A kiadvány egy sorozat részeként jelent meg. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság felkérésére és közreműködésével a Magyarországgal határos országok nyelvészei állították össze a tájékoztató füzeteket, amelyek a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala Nemzetpolitikai Szakállamtitkársága kiadásában összesen kilencezer példányban készültek el és a napokban jutnak el Ausztria, Horvátország, Szlovénia és Ukrajna érintett magyar nemzetiségű családjaihoz a helyi pedagógusszövetségek, egyházak és egyéb civil szervezetek segítségével. A következő évben hasonló akcióra kerül sor Románia, Szlovákia és Szerbia vonatkozásában is.

A kárpátaljai tájékoztató füzetet Csernicskó István nyelvész és Göncz Lajos pszichológus készítette, s hatezer példányban jut el az érdeklődőkhöz.

Az útmutató és a füzet bemutatójáról szóló anyag elérhető a MEH honlapján: Tájékoztató füzetek a határon túli magyar beiskolázás érdekében, illetve blogomból is megnyitható/letölthető az alábbi linkre kattintva (.pdf formátum):

A Tannyelvválasztás a kisebbségi régiókban:
útmutató kárpátaljai magyar szülőknek és pedagógusoknak

 Egy részlet a tájékoztatóból:

A magyar családi és nyelvi környezetből hirtelen ukrán közegbe kerülő gyerek úgy érzi magát, mintha az úszásoktatás első lépéseként bedobnák a mély vízbe (nem véletlenül nevezik ezt az oktatási formát befullasztásinak). Ráadásul versenyt kell úsznia olyan kortársaival, akik már tudnak úszni, csak a technikájukon és taktikájukon kell még csiszolni. A tehetséges gyerek előbb-utóbb megtanul ugyan úszni, ám társai addigra behozhatatlan előnyre tesznek szert, s már jóval előtte tempóznak. Vagyis: a családban csak magyar szót halló gyerek, ha többségi (ukrán) tannyelvű iskolába kerül, kezdetben gyakorlatilag semmit se ért abból, ami körülötte történik. Egy idő múlva (néhány hónap alatt) elsajátíthatja a legalapvetőbb nyelvi formákat, s már megérti a pedagógus mondatait (kialakul a felszíni kompetencia). Fokozatosan képessé válik arra is, hogy betanulja a tananyagot, ám arra nem, hogy értő módon megtanulja, elsajátítsa. Így mindenképpen lemarad azokhoz a kortársaihoz képest, akiknek nem okoz gondot a magyarázat nyelvének megértése, s végig a tananyagra koncentrálhatnak.

Ha a kisebbségi gyerek a többségi nyelven oktató iskolában sikereket ér el, az nem az iskola, hanem a gyerek érdeme, s minden bizonnyal sikeres volna akkor is, ha anyanyelvén tanulhatna. Csak ebben az esetben elkerülné azt a sokkot, ami akkor éri, mikor általa nem ismert nyelven várnak el tőle magas szintű iskolai teljesítményt, és nem szedne össze már az első iskolai években olyan hátrányt, ami nehezen ledolgozható.

És egy fontos gondolat a záradékból:

Ha a szülő a fentiek ismeretében mégis a többségi nyelven való oktatás, vagyis tulajdonképpen hosszú távon az asszimiláció (a beolvadás) mellett határoz, tudnunk kell: az asszimiláció ugyanolyan emberi jog, mint a nyelv és identitás megtartása. A mi feladatunk nem az erkölcsi ítélkezés, hanem ismereteink, tudásunk megosztása azokkal, akiknek a döntéseit megkönnyíthetjük, megalapozottá és megfontolttá tehetjük. Mint ahogyan felelősségünk az is, hogy az anyanyelven oktató iskola keretében megtaláljuk annak lehetőségét, hogy az államnyelv oktatása eredményes legyen, s hogy olyan iskoláink legyenek, amelyekben gyermekeink - miközben elsajátítják az ukrán nyelvet, és megtartják anyanyelvüket is - egészséges nemzettudatot és magas szintű szaktárgyi tudást szerezhetnek anyanyelvükön.

(BDK-blog)