítségét kérték ahhoz, hogy „Tisza 2” néven 2011-ben új tévécsatornát indítsanak a nemzeti kisebbségek számára. Jevhen Siskov elmondta: a tervezett „Tisza 2” csatorna a „Tisza 1”-hez hasonlóan 24 órás műsoridőben jelentkezne, műsorát a határon túli nemzetrészekhez igazítanák, vagyis a határ menti térségben élő ukránoknak szóló műsorok mellett jelentkeznének nemzetiségi műsorokkal, így bővített adásidőben magyar adással is. Hozzátette: jelenleg a társaság az új csatorna frekvenciaengedélyeinek beszerzéséről és műholdas terjesztéséről tárgyal az ukrán hatóságokkal.
Cselényi László, a Duna Televízió elnöke úgy fogalmazott: amennyiben sikerül megvalósítani ezt a kezdeményezést, úgy az kedvező hatást gyakorolhat az államközi és a nemzetek közötti kapcsolatokra, bővítheti a nemzeti kisebbségek és a határon túli ukránság alaposabb tájékozottságát Ukrajna társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életéről. Közölte: a Duna Televízió támogatja a „Tisza 2” csatorna létrehozását, és többek között a magyar adások műsoridejének bővítését. Hozzátette: a jövőben sem zárkózik el az információcserétől, közös élő műsorok és kapcsolások készítésétől, elősegíti a fontosabb állami eseményeket bemutató közös dokumentumfilmek készítését és a műsorcserét. Szólt arról is, hogy a Duna Televízió a „Tisza 2” stratégiai partnereként támogatni fogja, hogy a Nemzet Televíziója nézői minél többet megtudjanak ukrán szomszédaink kultúrájáról, nemzeti hagyományairól.
A Duna Televízió a műsorcsere részeként a KRTV felé vállalta, hogy a Tisza 2 vetítheti a Nemzet Televíziója saját gyártású műsorait. Emellett szakmai segítséget ígért az új adó szervezeti struktúrája, a műsorok arculata kialakításához, valamint a televíziósok szakmai továbbképzéséhez is. Így történik a Tisza és a Duna összefolyása.