Kárpátalja - kárpátaljai magyarok


2011. feb. 17.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

Honosítás: Ukrajna bekeményíthet

Törvénybe iktatnák, hogy meg lehetne fosztani az ukrán állampolgárságuktól azokat, akik más ország állampolgárságát is felveszik.

Volodimir Litvin, az ukrán parlament elnöke azt kezdeményezi, hogy hozzanak létre munkacsoportot az állampolgárságot szabályozó jogszabályok tökéletesítését célozva, emellett szorgalmazza, hogy az államfő adjon ki rendeletet e csoport felállításáról.  A Legfelsőbb Tanács elnöke levélben tájékoztatta erről Viktor Janukovics államfőt és Mikola Azarov kormányfőt - olvasható az ukrán parlament hivatalos honlapján.

A törvényhozás vezetője megállapítja, hogy az utóbbi időben egyes közép-európai országok nemzeti törvényeiben olyan módosítások léptek hatályba, amelyek egyszerűbbé tették az állampolgárság azon személyek által történő felvételét, akik etnikailag ezen országokból származnak és határain kívül élnek.

Volodimir Litvin megjegyzi, hogy  a törvények ezen módosításai bizonyos feszültséghez vezettek a régió országainak politikai kapcsolataiban, mivel - húzza alá a házelnök - „teljesen nyilvánvalóvá válik az a tendencia, hogy egy sor, Ukrajnával szomszédos ország alkalmazza az állampolgárság kiterjesztésének, a kettős állampolgárság felvétele ösztönzésének politikáját”.

Volodimir Litvin aláhúzza, hogy jogi szempontból Ukrajna Alkotmánya 4. cikkelye követelményeinek megsértését jelenti, az, hogy Ukrajnában bizonyos etnikai csoportoknak nemzeti alapon kapott második állampolgárságuk van. „Ugyanakkor az állampolgársági törvény nem tiltja meg közvetlenül az ukrán állampolgároknak más országok állampolgárságának felvételét, s nincs is semmiféle szankció előirányozva emiatt. Mi több, nincs benne mechanizmus sem, ami lehetővé tenné, hogy nyilvántartsák azon ukrán polgárokat, akik megkapták más országok állampolgárságát” - olvasható a levélben.

„Nyilvánvalóan szükség van arra, hogy törvényileg irányozzák elő azt a pontos és gyors procedúrát, amely szerint meg lehetne fosztani az ukrán állampolgárságtól amiatt, ha más ország állampolgárságát vette fel (valaki), elkülönítsék az ukrán állampolgárok és azok jogi státuszát, akik ukrán állampolgárként felvették egy másik ország állampolgárságát. Végeredményben pedig azoknak az ukrán állampolgároknak, akik fel szeretnék venni egy másik ország állampolgárságát, pontosan tudatában kell lenniük az ukrán állampolgárság jogi státuszának elveszítésével kapcsolatos szociális, gazdasági és jogi következményeivel” - véli a Legfelsőbb Tanács elnöke.

(forrás)

Magyar-ukrán közös monográfia Kárpátaljáról

Kárpátalja elmúlt száz évének történelmi, politikai és kulturális szintézisét adja az a magyarul és ukránul is megjelent új tanulmánykötet, amely az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete együttműködéséből született. A szerzők célja az volt, hogy összefoglalójukkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket.

„A magyar és ukrán szakemberek között, falként tornyosuló elzártságot akartuk áttörni egy olyan könyvvel, amely irányjelző lehet a további kutatásokhoz is” - mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Fedinec Csilla, a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadvány egyik szerkesztője, az MTA Entikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa arról a kötetről, amely két éves közös munka után a napokban jelent meg magyarul és ukránul, két kötetben, Magyarországon és Ukrajnában egyaránt.

A magyar történész szerint a mű szerzői igyekeztek hidat építeni a régióval kapcsolatos magyar és ukrán nyelvű tudományosság között. A két közeg, a két nemzeti historiográfia eddigi kapcsolódási pontjai ugyanis nehezen felismerhetőek. Alig épülnek egymásra, s mind ez idáig sokkal inkább egymás mellett léteztek, a párbeszéd, a szakmai vita lehetősége és igénye nélkül.

Nézegessen képeket Kárpátaljáról!

„A magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia lényegében a már meglévő tudásanyag összefoglalása. Még a lábjegyzeteket is elhagytuk, mégpedig abból a határozott megfontolásból, hogy egyértelművé váljék, - a kötet célja nem a historiográfiai vonatkozások, a kutatói dilemmák bemutatása, hanem a szintézisre törekvés” - hangsúlyozta az MTA kutatója, aki szerint a magyar kezdeményezést nyitottan, együttműködésre készen fogadták az ukrajnai szakemberek. A monográfia - amelyet Fedinec Csilla mellett Vehes Mikola, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, történész szerkesztett - 26 szerző, közöttük 5 magyarországi és 6 Ukrajnában élő magyar társadalomtudós írt.

A közös munka eredménye egy több mint hatszáz oldalas kötet, amely négy fejezetben tárgyalja a huszadik században több állam fennhatósága alá került Kárpátalja történetét az első világháborútól kezdve a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban és Ukrajnában. A szerzők a hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak. A kötet tehát nem csupán politikatörténeti összefoglaló, hanem egyúttal a régió gazdaságának, társadalmának és kulturális életének átfogó képét is adja. A negyedik fejezetben pedig egy 180 oldalas tanulmány az elmúlt két évtized legfontosabb fejleményeit dolgozza fel.
 
A szerkesztő a kettős kiadvány jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta: a monográfia nem csupán azért fontos, mert két különböző tudományos   ismeretanyagot mutat be együtt, hanem szemléletformáló is, hiszen egy régió szerkezetén belül ad betekintést az ukrán olvasónak a kárpátaljai magyarságról. A magyar olvasó pedig - végre - nem pusztán egy zárványként értelmezheti a kárpátaljai magyar problematikát, hanem egy régió évszázados társadalmi, intézményi szerkezetváltozásában. Fedinec Csilla kiemelte, hogy a két legkritikusabb pontot, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását és az 1939-1944 közti időszakot  a két nemzeti történetírást képviselő kutatók egymást kiegészítő alfejezetekben együtt oldották meg.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben várható-e hasonló kiadvány például a magyar-szlovák vagy magyar-román közös múltról a történész úgy vélte: egy ilyen munka nagyon fontos feltétele, hogy egy-egy fogalomhoz ugyanazt a tartalmat kösse mindkét fél. Szerinte jelenleg ez még nem mondható el például a szlovák-magyar tudományos kapcsolatokban, de felhívta a figyelmet arra, hogy a német-francia történészek példája nyomán a magyar és szlovák kutatók is elkezdtek közösen írni egy olyan középiskolai történelem tankönyvet, amely tükrözi mindkét ország szakembereinek tudományos eredményeit és nézeteit.

(forrás)
 

Magyarország hátsó szándéka

MTI-hír, amely az ua-reporter.com portál cikkét - Венгры Закарпатья: Украину следует воспринимать как вражескую крепость? - ismerteti:

Ungvári hírportál: Magyarország hátsó szándékkal támogatja külhoni kisebbségeit

Budapest nem számol azzal, hogy Ukrajnának nem tetszik a magyar állampolgárság könnyített megadása a határon túli magyaroknak; a kérdésben a magyar vezetés valószínűleg "a kutya ugat, a karaván halad" elvet követi – írta szerdán az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.

A magyar kettős állampolgárság lehetséges ukrajnai hatásáról közzétett cikkében a híroldal – az új magyar jogszabályt a helyi sajtó hasábjain rendszeresen bíráló – Jaroszlav Szvitlik munkácsi újságírót idézve megállapította: összességében úgy tűnik, az Ukrajna és Magyarország között jelenleg folyó aktív, s főként minőségi együttműködés mindkét fél számára előnyös. Kijev ugyanis azt reméli, hogy a 2011 első felében az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Magyarország Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek lobbistájaként fog fellépni, miközben Budapest arra számít: ezért cserében az ukrán hatalom szemet huny afölött, hogy állampolgárainak tízezrei – az ukrán alaptörvény megsértésével – második állampolgárságot kapnak – véli a hírlapíró. Szerinte Magyarország abban is bízik, hogy Ukrajna nem fog reagálni a területét, mindenekelőtt Kárpátalját érintő magyar gazdasági, humanitárius és politikai befolyás növekedésére.

Az írás emlékeztet: van olyan feltételezés, amely szerint Budapest a magyar kisebbség felhasználásával igyekszik kiterjeszteni befolyását ukrán területekre, azaz Kárpátaljára. E szerint Magyarország nem csupán a Kárpátok Eurorégióban törekszik regionális vezető szerepre, hanem egész Közép-Európában. A "Nagy-Magyarország nemzeti projekt" keretében Budapest az egy tömbben élő külhoni magyar kisebbségek révén vonná befolyása alá Dél-Szlovákiát, Erdélyt, a Vajdaságot és Kárpátalját – olvasható a cikkben, amely szerint ezt a hosszú távra szóló forgatókönyvet Budapest a Kárpátalján élő magyar kisebbségnek nyújtott humanitárius támogatás és a vele folytatott ilyen jellegű együttműködés révén valósítaná meg. Ugyanakkor a valódi cél – áll az írásban – szeparatista hangulat szítása az ukrajnai magyarság körében, amely a jövőben elősegíthetné a távlati tervek kivitelezését, hiszen a magyar identitástudat magas szinten tartása a megfelelő feltételek mellett politikai tőkévé konvertálható.

Ezt a feltételezést erősíti a cikk szerint az is, hogy a határon túli magyarság idei támogatására előirányzott összegből az iskoláskorúak egyharmaddal többet kapnak, mint a felnőttek. Budapesten valószínűleg tudatában vannak annak, hogy egy ilyen nagyszabású politikai projekt nem valósítható meg 5–10 év alatt, ezért hosszabb távra terveznek, azt remélve, hogy ha eljön az ideje, akkor számíthatnak majd a magyar szellemben felnevelkedett határon túli magyarokra – olvasható egyebek mellett az ungvári hírportálon.

(forrás)

Kárpátalja 1919–2009 / Закарпаття 1919–2009 років

Magyar és ukrán szakemberek egyedülálló munkája a két országban egyidejűleg megjelenő kétnyelvű ikerkötet. A magyar verzió fülszövege:

Budapest, Prága, Pozsony felől – Kárpátalja; Moszkva, Kijev, Lemberg felől – Kárpátontúl. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, magyar és ukrán szakemberek együttes munkájával készült kollektív monográfia, amely egyszerre jelenik meg magyar nyelven Magyarországon és ukrán nyelven Ukrajnában, hogy mind a magyar, mind az ukrán közönség számára lehetővé tegye ugyanannak a tartalomnak az elérését. Bízunk benne, hogy a továbblépésnek ez egy új, a nemzeti perspektívákon túlmutató, a régió valódi historikumára koncentráló alternatíváját kínálja. Hogy mennyire produktív és követésre méltó ez a fajta megközelítés, arról majd az utánunk következő nemzedékek Kárpátaljával foglalkozó történészei döntenek. És persze a két ország és Kárpátalja elfogulatlan történelemképet igénylő olvasói, akik visszaigazolhatják és megerősíthetik szándékaink jogosultságát.

A köny adatai:

Kárpátalja 1919–2009: történelem, politika, kultúra
Főszerkesztő: Fedinec Csilla, Vehes Mikola. Szerkesztőbizottság: Csernicskó István, Oficinszkij Román, Osztapec Jurij, Szarka László, Tokar Marian.
Budapest
Argumentum, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete
2010.
 

Az ukrán verzió adatai:

Закарпаття 1919–2009 років: історія, політика, культура / україномовний варіант українсько-угорського видання / Під ред. М.Вегеша, Ч.Фединець; [Редколег. Ю.Остапець, Р.Офіцинський, Л.Сорко, М.Токар, С.Черничко; Відп. за вип. М.Токар]. – Ужгород: Видавництво «Ліра», 2010.

Az ukrán kiadás apropóján megjelen cikk az Ungvári Nemzeti Egyetem honlapján:

ІСТОРІЯ, ПОЛІТИКА І КУЛЬТУРА ЗАКАРПАТТЯ У ПЕРШОМУ В ІСТОРІЇ ДВОМОВНОМУ ВИДАННІ

Новорічний подарунок для закарпатців зробили українські та угорські вчені, видавши унікальну на сьогодні працю двома мовами. «Закарпаття 1919 – 2009 років: історія, політика, культура» – так називається великоформатне 720-тисторінкове видання українською та угорською мовами. Два томи навчального посібника, вийшли у світ за сприяння Благодійного фонду «Розвитку угорськомовної освіти Закарпаття» (Україна), Інституту етнонаціональних досліджень Угорської академії наук (Угорщина), Міністерства освіти і культури (Угорщина), Науково-дослідного інституту політичної регіоналістики Ужгородського національного університету (Україна), Фонду «Рідний край» (Угорщина), уродженця краю Шандора Вайса і стануть в нагоді всім, хто цікавиться сторінками історії та вивчає багатогранне Закарпаття.

Керівниками редакційної колегії, до складу якої увійшли Юрій Остапець, Роман Офіцинський, Ласло Сорко, Маріан Токар та Степан Черничко, виступили Микола Вегеш (Україна) та Чілла Фединець (Угорщина). Усього авторський колектив склали 26 дослідників з Ужгорода, Берегова, Києва, Будапешта. Вони довели, що Закарпаття – це історичний регіон, геополітичне розташування якого називають унікальним, оскільки край перебуває на перехресті не тільки економічних і торговельних шляхів, а й національно-культурних та політичних. Це завжди сприяло багатогранному міжнаціональному та міждержавному співробітництву. Проблемам історичного розвитку Закарпаття останнім часом приділяється значна увага дослідників. Особливого значення вони набувають у контексті вивчення різноманітних сфер регіональної історії, покликаних уникнути стереотипні помилки, закладені догматичними підходами істориків минулого, політичними замовленнями, особистим суб’єктивізмом тощо.

Авторський колектив пропонованого видання спробував системно висвітлити взаємопов’язані проблеми історичного розвитку Закарпаття від 1919 до 2009 року. Остання хронологічна межа співпала з політичними змінами напередодні виборчих процесів в Україні та Угорщині. Для детального ознайомлення авторами подаються цікаві матеріали історико-політичного, соціально-економічного, культурно-освітнього, духовного життя закарпатців. Автори акцентують увагу, зокрема на взаємній історичній спадщині українського та угорського місцевого населення краю, а також на ключових елементах їхнього сучасного співіснування.

Варто зазначити, що це перший в історії регіону двомовний масштабний видавничий проект і навіть рідкість у сучасній Україні. Як нещодавно заявив міністр Дмитро Табачник, слід професійно підходити саме до такої міжнародної співпраці науковців, що є давньою європейською практикою. Колективна праця «Закарпаття 1919 – 2009 років: історія, політика, культура» одночасно вийшла у світ українською та угорською мовами. Приємно, що до цього видання причетний саме ужгородський «Поліграфцентр «Ліра». Угорське видання побачило світ у Будапешті.

Цей новорічний подарунок – це результат важкої праці українських та угорських учених, котрим, вочевидь уперше вдалося знайти компроміс і дійти спільної думки з багатьох питань історії взаємних відносин.

Віктор ПЕТРЕЦЬКИЙ,
Прес-служба УжНУ

Tovább

Becsületbeli ügy a honosítás?

A "becsületbeli ügy" fogálmának ilyetén használata kicsit furcsa és talán indokolatlan is, de a cikk korrekt és fontos információkat tartalmaz:

Kárpátalja becsületbeli ügyként kezei a honosítást

Megkezdődött az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos kérelmek befogadása az ukrajnai magyar külképviseleteken is, az új év első napjaiban. Annak ellenére, hogy az ukrán sajtó a tömeges kivándorlás veszélyére figyelmeztet, a felmérések szerint a helyi lakosság zöme csupán becsületbeli "ügyként kezeli" a magyar állampolgárság visszaszerzését.

Az ukrán televíziós csatornák közül az Inter TV számolt be először a Magyarország által kínált kettős állampolgárság előnyeiről és hátrányairól. A Kárpátalján készült helyszíni riport szerint a magyar állampolgárság megszerzéséhez csupán a magyar származást, vagy pedig valamely egyenes ági felmenő magyar állampolgárságát bizonyító okiratot kell bemutatni. Ezenkívül az igénylőnek tudnia kell magyarul. Nagy Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja elmondta: a magyar állampolgárság visszanyerésére elsősorban azoknak van lehetőségük, akik büntetlen előéletűek, illetve nem folyik ellenük nyomozás. Bár a hatályos ukrán törvények értelmében a magyar állampolgárság elnyerésekor le kellene mondani az ukránról, ez a helyi lakosoknak nem jelent akadályt, derül ki a híradásból, ugyanis egy törvénybeli kiskapu szerint Ukrajnában senki sem fosztható meg erőszakkal eredeti állampolgárságától, s az előírások elmulasztásáért sincs érvényben kiszabható büntetés. Az ukrán híradó értesülései szerint a honosítási eljárásról tudomást szerezve sok család fontolgatja, hogy elhagyja az országot - elsősorban a magasabb fizetés reményében. A többség viszont azt vallja, csupán a nemzethez tartozás ténye készteti őket erre a lépésre.

Szociológiai felmérések szerint Kárpátalja jelenlegi lakosságának - nagyjából 1,2 millió fő - akár 40 százaléka is pályázhat a magyar állampolgárságra, mivel 1944-ig ez a terület Magyarországhoz tartozott. "Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy mindazok, akiknek a felmenői 1944. előtt a Magyar Királyság területén éltek, kérhetik a magyar állampolgárságot" - szögezte le Sándor Fegyir, a Kárpáti Közvélemény-kutató Központ igazgatója, hozzátéve: "az, hogy ezzel ténylegesen megkezdődik-e a kárpátaljai lakosok tömeges kivándorlása Magyarországra, már tavaszra kiderül". Magyarország kárpátaljai külképviseletei eddig nem szolgáltattak információt azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnában eddig hányan jegyeztették elő magukat az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges okmányok benyújtására.

(forrás)

Fegyveres felkeléssel fenyegetőznek a ruszinok

Ukrajna. A kárpátaljai ruszinok vezetője, Dmitrij Szidorov atya szokatlanul erős hangot ütött meg. Ha nem ismeri el Ukrajna a ruszin kisebbséget, akár a fegyveres felkelésre is módot ad a nemzetközi jog, állítja egy ruszin vezető.

A kárpátaljai ruszinok politikai mozgalmának vezetője, Dmitrij Szidorov tiszteletes (akinek egyháza a moszkvai patriarchátus alá tartozik), szokatlanul erős hangot ütött meg. Nyilatokozata szerint „miután sok éve hiába követelik jogaikat, a ruszin népnek joga van fegyverrel a kezében megvédeni saját szabadságát”. A tiszteletes „etnocídium”-mal, illetve genocídiumra emlékeztető diszkriminációval vádolja Kijevet. „Folytatódik a ruszin nép létének tagadása, a ruszin iskolák és a ruszin nyelv oktatásának betiltása.”

Dmitrij atya hozzátette: Ha Ukrajna, illetve az új hatalom elismeri a ruszinok jogait, a ruszinok hajlandóak megmaradni ukrán enklávénak, ukrán Kalinyingrádnak.

Dmitrij atya keveri a fogalmakat, mivel enklávénak olyan államot nevezünk, melynek területét egy másik ország veszi körül. Ilyen például Vatikán állam vagy a Dél-Afrikai Köztársaság területébe ékelődő Lesotho. Ez azonban azt jelentené, hogy a ruszin területek függetlenné válnak, önálló államot alkotnak, amihez Ukrajna aligha járulhatna könnyen hozzá.

A Kalinyingrádi terület viszont Oroszország exklávéja, ami azt jelenti, hogy olyan, az országhoz tartozó egység, mely közvetlenül nem érintkezik az állam központi területeivel. (Oroszország és a Kalinyingrádi terület közé Litvánia, illetve Lettország és Belorusszia ékelődik.)

„Ha Ukrajna nem képes elismerni az autonómiánkat, és csak azon siránkozik, hogy Kárpátalja Kijev támogatásából él, hát vesse le magáról ezt a terhet, és békésen elválunk, mint Csehország és Szlovákia.” – mondta a ruszin vezető, aki szerint a nemzetközi normáknak megfelel, hogy ellenkező esetben fegyverrel vívják ki függetlenségüket. Dmitrij atya szerint Kárpátalja lakosságának kb. 70%-a ruszin, azaz kb. 800 000 ember.

2008-ban a kárpátaljai ruszinok Oroszországhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy ismerjék el a Kárpátaljai Rusz függetlenségét. Ezek után ÍDmitrij Szidorov ellen eljárás indult Ukrajna területi integritásának megsértése miatt.

(Nyelv és Tudomány)

A külképviseletek nem adnak információt

A kettős állampolgárságról

Noha Ukrajnában sem az alkotmány, sem a hatályos törvénykezés sem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, tegnap Magyarország két kárpátaljai külképviseletén - Ungváron és Beregszászban - elkezdődött a visszahonosítási kérelmek fogadása.

Az ungvári főkonzulátuson december közepére meghaladta az 1700 főt az eljárás céljából időpontot kérők száma, s jelenleg már csak júliusra van szabad hely. Beregszászban karácsonyig több mint 1500-an foglaltak időpontot, de ott még áprilisra is akad hely. December végétől ugyanakkor a külképviseletek már senkinek, a helyi magyar sajtónak sem adnak ki információt. - Csak a külügyminisztérium sajtóosztálya nyilatkozhat a kettős állampolgársággal összefüggő bármilyen témában - így hárították el még a múlt év végén az egyetlen ukrajnai országos magyar lap, a Kárpáti Igaz Szó érdeklődését az ügyben. Kárpátalján az ungvári főkonzulátus korábbi ígéretével ellentétben végül egyetlenegy tájékoztatót sem tartottak az eljárás menetéről, s amíg a már említett lap nem közölte, hogy Ungváron és Beregszászban is lehet telefonon időpontot foglalni, csak alig páran jelentkeztek, utána viszont napok alatt több százan.

Egyébként a már említett Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége a honlapján megszavaztatta olvasóit arról, hogy felgyorsulhat-e az áttelepülés az anyaországba az egyszerűsített honosítással. A legtöbben - a válaszadók 41 százaléka - úgy vélték, hogy nem, mivel aki akart, már átköltözött. Az igennel válaszolók aránya a 15 százalékot sem érte el.

A hiányos konzulátusi tájékoztatás miatt az érdeklődők jobbára csak egymástól kérdezgetik csendesen, nem lesz-e később bajuk a magyar állampolgárság felvétele miatt. A félelmeket az okozza, hogy Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot.

- Az alkotmány úgy szól, hogy Ukrajnában "egyes állampolgárság" létezik s ezt a tételt értelmezi számos jogász úgy, miszerint az alkotmány tiltja a többes állampolgárságot - mondta Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa. A megkérdezett jogász hozzátette: ő egyetlenegy olyan esetről tud, amikor valakit egy másik ország állampolgárságának, konkrétan a románnak felvétele miatt fosztottak meg eredeti állampolgárságától.
Ugyanakkor politológusok látnak arra esélyt, hogy amennyiben a következő parlamenti választásokon - 2011 tavaszán vagy 2012 őszén - a jelenleg kormányzó Régiók Pártja akár egyedül, akár koalícióban kétharmados többséghez jut, akkor lehetővé teszi a kettős állampolgárságot, amit biztosan örömmel fogadna a tömb szavazóbázisának számító több milliós orosz kisebbség.

(forrás)

Magyar érdekek Ukrajnában - értékelés jobbról

A néhány csúsztatás és félremagyarázás ellenére figyelmet érdemlő helyzetértékelés:

Krónika, 2010. dec. 24

Magyar érdekek Ukrajnában

Nem kellett sokat várni az október végi ukrajnai önkormányzati választások kárpátaljai eredményeinek következményeire. Miután az eddigi kilenc helyett csak hét képviselője lesz a két magyar szervezetnek a száznyolc fős megyei közgyűlésben, a testület vezetőinek megválasztásakor a többség szakított az eddigi hagyományokkal, s nem magyart jelölt a humánpolitikai kérdésekért felelős elnökhelyettesi posztra.

Kárpátalján a magyarság aránya tizenkét százalékos, a megméretés következtében azonban ennél az aránynál összesen is alacsonyabb képviseleti eredményt ért el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ). Míg a KMKSZ-listán, magyar pártként szerzett három mandátumot, addig az UMDSZ mind a négy mandátumát egyéni körzetben szerezte, s ez utóbbi eredményt elsősorban a hatalmon lévő ukrán Régiók Pártjával kötött választási együttműködés segítette elő.

Baráti összefogása a régiósokkal régi múltra tekint vissza, s e kölcsönös támogatósdiba az utóbbi nyolc évben a legkülönbözőbb formában az MSZP is beszállt. Egyebek mellett ez a nyilvánvaló politikai háromszög akadályozta a KMKSZ és az UMDSZ összefogását, hiszen a Kovács Miklós vezette szövetségnek eddigi önmagát kellett volna feladnia ahhoz, hogy kéz a kézben mutatkozzék a választók előtt a baloldal mellett mélyen elkötelezett riválissal. Közben sok minden más is rontotta a magyar pártok esélyeit. Megvásárolt szavazatok, magyarok az ukrán pártok színeiben, a szavazatszámlálás manipulálása – íme néhány tényező, amelyet a rossz magyar szereplés okaiként emlegetnek.

De nem elhanyagolható e tekintetben az asszimiláció kérdése sem. Kutatók elsősorban a nagyobb városokban – így például Ungváron, Munkácson és Nagyszőlősön, ahol a magyarok a többségi nemzethez képest lényegesen kevesebben vannak – tapasztaltak kisebbfajta asszimilációs tendenciát. A beolvadás hangsúlyosan jelentkezik a Felső-Tisza vidéke településein: Técsőn, Aknaszlatinán, valamint a rahói és a szolyvai járásban élő szórványmagyarság körében. Szakemberek szerint a szórványlét nem csupán a nyelvet koptatja el, hanem a nemzeti érzéseket is komoly próba elé állítja, ráadásul az előző kijevi kormány kisebbségellenes intézkedései következtében lényegesen csökkent a magyar tannyelvű iskolákban tanulók létszáma.

Egyelőre egyébként az új ukrán állami vezetés sem hozott lényegi változást a kisebbségi oktatáspolitikában, pedig Viktor Janukovics az elnökválasztási kampányban Beregszászon nagy nyilvánosság előtt tett ígéretet arra, hogy az ukrajnai kisebbségek a többségével azonos oktatási jogokat kapnak. Elmozdulás történt ugyan, hiszen idéntől ismét anyanyelvükön tehettek emelt szintű érettségit a kisebbségi diákok, de a Kijevben kidolgozott jövő évi felsőoktatási felvételiszabályzat semmibe vette a kárpátaljai magyarság igényelte változtatásokat. Így a magyar iskolák végzőseinek az elkövetkezőkben is ugyanazt az érettségi tesztet kell megírniuk ukrán nyelvből és irodalomból, amelyet az ukránok számára dolgoztak ki. A magyar nyelv és irodalom továbbra sem lehet vizsgatárgy a független vizsgaközpontokban.

Ez azt jelenti, hogy a magyarok még a felsőoktatási intézmények magyar szakjaira sem felvételizhetnek anyanyelvükön. Ez a kitétel azért is diszkriminatív, mert az orosz nyelv és irodalom a következő esztendőtől már választható vizsgatárgy az orosz szakra felvételizők számára.

A kárpátaljai magyar politikusok, pedagógusok abban bíznak, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége pozitív hatással lesz az anyanyelvű oktatás jövőjére. Mint egy szakmai konferencián elhangzott, a kilencvenes években fellendülést hozott az ukrajnai magyar tanügy számára a határ megnyitása Magyarország felé. Ebből kiindulva valószínűsítik az optimisták, hogy az egyszerűsített honosítás lehetősége folytán sok magyarban felébred a gyökereik iránti érdeklődés, s ez növelheti a magyar iskolák presztízsét. Magyarország ungvári és beregszászi konzulátusán az utóbbi hetekben sokan jelentették be igényüket az egyszerűsített honosításra, a székelyföldihez hasonló tömegjelenetek azonban elmaradtak.

Ez nem véletlen, hiszen Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, így minden magyarnak, aki úgy dönt, hogy kéri az áttelepülés nélküli honosítást, vállalni kell az esetleges következményeket. A jelen állás szerint ugyanakkor nyilvánvaló Kijev nyitottsága a kérdés iránt. Ukrajna vezetői eddig egyetlen nyilatkozatban sem kifogásolták a magyar lépést. A hallgatólagosan elfogadó hozzáálláshoz kellett Viktor Janukovics februári győzelme is, a Moszkvával szorosan együttműködő államfő ugyanis a kettős állampolgárság ügyében nem kíván vitát nyitni Oroszországgal. Tehetné, mivel köztudottan magas az orosz útlevéllel is rendelkező ukrán állampolgárok száma.

De egyre több a kettős állampolgársággal büszkélkedő észak-bukovinai román is, miután a bukaresti kormány könnyített az újrahonosítás feltételein. Ugyanakkor Kijev nem örül a külföldi útlevelek szaporodásának, azok nagy hírveréssel történő osztogatása pedig kifejezetten irritáló lehet az ukrán vezetésnek. Ezt érdemes figyelembe venni azoknak a politikusoknak, újságíróknak, önjelölt melldöngetőknek is, akik úgy érzik, fülsiketítő harsonaszó nélkül semmit sem ér a magyar állampolgárság megadása. A magyar érdek az, hogy zökkenőmentesen, minden csinnadratta nélkül, az ukrán államot tiszteletben tartva kapjon segítséget az a kárpátaljai magyar, aki élni akar a Magyarország által felkínált könnyített honosítás lehetőségével.

Fontos, hogy ebben a folyamatban a magyar kormány partnerre leljen a kárpátaljai magyarokat képviselő szervezetekben. Miután elképzelhetetlen az évek óta felhalmozódott ellentétek gyors átlépése, Budapest egyelőre csak a KMKSZ-re számíthat. Az UMDSZ nehezményezi, hogy elveszíti azokat az előjogokat, amelyek az anyaország részéről az előző nyolc évben „baráti alapon” megillették. Pedig a párt nem tudott élni a lehetőségekkel.

Az általa fenntartott irodahálózat döntései révén Ukrajnában a jogosultak számánál ezrekkel több magyarigazolványt adtak ki, s valószínűsíthető, hogy nem magyar nemzetiségű polgárok is igényelték a dokumentumot, hogy így jussanak különböző, például utazási és kulturális kedvezményhez Magyarországon. Ennek ismeretében, de a KMKSZ és a Fidesz hagyományosan jó viszonyából kiindulva sem jelent meglepetést Kovács Miklósék helyzetbe hozása, ami az oktatási-nevelési támogatások odaítélését vagy a magyarországi beutazáshoz szükséges, térítésmentes schengeni vízumra feljogosító garancialevelek kiadását illeti. Az UMDSZ ugyanakkor továbbra sem lesz elhanyagolható tényező Kárpátalján, köszönhetően a kormányzó ukrán Régiók Pártjával fennálló, több mint szoros együttműködésnek.

A magyar–magyar kapcsolatoknál jóval egyszerűbb és átláthatóbb a magyar–ukrán államközi viszony. Az utóbbi bő egy hónapban Orbán Viktoron kívül Schmitt Pál államfő is Kijevben járt, ami a diplomácia nyelvén azt jelzi: Magyarország számára fontos partner Ukrajna. Az új kijevi vezetés a maga részéről nagy reményeket fűz Budapest uniós elnökségéhez a vízummentesség s általában az integráció felgyorsítása terén, így a nagy északkeleti szomszéd esetében jó esély van egy olyan bizalomra épülő, hatékony kapcsolatrendszer működtetésére, amelynek révén a kárpátaljai magyarok érdekeinek anyaországi érvényesítése ukrán szemmel is természetes fellépésnek tekinthető.

Szerző: Pataky István, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatának helyettes vezetője, a magyar Külügyminisztérium idei nívódíjasa írott sajtó kategóriában.

Ukrán magyarok az Inter TV-ben

Az ukrán himnusz paródiáját sikerült központilag előállítani - videó

Vélhetőleg jó szándék vezette azt a félresiklottnak látszó projektumot, amelynek során az Inter TV ukrán televíziós csatorna 14 olyan videoklipet gyártott és sugárzott "Ukrajna születésnapja" alkalmából, amelyen - állításuk szerint legalábbis - az Ukrajnában élő nagyobb létszámú nemzeti kisebbségek képviselői adják elő az ukrán nemzeti himnuszt. Az éneket kis jelenet előzi meg, amely - állítólag - az adott nemzetiség jellegzetességeit lenne hivatott érzékeltetni. Nos, nem tudhatjuk, hogy a román, lengyel, örmény, grúz, roma, jiddis stb. nyelvű verziók hogyan sikerültek, de hogy a "magyar" eléggé botrányos, az bizonyos: inkább az ukrajnában élő magyarok kigúnyolásának hat - de nem bánik kellő tisztelettel magával a himnusszal sem, azt is inkább nevetségessé teszi - legalábbis mindazok számára, akik értenek magyarul. A kis klipnek a jelenet-részében magyar lányok énekelve ruhát mosnak a folyóban (!), egy irtózatos akcentussal beszélő asszony rajtakapja a leskelődő fiatalembert, aki viszont abból a pár szóból ítélve, amit mond, nem hogy törve nem, hanem sehogysem beszéli a magyart, érteni sem lehet, amit mond. Eközben a magyarság azonosítása az oly sablonos és sokszor kifogásolt "gulyás és paprikás" fogalmi szintjén történik. No és jön az ének, a súlyos kiejtésbeli (és vélhetőleg prozódiai) hibák miatt a szöveg alig-alig, inkább csak töredékesen érthető, inkább paródiának hat. A közben megjeleő felirat állítása szerint Ukrajna 156 ezer "ukrán magyar" (!) hazája. Hogy a rossz emlékű "szovjet magyarok"-ra rímelő hazug kifejezés milyen érzéseket kelt a magyarságban, azt most ne részletezzük, és az előadók népviseletéről se essék szó, sőt magáról a remekműről sem, tessék inkább eredetiben megtekinteni: tovább a videóhoz »

Kapcsolódó téma:

Hét képviselő a megyei tanácsban

A 2010-es ukrajnai helyhatósági választások eredménye / MTI-Kárpátalja Blog

Mint tudható, a kárpátaljai magyarság szempontjából a 2010-es ukrajnai helyhatósági választások siralmas eredménnyel jártak. A jövőben a magyar lakosság a korábbinál is alacsonyabb számban képviselteti magát a helyi önkormányzati szervekben, holott már azelőtt is messze alatta maradt a lélekszámának megfelelő aránynak. A megyei tanács 108 fős testületébe a két magyar párt most összesen 7 képviselőt tudott bejuttatni, holott Kárpátalján a magyar lakosság kerekítve kb. 12 %-ot tesz ki.

A magyar szavazók mintegy 100 ezer fős kontingense nem igazán értékelte szavazataival a két magyar szervezet működését, kevesebb mint 36 ezer vokssal támogatták pártjaikat.

Az elhúzódó szavazatszámlálás miatt egészen a múlt hét végéig úgy festett, hogy a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezet átlépte a 3 %-os küszöböt, és összesen - a korábbi ciklushoz hasonlóan - kilenc képviselőjük lesz a megyei tanácsban, ám a hivatalos eredményhirdetés idejére az UMDSZ szavazatainak száma váratlanul 15 300-ra fogyatkozott, és az a két jelöltjük, aki listán bejuthatott volna, mintegy háromszáz szavazat híján kívül rekedt – írta kedden megjelent számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap. A különös fordulatnak leginkább az Régiók Pártja (PR) és az Egységes Központ (JC) örülhet, mivel a kiesett két magyar helyére az ő jelöltjeik kerültek – olvasható a cikkben. A lap szerint az UMDSZ-nek négy egyéni választókerületből bejutott képviselője van a Kárpátalja megyei tanácsban, míg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) – 20 456 vokssal – pártlistán három képviselőt küldhet a testületbe.

Sovány vigasz, hogy az ukrán pártok színeiben több magyar jelölt is bejutott a testületbe. Így a csupán Kárpátalján erős pozíciókkal rendelkező JC pártnak négy magyar nemzetiségű képviselője lesz a megyei tanácsban. A JC frakciója egyébként 46 főt számlál, míg a második legnépesebb csoport, a PR 36 képviselőt delegál a testületbe. Az ellenzéki Batykivscsina (Haza) párt összesen 8 mandátumot, a választásokon első ízben indult Erős Ukrajna párt pedig három mandátumot szerzett. A kárpátaljai megyi tanácsban (képviselőtestületben) valószínűleg a PR és a JC alkot majd koalíciót, értesüléseink szerint a KMKSZ frakciója semmiképpen nem vesz részt a koalicióban, az UMDSZ megfelelő megkeresés esetén akár igent is mondhat.

Címkék: politika

Aki kilóg a sorból, megnézheti magát!

Üzenet a határon túlra

Orbán Viktor egyik választási ígéretének teljesítését pipálta ki azzal, hogy hat év után újra összehívta a Magyar Állandó Értekezletet.

Ennél több nemzetpolitikai szempontból nem is nagyon történt tegnap a parlamentben – maga a tanácskozás nem igazán igazolta, hogy e fórum felújítására múlhatatlanul szükség lett volna. Ilyesmit még akkor is nehéz volna állítani, ha maga a kormányfő kedvtelve ecsetelgette a külhoni magyar vezetők előtt, mennyire megnyomorította a nemzetet a MÁÉRT-nélküli élet, amelyet egy beteges politika kényszerített az emberekre.

Máig vitatott, mi minden játszott szerepet a fórum szüneteltetésében. Az azonban nem vitatható, hogy az anyaországi támogatások MÁÉRT hiányában is rendben eljutottak a címzettekhez – ezek mértéke pedig nem lett kisebb, mint korábban volt.

Ma sokan egyfajta aranykorként próbálják láttatni a régi MÁÉRT-os időket. Pedig ez az állítás messze van az igazságtól. Igaz, a MÁÉRT-nak mindig is a nemzeti egységet kellett volna szimbolizálnia. Csak éppen ez szinte sose sikerült neki. E tanácskozásokat sokkal inkább az éles pártpolitikai szembenállás jellemezte – a mindenkori kormányok (de legfőképpen az előző Orbán-kabinet) egyfajta transzmissziós szíjat láttak benne, amelynek segítségével érvényesíthetik akaratukat a határon túli magyar pártoknál.

E kézi vezérlésnek aztán voltak nyertesei és vesztesei – az előbbieknek, vagyis az adott kormányhoz közelállóknak több anyaországi támogatás jutott, a szuverenitásukra kényesebb szervezeteknek kevesebb. Még emlékszünk azokra a vádakra is, hogy Orbánék megosztani igyekeznek az érintett pártokat, döntőbírói szerepet vindikálnak maguknak belső ügyeikben, személyi választásaiknál.

Nyilvánvaló, hogy a tegnap tárgyalóasztalhoz ülő határon túli magyar vezetők leginkább arra lettek volna kíváncsiak: a MÁÉRT felújítása vajon e régi gyakorlat felújításának a szándékát jelzi-e? Merthogy az új kormány több ilyesmire utaló lépést tett az elmúlt hónapokban – és ez érzékelhető aggodalmakat váltott ki körükben. Nem kerülte el a figyelmüket például, hogy kedvenceik mellett Orbánék nyíltan beavatkoztak előbb a szlovákiai, majd pedig a kárpátaljai magyar pártok választási kampányába; máris kitagadták a magyarság kebeléből a szlovákiai Híd pártot és Bugár Béláéknak annak ellenére sem küldtek meghívót, hogy nyáron rájuk szavazott a szlovákiai magyarság túlnyomó többsége.

Miközben Orbán Viktor tegnapi beszédéből a külhoni magyar vezetők megtudhatták, hogy a magyar nagy nemzet, a fentebb említett ügyekről a kormányfő egyetlen szót sem szólt. Mint ahogy a „piszkos anyagiakról” sem. Két kormányfői üzenet így is világos: a határon túli vezetőknek a nemzeti egységre úgy kell vigyázniuk, mint a szemük fényére (vagyis, aki kilóg a sorból, megnézheti magát). És: európai viszonylatban is párját ritkítóan stabil az anyaország kormánya (tehát rendezkedjenek be hosszabb távú együttélésre Orbán Viktorral).

Kiss Tibor, Népszabadság, 2010. nov. 6.

Befellegzett a kárpátaljai magyarságnak?

kárpátaljai magyarság - ukrajnai választások - szavazat vásárlás

Árucikké váltak a kárpátaljai magyarok

A vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások bebizonyították, hogy Kárpátalján szavazat formájában immár a magyarság is árucikké vált – írta az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó című lap.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló újság publicisztikai írása a többi között megállapítja, hogy a kilencven évvel ezelőtt egyfajta emigrációba kényszerített egyharmadnyi magyarságon belül ott jelentkeztek és jelentkeznek a gondok, ahol kicsi a közösség.

Még nagyobb a probléma ott, ahol e közösség teljesen átvette a többség mentalitását, szokásrendjét, és már rég nem magyarul gondolkodik, ahol "a teljes önfeladás alattomos kórja a lelkeket támadta meg, méghozzá eredményesen" – olvasható a cikkben, amely szerint innen „nem méterek, centiméterek, hanem sokkal inkább milliméterek választanak el mindenkit attól, hogy a lélek után a nemzettest is kapituláljon."

A publicisztika szerint Ukrajna a világ legkorrumpáltabb országai közé tartozik, s az országban uralkodó állapotok a magyarokat is rákényszerítik arra, hogy e "rend" alapján éljenek. „Mind ez idáig azonban azt hittük, hogy bár minden eladó és minden megvehető, a magyarságunk azért talán mégsem”, ám a választások bebizonyították, szavazat formájában immár az is árucikké vált – mutatott rá a szerző.

„Nem adjuk ugyan oda egy féldeciért, mint a velünk együtt élő egyik-másik nemzetiség tagjai, de négy üveg pálinka, vagy két kilogramm hús, vagy tizenhárom liter benzin, vagy tíz kilogramm rizs áráért, azaz száz hrivnyáért (csaknem háromezer forint) dalolva kótyavetyéljük el a kárpátaljai magyarság jövőjét. Közösségünk lelke még nem aludt ki. De már csak pislákol...” – zárta írását az ungvári magyar lap.

Megmérettetett és könnyűnek találtatott a kárpátaljai magyarság

Az ukrajnai helyhatósági választások napja, 2010. október 31-e a reformáció és a demokrácia ünnepe helyett a legtöbb magyarlakta kárpátaljai településen az árulás és a demokrácia szégyenének napjaként vonul majd be a történelembe – írta a Beregszászon kiadott Kárpátalja című hetilap.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szócsövének számító lap írása szerint kudarcba fulladt a KMKSZ több száz aktivistájának a törekvése, hogy a választási kampány során elmagyarázzák a magyar embereknek, mit kockáztatnak a voksukkal, és mekkora tétje van a döntésüknek. A jelek szerint csak kevesen vették komolyan az intelmeket, s álltak hozzá felelősségteljesen, öntudatosan, nemzeti elkötelezettséggel felvértezve állampolgári kötelezettségükhöz – olvasható a cikkben.

Alig hat éve, amikor Kárpátalján a legtöbbeknek máig fájó és megbocsáthatatlan kettős állampolgársági (magyarországi) referendum kérdése elbukott, ugyanazok a magyarok nevezték anyaországi honfitársaikat nemzetárulóknak, akik most olcsón, mondhatni bagóért eladták magyarságukat, identitásukat, nemzeti önbecsülésüket – fogalmazott a hetilap. A legfájóbb mindebben az – a Kárpátalja megállapítása szerint–, hogy ugyanezek a derék "magyarok" néhány hónap múlva bizonyára az elsők között lesznek majd, akik benyújtják a kettős állampolgárságra való "jogos" igényüket és bizonyára az óvodai, oktatási és vízumkérelmi támogatásért is kitartóan tartják majd a markukat.

A most egy-kétszáz hrivnyáért (közel 3–6 ezer forintért) eladott szavazatok miatt bekövetkezett az, hogy a helyi szinten legfőbb döntéshozó testületként szolgáló beregszászi járási tanácsban (közgyűlésben) a korábban birtokolt mintegy 70 százaléknyi mandátum helyett a néhány hét múlva felálló 60 fős testületben a magyar pártok együtt is csak alig 30 százalékot fognak kitenni, vagy hogy a 110 tagból álló megyei tanácsban két kézen meg lehet majd számolni a magyar képviselők számát – mutat rá a beregszászi magyar lap, amely szerint a kárpátaljai magyarság ismét megmérettetett és minden eddiginél könnyebbnek találtatott.

forrás: MTI-Figyelőnet

"egyszerűen megvették a magyar szavazatokat"

MTI-Népszabadság, 2010. nove. 2.:

Kárpátalja: „egyszerűen megvették a magyar szavazatokat”

A vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások kedd délelőtt közölt előzetes eredményei szerint nagy valószínűséggel mind a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), mind az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) - a háromszázalékos küszöbértéket alig átlépve - pártlistán bejut a Kárpátalja megyei tanácsba (közgyűlésbe).

A még nem végleges adatok szerint a KMKSZ a kárpátaljai szavazatok négy százalékát megszerezve két, ideális esetben három képviselőt küldhet pártlistáról a megyei tanácsba, míg a voksok 97 százalékának összesítése mellett az UMDSZ a voksok 3,01 százalékának birtokában – a már megválasztott négy egyéni képviselőn kívül – további két képviselőt juttathat a megyei képviselőtestületbe. A KMKSZ egyetlen képviselőjelöltjének sem sikerült egyéni választási körzetben mandátumot szereznie.

A voksolás magyar szempontból gyenge eredményeit értékelve Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások mind a KMKSZ-t, mind a kárpátaljai magyarságot tekintve rosszabb eredményt hoztak, mint a 2006-os, ugyancsak gyengén sikerül voksolás. Ennek oka elsősorban az, hogy a kárpátaljai magyarság szavazatai nagy részét akkor is és vasárnap még nagyobb számban a magyar szervezetek helyett ukrán pártokra, mindenekelőtt egy Kárpátalján erős pozíciókkal rendelkező pártra adta - tette hozzá. Vagyis kijelenthető, hogy – mint fogalmazott – a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért „egész egyszerűen megvásárolták”. Ez elsősorban a falvakra volt jellemző, a városokban jobb volt a helyzet, itt a KMKSZ jobban is szerepelt.

Gajdos István, az UMDSZ elnöke az MTI-vel telefonon közölte, hogy nagy valószínűséggel az UMDSZ is átlépi pártlistán a megyei képviselőtestületbe való bejutás küszöbét. A vasárnapi választás eredményeiről kifejtette, hogy azok nagyon lehangolóak, a kárpátaljai magyarság megosztottsága miatt rendkívüli mértékben előretörtek a magyar körzetekben az ukrán pártok, elsősorban a Jedinij Centr (Egységes Centrum - JC). Ez meg fogja gyengíteni a magyar érdekképviseletet a 104 tagú megyei tanácsban – emlékeztetett, hozzátéve, hogy a megosztottság hatása mellett „a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat”, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra.

Az UMDSZ elnöke szerint némi vigaszt jelent a kedvezőtlen választási eredmények tükrében, hogy a szervezetnek négy egyéni jelöltjét sikerült megyei tanácsi mandátumhoz juttatnia. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy mindkét magyar szervezet bejut a megyei képviselőtestületbe, ami 4-5 további mandátumot jelenthet. A város történelmi magyar nevének visszaállításáról Beregszászon vasárnap megtartott helyi népszavazással kapcsolatban elmondta, hogy ezen a téren is romlott a helyzet, hiszen míg a kérdésről 1990-ben tartott referendum alkalmával leadott 12 ezer voksból mindössze ezer volt a „nem” szavazat - akkor a népszavazást nem ismerték el érvényesnek -, addig a mostani népszavazás 10 ezer voksából az ellenszavazatokhoz képest alig négyszázzal volt több a Beregszász név hivatalossá tételét támogató voks - vagyis csak kis többséggel győzött az "igen" szavazat, s az eredményt még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A magyar kisebbségi politikus szerint ez az erős ukrán nacionalista pártok és a JC által folytatott ellenpropaganda hatásának tudható be.

Gajdos István végül elmondta, hogy a választók bizalmának köszönhetően tovább folytathatja polgármesteri tevékenységét Beregszász élén.


A témával kapcsolatban lásd még: írás Balla D. Károly blogjában

Címkék: politika, közélet

Magyarok egymás ellen Kárpátalján - választások Ukrajnában

Medgyesi Ádám  - Kitekintő, 2010.okt.29.:

A napokban leginkább az európai integrációhoz és Oroszországhoz való viszonyának kérdései kapcsán figyelt Ukrajnára a közvélemény. Október 31-én azonban önkormányzati választásokat tartanak északkeleti szomszédunknál is. Országosan a régiók pártja várható befutónak, Kárpátalján az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) egymás ellen küzd majd a helyi érdekek képviseletéért.

 

A kampány

Országos szinten nem beszélhetünk felfokozott indulatoktól fűtött kampányról. Feltehető, hogy ez a megrövidített kampányidőszaknak köszönhető. Természetesen a negatív kampány, a másik lejáratásának szándéka ezúttal sem maradt el pártok eszköztárából. Julija Timosenko ki is jelentette, hogy már érvénytelennek tekinti a választások eredményét, köszönhetően a feltehető visszaéléseknek, melyek többnyire a volt kormányfő asszony pártját érintették. Timosenko szavaival élve a lembergi és kijevi területen, valamint Ternopilban Janukovics utasítására a Batykivscsina álpártjait jegyezték be. Valamint az is tény, hogy a legtöbb visszautasított jelöltet is ez a párt jegyzi.

Természetesen Janukovics tisztességes választásokat ígért: "Kiváltképp érdekeltek vagyunk abban, hogy a választások átláthatóak és demokratikusak legyenek. Mindent megteszek azért, hogy ez így is legyen". Ennek biztosítására pedig a külügyminisztérium EBESZ és Európa Tanács képviselőket hívott. Bár a cél az volt, hogy a megbízottak megfelelő hatáskörrel rendelkezzenek a kampány, illetve a választások alatt, ennek ellenére úgy látszik a fenti esetek kikerültek a figyelem középpontjából. Az is előfordulhat azonban, hogy Timosenko ellenkampányáról beszélhetünk, amikor a politikai ellenfelet igyekszik korrupció gyanújába keverni. Ukrajnában sem a korrupció, sem az ilyen jellegű politika nem ritka.

Kárpátalján a nacionalisták folyamodtak agresszivitáshoz, és indítottak támadást a választás előtt egy héttel szavaztok reményében az „ukrán nyelv védelmében”. A Szvoboda kárpátaljai megyei szervezete a KMKSZ és az UMDSZ kizárását követelik a választásokból, ugyanis szerintük a két magyar párt magyar nyelvű választási plakátjaival megsértette Ukrajna nyelvekről és reklámról szóló törvényeit. Követelésüket azzal indokolják, hogy plakátjaikat vagy kizárólag magyar nyelven vagy magyar és alig olvasható ukrán szöveggel nyomtatták. Ez a „botrány” feltehetően csak az ukrán nacionalisták mozgósításának eszközét szolgálja, összességében pedig saját maguk lejáratását segíti elő.

Az említett esetek azonban egy választási kampány szükségszerű elemei, s összességében (különösen korábbi választásokkal - mondjuk a 2004-essel - összehasonlítva) a kampány intenzitása nem volt túlzottan felfokozott. Ezen az állásponton van Fegyir Sándor politológus, aki a Kárpáti Igaz Szónak adott interjút. „A pártok többségét a határozatlanság, az önbizalom hiánya jellemezte. Az agitációs munka csapnivaló volt, inkább rontották  és nem növelték a népszerűségüket.” – nyilatkozta Fegyir.

Erőviszonyok

Országos szinten a Régiók Pártja és a Batykivscsina küzdelmére lehet számítani. Előzetes ismereteink, valamint a hatalmi hátszélnek köszönhetően inkább előbbi javára. A Régiók Pártja mellett jól kiépített szervezeti bázisa, hatalmi pozíciói, valamint relatív támogatottsági fölénye szól. Ezt a lépéshátrányt az ellentábor is érzékeli, ennek köszönhetően a Batykivscsina, a Nemzeti Önvédelem és a Választások Frontja részvételével formálódott választási szövetség. Oleg Tyahnibok, a Szabadság – összukrajnai egyesülés vezetője is kijelentette, hogy Janukovicsot leszámítva mindenkivel hajlandó együttműködni – adta hírül a Kárpátinfo.net. Kérdéses, hogy október 31-én kinek sikerül felülkerekednie.

A helyhatósági választásokat értékelni, s országos szintű következtetést levonni, azok jellegéből fakadóan meglehetősen nehéz. Minden település, minden járás és megye különböző választási küzdelmet jelent. Ukrajna túl nagy ahhoz, hogy itt minden területre kiterjedő bemutatás készüljön. Kárpátalján azonban még el lehet igazodni, s a magyar kisebbség helyzetének és érdekképviseletének kérdése kiemelt fontossággal bír az ukrán önkormányzati választások kapcsán.

Mi a helyzet Kárpátalján?

Nem várható magas részvétel Viktor Pascsenko véleménye szerint: „Kárpátalján immár hagyományosan kevesen keresik fel a szavazóhelyiségeket, ami érzésem szerint most sem lesz másképp. Előfordulhat, hogy egyes településeken maximális lesz a voksolók aktivitása, de az átlagot nézve a városokban 50 százalék körüli, vidéken ennél valamivel nagyobb részvételre  számíthatunk.” A erőviszonyokról pedig Fegyir Sándor nyilatkozott a Kárpáti Igaz Szónak: „nagy valószínűséggel listán öt pártnak van reális esélye bejutni a megyei tanácsba. Ezek a Régiók Pártja, a Batykivscsina, az Erős Ukrajna, az Egyedüli Centrum és az egyik magyar párt.” Pascsenko vele szemben a KMKSZ-t és az UMDP-t is bejutónak tartja.

A magyar pártok közti ellentétekről korábbi cikkünkben már szóltunk. Ezúttal sem valósult meg köztük egyetértés. Az UMDP tett erre egy gyámoltalan kísérletet, és a sikertelenség ellenére is az „összefogás” volt a párt kampányának kulcseleme. Azzal, hogy nem sikerült közös listát felállítani, így a magyarok szavazatai megoszlanak, amivel csökkenhet a magyar érdekképviselet hatékonysága – ez a megyei listára vonatkozik leginkább, ahol a két párt közösen nagyobb arányban juthatna mandátumokhoz. Itt is fennáll és állandó vitatéma az egység-pluralizmus dilemmája. Jó dolog a pluralizmus, azonban a probléma, hogy ugyanazt a szekeret nem lehet két irányba hajtani.

süti beállítások módosítása