Kárpátalja - kárpátaljai magyarok


2018. dec. 15.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

Kárpátalja gyógyfürdői

Gyógyturizmus, egészségturizmus és gyógyvizek

Szlatina gyógyvíz tóKárpátalja gazdasági életében komoly jelentősége van a turizmusnak, ezen belül is jelentős a belföldi egészségturizmus. A Kárpátok gazdag ásványi és gyógyvízforrásainak kiaknázása érdekében több szanatórium is nyílt, melyek még a Szovjet érából maradtak fenn. A hivatalos statisztikai adatok szerint 62 egészségturisztikai intézmény van Kárpátalján:

  • 19 szanatórium
  • 7 profilaktikus szanatórium
  • 36 panzió, üdülő és gyógyüdülő.

Aknaszlatinai gyógyvizek

Aknaszlatina neve az évszázadok során összefonódott a sóval és a sókitermeléssel, majd az erre épülő egészségügyi intézményekkel. A sóbányászat mellett a gyógyítás két formája alakult ki, az egyik a bányák sós levegőjének klímáját használta ki, a másik a kitermelés következtében kialakult sóstavak gyógyhatásait. A környéken négy gyógyító vízzel feltöltött tavat találunk. A Kunigunda-tó és az Albert-tó két kisebb bánya helyén alakult ki, ennek köszönhetik gyógyvizüket, a 18-as és 19-es néven ismert tavak hadászati céllal jöttek létre. Az Aknaszlatinai tavak vizét a Holt-tenger vizéhez szokás hasonlítani, a parton található iszapot is felhasználják az orvoslásban.

Napjainkban a tavak egy része eltűnt, a bányák felszíne veszélyessé vált, a látogatók száma azonban nem csökkent érzékelhetően.

Beregvidéki termálvizek

A szakértők viccesen azt szokták mondani, hogy a Beregvidéken bárhol lefúrhatnak, 250-350 méter mélyen biztosan találnak termálvizet. A legismertebb termálvizes lelőhelyek: Beregszász, Kaszony, Bégány, Jánosi, Borzsova és Nagybakta. többnyire hydrokarbonát-klorid-nátriumos, vagy kálcium-nátriumos, ritkábban szulfát-klorid kalcium nátriumos összetételű vizet találtak, de előfordul szilíciumos víz is.

A termálvizek hőmérséklete a feltörő víz származásának a mélységétől és a vízhozam mennyiségétől függően 21-36 °C fok lehet, de gyakoriak az ennél jóval forróbb vizek is, például a Beregszászi uszodát ellátó furat 54 fokos gyógyvizet termel.

A gyógyvizek kiaknázása céljából több üdülőtelep és üdülőövezet is kialakult. A legismertebbek közzé tartoznak:

  • Kaszonyi termálfürdő
  • Beregszászi termálfürdő
  • Pacsirta üdülőközpont.

A környék vendéglátóhelyeire jellemző, hogy az európai színvonalú vendéglátást már régen megelőzték az európai szintű árak, melyek kifejezetten az ország központi régióiban élőkre szabottak.

Tovább

Kárpátalja gyógyvizei

Gyógyvizek Kárpátalján - az ásványi sókban gazdag ivóvíz gyógyító hatása. Kezelések

Ásványvíz források a Kárpátokban

karpatalja gyogyvizekA Kárpátok hegységrendszer Ukrajna egyik leggazdagabb ásványi lelőhelye. Sűrű erdei nemcsak a friss levegőn gyógyulni vágyókat várják, bőséges gyógy- és ásványvíz forrásai is messze földön híresek. A rendkívül változatos összetételben és tulajdonságokkal rendelkező források között mindenki megtalálhatja a számára hasznosat. A kárpátaljai gyógyforrásokat geológiai szempontból három csoportba sorolhatjuk: szolyvai, ökörmezői, ungi.

A kárpátaljai gyógyvizek fontosabb adatai

  • ásványvízforrások száma: kb. 400
  • a források napi vízhozama: kb. 10 000 köbméter
  • palackozott ásványvízfajták száma: 19
  • ásványvízforrások típusai: hidrokarbonátos-nátriumos, hidrokarbonátos-szulfátos, kalciumos-magnéziumos,
  • szulfidos, arzéntartalmú, szilíciumos.

A gyógyturizmus fellendülésében jelentős szerepet játszik a termálvizek egyre változatosabb módon történő kiaknázása, az európai minőségű szállások és szolgáltatások ötvözése a helyi sajátosságokkal, a tradicionális ételkínálat mellett a jó minőségű, francia konyha bevezetése.

A Kárpátok gyógyvizei Kárpátalján

Ha a gyógy-turizmusról beszélünk, mindenképpen meg kell említenünk a A Perecsenyi járásban található Rónafüredet, ahol a Kárpátalja-szerte sűrűn megtalálható gyógyító kénhidrogén tartalmú ásványvízforrás várja az ide látogatókat. A XVI. századtól ismert fürdőhely egyedisége abban rejlik, hogy az ide látogatók nem termálvízben fürödhetnek, hanem a direkt erre a célra kialakított üstökben forralt ásványvízben. A 42-45 fokosra melegített fürdőalkalmatosságok különösen a téli hónapokban nagyon népszerűek.

Szolyva ásványvizei

Kárpátalján a Szolyva környékén palackozott ásványvizek a legnépszerűbbek. A város környékén 17 forrásból és 77 furatból juthatunk hozzá a gyógyhatású vizekhez. Bár Kárpátalján a helyi lakosok ivóvízként, napi rendszerességgel fogyasztják a boltok polcain, rendkívül kedvező áron elérhető palackos ásványvizeket, ezek általában közepes és magas ásványianyag-tartalmúak, tehát gyógyászati célokra alkalmazhatók.

A Szolyva környékén palackozott, népszerű ásványvizek:

  • Polenai
  • Újpolenai
  • Ploszkei
  • Golubinei
  • Szolyvai
  • Nelipinei.

Kárpátalján 10 rekreációs-gyógyövezetet találhatunk, ahol 16 szanatórium várja a gyógyvizek szerelmeseit. Ezekben számos ivókúra, a gyógyvizes kezelés lehetősége segíti az egészség megőrzését az odalátogatók számára.

Tovább

Üstben fürdés, „csánozás” Kárpátalján

ustben furdes karpataljaGyógyturizmus a Kárpátok vadregényes tájain, Rónafüreden

A Kárpátaljára érkező turisták kedvelt célpontjai a tiszta levegőjű hegyekben, erdőkben létesített szanatóriumok, gyógyüdülők. A pihenni és gyógyulni vágyókat már az 1600-as évektől várja a Perecsenyi járásban található Rónafüred (Lumsori). Kárpátalján innen indult el újra, az üstben fürdés, a „csánozás” hagyománya, melyet már a 17. században alkalmaztak. Már akkor virágzott a vidéken a gyógyturizmus.

Az üstben fürdés nem magyar vagy helyi találmány, a japánok és a vikingek is előszeretettel művelték. A kárpátaljai Rónafüreden azért különleges ez a gyógyfürdőfajta, mert az Osztrák-Magyar monarchia idejéből ránk maradt lekvárfőző üstökben főhetnek a vendégek.

Maga a procedúra több betegség kezelésére is alkalmas: lumbágó, reuma, emellett javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, jótékony hatással van a bőrre és általánosan javítja a közérzetet.

A "csánozás" terápia

Az üstben fürdés Rónafüreden a patak partján felállított üstökben történik. Szeparált faházakat állítottak fel, ahol öltöző és étkezőasztal is a vendégek rendelkezésére áll. Az üstben fürdés egész évben hasznos gyógykúra vagy érdekes szórakozás, de a szakemberek azt javasolják, hogy a téli hónapokat, a mínusz 10 fokos hidegben vegyünk ilyen fürdőket.

csan lumsori karpatalja gyogyturizmusAz üst aljára köveket helyeznek, ezek óvják meg lábainkat a tűz közvetlen hőjétől. Minden fürdőzés előtt friss ásványvizet eresztenek az üstbe, amit a Kárpátok gyógynövényeivel tesznek még egészségesebbé. A fürdőzést plusz 40-50 fokos vízben kezdjük, a bátrabbak pedig a jéghideg patakvízben vehetnek kontrasztfürdőt.
Az üstben való fürdőzést kúrajelleggel ajánlják, naponta legalább egyszer, egy héten keresztül. Kérésre magnéziummal vagy kénnel dúsított ásványvízzel készítik el a gyógyfürdőt.

Kárpátalja hegyeiben, Rónafüreden csodálatos tájon pihenhetünk és gyógyulhatunk, sajnos az utak minősége és az egyre szaporodó irtások folyamatosan rombolják ezt a vidéket, elriasztva a turistákat.

 

H.Cs.

Tovább