Kárpátalja - kárpátaljai magyarok

2018. dec. 19.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

Kárpátalja vízesései

vizeses-karpataljan-solovej-vodopad.jpgA változatos domborzati és  vízrajzi sajátosságokkal rendelkező Kárpátalját okkal nevezhetnénk a 10 000 folyó földjének, hiszen forrásainak, folyóinak és patakjainak száma együttesen meghaladja a 9400-at. A megye szinte valamennyi járásában találunk kisebb-nagyobb vízeséseket a folyók medrében: van, ahol meredek kiszögelléseken, másutt földrengés vájta mélyedésekben zuhog alá a kristálytiszta víz, elkápráztatva a vidéket felfedezni vágyó utazót.

Lássunk néhányat a tekintélyes megjelenésű és népszerű, illetve a kevésbé ismert, ám garantáltan lenyűgöző látványt nyújtó zuhatagok közül!

A gyógyvizéről is nevezetes Rónafüreden (Lumsori), a Túr folyó felső folyásán öt vízesés található. Ott, ahol egy nagyobb szikla csaknem teljesen elzárja a folyó útját, mintegy 3-4 méterről zuhog alá a Szolovej-vízesés (fenti képünk). A Davir – mely korábban a Partizan nevet viselte – 4 méter magas, és egy kis tóba ömlik, melynek hűs és kristálytiszta vizében akár fürödni is lehet. A Burkacs, a Peresztupeny és Krutilo valamivel kisebbek az előbbieknél, ám különleges formájukkal magukra vonják a túrázók figyelmét.

vojevodin-vizkezeles.jpgSzintén a Perecsenyi járásban található a Vojevodin-vízesés az azonos nevű folyón Turjamező (Turja Poljana) falutól mintegy 12 kilométerre, délre. A Vojevodin-folyó a Polonina Runi (1497 m) csúcson ered, ahonnan sebes sodrással ömlik a Sipot-folyóba. A vízesés feltehetően egy valamikori földrengés következtében alakult ki, mely a folyómederben egy mély és keskeny árkot hozott létre.  A Vojevodin-vízesés szegmentált típusú, azaz több ágból áll, fő kaszkádja 6 méter körüli.

Kárpátalja egyik legkülönlegesebb természeti látványossága a közel 1000 méter terngerszint feletti magasságban található Szinevéri-tó, és az azt körülölelő nemzeti park az Ökörmezői járásban. A több mint 40 000 hektáron elterülő természetvédelmi terület számos ásványvízforrás lelőhelye, s a lejtős hegyoldalakon apró, fátyolszerűen leomló vízeséseket is láthatunk.

sipot-vizeses.jpgA folyókban, patakokban különösen gazdag hegyvidéki járás másik nevezetessége, a Sipot-vízesés, Fülöpfalvától (Pilipec) 6 kilométerre, a Borzsa-havas Plosanka nevű patakjának medrében található.  A 14 méter magas, háromlépcsős zuhatagot sokan Kárpátalja legszebb vízesésének tartják.

A megye legnagyobb vízesése a Trufanec, magassága kb. 36 méter, több kaszkádból áll. Könnyen megközelíthető, hiszen a Kőrösmező–Rahó főútvonal közelében található, a Trufanec-patak medrében. trufanec-vizeses-kilatoval_1.jpgA kis folyó érdekessége, hogy egy 1880 méter magas hegycsúcson, az Iker-havason (Bliznica) ered, 230 méteren keresztül a föld alatt halad, majd egy kanyargós, csaknem 3 kilométer hosszú szakasz után a Fekete-Tiszába ömlik.

Trufanec vízesés közvetlenül a torkolat előtti szakaszon alakult ki, s egy fából készült lelátóról biztonságosan megcsodálható.

Egy helyi monda szerint a zuhatag helyén korábban hegy magasodott. A vidékre rontó tatárok azonban kettéhasították a sziklát. A hasadékból tiszta víz fakadt, a környékbeli lányok, asszonyok pedig a vízesésnél várták, hogy a szívüknek kedves férfiak visszatérjenek a csatából.

Huszt városának közelében, a Horogyilov-dűlőn egy kevéssé ismert, 3-4 méteres vízesést fedezhet fel az utazó. A dűlő nyomán Horogyilovnak nevezetett zuhogót az teszi igazán látványossá, hogy medrét vörös színű, mohával lepett kövek borítják.

Szintén Huszt környékén tekinthető meg a Nyiresszkij-vízesés a Tisza egyik mellékágán, a Pres-folyón. A vízesést az andezit kőzet két ágra osztja, a leomló víztömeg által kimosott mélyedéseket a helyiek „bögrének”(horski) nevezik.

nyiresszkij-vizfertotlenites.jpg

A Szkakalo-vízesés Munkács és Szolyva között található, 3,5 km-re Beregszentmiklóstól (Csinagyijevo).  A zúgó az Irsavka folyó jobb oldali mellékfolyójának, a Szinyevki-pataknak a medrében jött létre. A Szkakalo vize mintegy 6 méter magasból, több kis zuhogóból ömlik alá.

tiszta-ivoviz.jpgA Nagybereznai járásban, Sóhát (Csornoholova) községtől 7 kilométerre vadregényes, erdős környezetben érdekes természeti képződményre bukkanhat a rejtett szépségek nyomában járó utazó. A turisták által „kék lagúnának” keresztelt folyószakasz az Ung egyik mellékfolyóján, a Ljután található. Két sziklatömb között zuhog alá a vízsugár a meredek, sziklás part által határolt mederbe. A zuhogó alatti türkiz víztükör lenyűgöző látványt nyújt, az edzettebbek pedig akár meg is mártózhatnak a hűsítő vízben.

kek-laguna-sohat.jpg

Vendégposzt. Írta: H. T.

Tovább

Kárpátalja gyógyfürdői

Gyógyturizmus, egészségturizmus és gyógyvizek

Szlatina gyógyvíz tóKárpátalja gazdasági életében komoly jelentősége van a turizmusnak, ezen belül is jelentős a belföldi egészségturizmus. A Kárpátok gazdag ásványi és gyógyvízforrásainak kiaknázása érdekében több szanatórium is nyílt, melyek még a Szovjet érából maradtak fenn. A hivatalos statisztikai adatok szerint 62 egészségturisztikai intézmény van Kárpátalján:

  • 19 szanatórium
  • 7 profilaktikus szanatórium
  • 36 panzió, üdülő és gyógyüdülő.

Aknaszlatinai gyógyvizek

Aknaszlatina neve az évszázadok során összefonódott a sóval és a sókitermeléssel, majd az erre épülő egészségügyi intézményekkel. A sóbányászat mellett a gyógyítás két formája alakult ki, az egyik a bányák sós levegőjének klímáját használta ki, a másik a kitermelés következtében kialakult sóstavak gyógyhatásait. A környéken négy gyógyító vízzel feltöltött tavat találunk. A Kunigunda-tó és az Albert-tó két kisebb bánya helyén alakult ki, ennek köszönhetik gyógyvizüket, a 18-as és 19-es néven ismert tavak hadászati céllal jöttek létre. Az Aknaszlatinai tavak vizét a Holt-tenger vizéhez szokás hasonlítani, a parton található iszapot is felhasználják az orvoslásban.

Napjainkban a tavak egy része eltűnt, a bányák felszíne veszélyessé vált, a látogatók száma azonban nem csökkent érzékelhetően.

Beregvidéki termálvizek

A szakértők viccesen azt szokták mondani, hogy a Beregvidéken bárhol lefúrhatnak, 250-350 méter mélyen biztosan találnak termálvizet. A legismertebb termálvizes lelőhelyek: Beregszász, Kaszony, Bégány, Jánosi, Borzsova és Nagybakta. többnyire hydrokarbonát-klorid-nátriumos, vagy kálcium-nátriumos, ritkábban szulfát-klorid kalcium nátriumos összetételű vizet találtak, de előfordul szilíciumos víz is.

A termálvizek hőmérséklete a feltörő víz származásának a mélységétől és a vízhozam mennyiségétől függően 21-36 °C fok lehet, de gyakoriak az ennél jóval forróbb vizek is, például a Beregszászi uszodát ellátó furat 54 fokos gyógyvizet termel.

A gyógyvizek kiaknázása céljából több üdülőtelep és üdülőövezet is kialakult. A legismertebbek közzé tartoznak:

  • Kaszonyi termálfürdő
  • Beregszászi termálfürdő
  • Pacsirta üdülőközpont.

A környék vendéglátóhelyeire jellemző, hogy az európai színvonalú vendéglátást már régen megelőzték az európai szintű árak, melyek kifejezetten az ország központi régióiban élőkre szabottak.

Tovább

Kárpátalja gyógyvizei

Gyógyvizek Kárpátalján - az ásványi sókban gazdag ivóvíz gyógyító hatása. Kezelések

Ásványvíz források a Kárpátokban

karpatalja gyogyvizekA Kárpátok hegységrendszer Ukrajna egyik leggazdagabb ásványi lelőhelye. Sűrű erdei nemcsak a friss levegőn gyógyulni vágyókat várják, bőséges gyógy- és ásványvíz forrásai is messze földön híresek. A rendkívül változatos összetételben és tulajdonságokkal rendelkező források között mindenki megtalálhatja a számára hasznosat. A kárpátaljai gyógyforrásokat geológiai szempontból három csoportba sorolhatjuk: szolyvai, ökörmezői, ungi.

A kárpátaljai gyógyvizek fontosabb adatai

  • ásványvízforrások száma: kb. 400
  • a források napi vízhozama: kb. 10 000 köbméter
  • palackozott ásványvízfajták száma: 19
  • ásványvízforrások típusai: hidrokarbonátos-nátriumos, hidrokarbonátos-szulfátos, kalciumos-magnéziumos,
  • szulfidos, arzéntartalmú, szilíciumos.

A gyógyturizmus fellendülésében jelentős szerepet játszik a termálvizek egyre változatosabb módon történő kiaknázása, az európai minőségű szállások és szolgáltatások ötvözése a helyi sajátosságokkal, a tradicionális ételkínálat mellett a jó minőségű, francia konyha bevezetése.

A Kárpátok gyógyvizei Kárpátalján

Ha a gyógy-turizmusról beszélünk, mindenképpen meg kell említenünk a A Perecsenyi járásban található Rónafüredet, ahol a Kárpátalja-szerte sűrűn megtalálható gyógyító kénhidrogén tartalmú ásványvízforrás várja az ide látogatókat. A XVI. századtól ismert fürdőhely egyedisége abban rejlik, hogy az ide látogatók nem termálvízben fürödhetnek, hanem a direkt erre a célra kialakított üstökben forralt ásványvízben. A 42-45 fokosra melegített fürdőalkalmatosságok különösen a téli hónapokban nagyon népszerűek.

Szolyva ásványvizei

Kárpátalján a Szolyva környékén palackozott ásványvizek a legnépszerűbbek. A város környékén 17 forrásból és 77 furatból juthatunk hozzá a gyógyhatású vizekhez. Bár Kárpátalján a helyi lakosok ivóvízként, napi rendszerességgel fogyasztják a boltok polcain, rendkívül kedvező áron elérhető palackos ásványvizeket, ezek általában közepes és magas ásványianyag-tartalmúak, tehát gyógyászati célokra alkalmazhatók.

A Szolyva környékén palackozott, népszerű ásványvizek:

  • Polenai
  • Újpolenai
  • Ploszkei
  • Golubinei
  • Szolyvai
  • Nelipinei.

Kárpátalján 10 rekreációs-gyógyövezetet találhatunk, ahol 16 szanatórium várja a gyógyvizek szerelmeseit. Ezekben számos ivókúra, a gyógyvizes kezelés lehetősége segíti az egészség megőrzését az odalátogatók számára.

Tovább