Nyelvi jogaink és lehetőségeink

Kárpátaljai nyelvhasználati útmutató

A 2013-as és főleg a 2014-es ukrajnai eseményeknek a kárpátaljai magyarság helyzetére gyakorolt hatását ma még nem tudjuk felmérni. Az egyébként kívánatos demokratikus célokat és az európai orientációt maga elé tűző politikai törekvésekre nem vetett jó fényt, hogy az új hatalom birtokosai a nagy forradalmi hevületben első intézkedésükkel hatályon kívül helyezték az 2012-ben elfogadott, sok vonatkozásában kisebbségbarátnak tekinthető nyelvtörvényt. Ez a visszavonás ugyan nem nyert érvényt, mivel Ukrajna ideiglenes elnöke nem írta alá a hatálytalanító határozatot, így elvben most is a 2012-es törvény van érvényben, ám a törvényhozáshoz időközben több különböző új tervezettet is beterjesztettek pártok, képviselők, munkacsoportok, így ma senki sem tudja megmondani, hogy a háborús viszonyok közepette hogyan és miként alakul az országban a kisebbségek nyelvi helyzete.

Az alább ajánlott online kiadvány az említett, elvben most is hatályos 2012-es nyelvtörvényben rögzítettekkel összhangban vizsgálja a kisebbségek részéről gyakorolgató jogokat.

A kiadvány ide kattintva tölthető le.

Nyelvi jogaink és lehetőségeink

Útmutató és tájékoztató a nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásához kárpátaljai magyaroknak

beregszaszi-csernicsko-nyelvi-jogaink.pngBeregszászi Anikó – Csernicskó István – Ferenc Viktória

Ajánló a Nemzetpolitikai Kutatóintézet honlapján:

A nyelvet a használat élteti. A kisebbségi nyelvek számára (mint amilyen a magyar nyelv Kárpátalján) a használat lehetőségét az állam által biztosított jogi keret teremti meg. Pontosabban fogalmazva mégsem önmagában csak ez: sok múlik ugyanis az állampolgárok jogismeretén és tudatos hozzáállásán is a jogok érvényre juttatása terén. Ha a külhoni magyarok nem ismerik nyelvi jogaikat, és nem használják anyanyelvünket a lehető legtöbb helyzetben, a nyelv visszaszorul s a következő generációk számára már nem lesz természetes, hogy nemcsak Magyarországon, de a szomszédos országokban is vannak történelmi hagyományai, intézményrendszerei a magyar nyelvhasználatnak.

A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a beregszászi Hodinka Antal Intézet és II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola gyümölcsöző együttműködésével egy olyan útmutatót, tájékoztatót készített, amely a szlovákiai, erdélyi és vajdasági magyarok nyelvi jogairól szóló kiadványok sorát gazdagítja, egy eddig hiányzó láncszemet pótol. A rövid, közérthető formájú nyelvhasználati kisokos kifejezetten a kárpátaljai magyar nyelvhasználók szempontjaiból ismerteti az érvényes nyelvhasználati szabályozást.

Arra való tekintettel, hogy jelenleg Ukrajnában a nyelvi jogi szabályozás átalakulóban van, és egy új nyelvtörvénytervezet kidolgozása folyik, a kiadvány egyelőre kizárólag online formában jelenik meg. Mindemellett az együttműködő intézmények és a szerzők figyelemmel kísérik a jogalkotási folyamatot, aminek lezárultával az új nyelvtörvény rendelkezéseinek megfelelően átdolgozzák munkájukat. A kiadvány ezek után nyomtatásban is megjelenik és készítőinek reménye szerint eljut minden kárpátaljai magyar háztartásba.