Kárpátalja - kárpátaljai magyarok


2016. nov. 27.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

Emigrand Art Hotel nyílt Ungváron

emigrand art hotel ungvarA pop-art mint marketingfogás a hotelbizniszben

Ungváron megnyílt Kárpátalja első art-hotelje, az Emigrand Conceptual Art Hotel, melyet Andy Warhol stílusában alakítottak ki és rendeztek be.

A 2016. november 26-án szervezett megnyitóünnepségen bemutatták az Ukrajnában is egyedülálló hotel-étterem komplexumot. A hotelben 24 szoba várja az Ungvárra látogatókat, ezek mindegyikét pop-art stílusban rendezték be, illetve minden szobát a ruszin származású amerikai művész, Andy Warhol munkái díszítenek.

A hotelmegnyitó marketing jelentőségét bizonyítja, hogy Kárpátalja kormányzója társaságában a ceremónián megjelent Ungvár elitjének krémje is. A cateringért felelős Valentyn Shtefanyo mellett jelen volt Mihajlo Kolodko is, aki nemcsak Ungvár, hanem Kárpátalja és talán Ukrajna első és sokáig egyetlen Andy Warhol szobrát készítette el mini-szobor formájában, majd ezt követően a hotel bejárata előtt egy újabb, ezúttal egész alakos szobrot avathatott föl.

Az Ungvár belvárosától gyalog mindössze 7 percre található Emigrand Art Hotel & Restaurant éttermében kárpátaljai, zsidó, olasz és amerikai ízek várják az idelátogató vendégeket.

A marketing szempontból fontos pop-art hangulatot a belsőépítészeti megoldások mellett a zenei aláfestés teszi teljessé.

Alighanem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Ungváron kialakult egyfajta Warhol-kultusz, láthatóan egyre többeket vonz a pop-art, és ez a kicsit talán nosztalgikus érdeklődés színesebbé, gazdagabbá teszi a várost.

Szellemes szójáték a hotel neve: nyilvánvaló az utalás az emigráns Warhola (Varchola) szülőkre, ez olvad össze a patinás Grand Hotel elnevezéssel.

warhol-emigrandt-hotel-uzhhorod_1.jpg

Az Emigrand Conceptual Art Hotel elérhetősége:
Ungvár, Mytna u. 31. (I. Franka u 1.)
weboldal: www.emigrand.com
tel.: 067-483-1513
étterem: 067-483-1015

 

H. Cs.

Tovább

A kárpátaljai Mária Terézia-rend

maria-terezia-rend-karpatalja.jpgA kitüntetés polgári változatát Ungváron alapították

Az Ukrajnában, Kárpátalján létrehozott és évente adományozott Mária Terézia-rendnek semmi köze sincs a Katonai Mária Terézia-rendhez. A kitüntetést Alen Panov alapította 2015. március 27.-én Ungváron. Minden évben két kitüntetést adnak át.

Mária Terézia-rendet kap az a személy, aki jelentősen hozzájárult Kárpátalja vagy Ungvár fejlődéséhez az alábbi kategóriákban:

  • üzlet és gazdaság
  • kultúra és oktatás
  • Ungvár / Kárpátalja arculata
  • civil közösségek, összefogások fejlesztése.

Mária Terézia-rendet kap az a csoport vagy közösség, mely jelentősen hozzájárul Ungvár / Kárpátalja fejlődéséhez, vagy öregbíti a város / megye hírnevét a világban (hozzájárul a vidék marketingjéhez).

A rend alapítói: Panov Anna, Panov Volodimir, Panov Alen.

A kárpátaljai Mária Terézia-rend 2016-tól hivatalosan Sandor Habsburg-Lothringen királyi herceg és felesége, Herta Margarete Habsburg-Lothringen hercegné párfogása alá került, akik jelen voltak a 2016-os első átadási ceremónián.

Első alkalommal a hercegi pár jelenlétében Ungváron a Mária Terézia szobor melletti parkban adták át a kitüntetést. A Mária Terézia-rend lovagja, Ungvár és Kárpátalja híres cukrásza, Valentyn Stefanyo volt, aki divatos szóval "cukrász marketing kampányban" népszerűsíti Ungvárt és Kárpátalját. Nevéhez fűződik például az Ungvár torta is.

A csoportoknak járó kitüntetést a Blitz Táncművészeti Stúdió vehette át, akik immár több éve járják a világot, bemutatva az ungvári fiatalok tehetségét.

H.Cs.

Tovább

Kárpátaljai meteorit

knyahinya-meteorit-becs.jpgA Knyahinai (Csillagfalvi) meteorit Európa legnagyobb tömegű meteoritja

A tudományos leírásokba Knyahinya néven került be az 1866. június 9.-én az Ung vármegyei (ma Ukrajna, Kárpátalja) Knyahina, Csillagfalva település környékén földet ért meteorit.

A meteorit fő lelőhelyének egyéb megnevezései: Csillagfalva, Knahyna, Kniaginia, Knyhyna, Kuyahinga, Nagy-Bereszna.

Az égből érkező kondrit, a maga 500 kilogrammjával a legnagyobb tárgy, mely Közép-Európa területén bolygónk légterébe lépett. A fényes nyári délutánon érkező meteorit mintegy 1200  darabra hullott szét, és beterítette Zemplén megyében Zboj, Ung megyében Újsztuzsica (Nova Sztuzsicja), Knyahinya és Sztricsava falvakat. Csodával határos módon senki sem sérült meg, és károkról sem írnak a korabeli források.

A meteorit Liptószentmiklós környékén tűnt fel az égbolton, és mintegy 220 kilométert haladt keleti irányba, majd körülbelül 40 kilométerre a kárpátaljai Knyahinya falu felett felrobbant. A becslések szerint a meteorit az atmoszférába lépése előtt mintegy 90 centiméter átmérőjű és 1300-1400 kilogramm tömegű lehetett.

Miközben keresztülrepült Ung megyén, jelentősen veszített tömegéből, és már csak ötszáz kilogramm tömegű volt a detonáció pillanatában. A meteorit darabkái egy hétszer tizenegy kilométeres területen szóródtak szét a Nagybereznai járásban, nehéz hegyi terepen, az erdőben.

A meteorit legnagyobb darabját 8 kilométerre Knyahinya falutól találták meg, ennek súlya 279,76 kilogramm, és jelenleg a bécsi természettudományi múzeumban látható.

Érdekesség, hogy egy 46 kg-os darabot megvásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum, 760 forintért ungvári tulajdonosától, mely az 1956-os forradalom során megsemmisült.

A meteorit külsejéről így számolnak be a korabeli források:

A knyahinyai kövek kívülről fekete, többé-kevésbé fénylő vagy fénytelen kéreggel vannak beborítva, mely néhol sima, másutt ripacsos s imitt-amott homorú mélyedéseket mutat.

A lelőhely térképe:

 

H.CS.

Tovább

Ungvárszkij Etno-wellness Hotel

hotel ungvarszkijUngváron találták ki az Etno-Wellness-t?

Ungvár egyik kuriózuma az óváros peremén található hotel. A magyar megnevezésével bajban vagyok, mivel többféle módon szerepel. A hotel weboldalán a magyar nyelvű ismertetőben Ungvárszkij Etno-wellness Hotel néven szerepel, az angol nyelvű  változat a Hotel Ungvarskiy Ethno-Wellness hotel, míg magyarul valójában Ungvári Hotel.

A hotel elődjét 1876-ban építette az Artogi házaspár egy korábban felfedezett ásványvízforrás mellé. Akkor az Ungvári Hotel az óváros kellemesen csendes helyén, a vadaspark és az Ung folyó mellet, az ungvári vár alatt fantasztikus élményt nyújthatott a kikapcsolódni vágyóknak. Az újjáépített Ungvárszkij Hotel a régi hagyományokat és miliőt szeretné visszahozni, amin sajnos sokat ront, hogy időközben egy ronda bútorgyár épült a hotel és a vár közé, nem messze pedig vízierőmű és villanytelep létesült az Ung folyón.

A hotel nevét a magyar Ungvár szó cirill betűs átírásával és az „i” ukrán nyelvű megfelelőjével, a -szkij melléknévképzővel alkották meg, így utalva a régi magyar örökségre.

Mi az Etno-wellnes?

hotel ungvarszkij etno wellnessA hotel a maga idejében egyedülálló Wellness központ volt (még ha ekkor ez a fogalom nem is létezett), ennek felélesztésével kísérleteztek a tulajdonosok. Az Etno-wellnes vagy népi, esetleg néprajzi wellnes lényege, hogy a wellness részleg hagyományosan, tájjellegűen van kialakítva. A hotelbe látogatók a kárpáti fürdő, a kelta fürdő, hucul fürdő, a Rutenian SPA, és az Ungvári fürdő szolgáltatásai közül választhatnak.

A hotel árai kedvezőnek mondhatóak, különösen a dizájn és a városközpont közelségét figyelembe véve. A hotel a közelben található skanzenre szeretne hasonlítani, ugyanakkor a legmodernebben van berendezve. Leginkább azoknak tudnám ajánlani, akik csendes, de kulturált helyen szeretnének pihenni, ahol az ukrán hagyományoknak is hódolhatnak anélkül, hogy a rendkívül rossz minőségű hegyi utakon végigdöcögnének.

H. Cs,

Tovább

Utcanévváltozások Ungváron a „dekommunizáció” jegyében

karpatalja ungvar utcanevKárpátaljai érdekességek: Lenon utca?

Kárpátalján új erőre kapott a „dekommunizáció”, azaz a szovjet időszakból maradt utcanevek megváltoztatása. A 90-es években, a Szovjetunió megszűnése után a legtöbb kommunista nevet megváltoztatták, de furcsamód sok a mai napig megmaradt.

Március első hetében röppent föl a hír, mely inkább csak hoaxnak tűnik, de az országos sajtó is átvette, hogy Henagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója rendeletet adott ki, melyben a Técsői járási Alsókálinfalván található Lenin utcát mostantól Lenon utcára kereszteli, a Beatles énekesének tiszteletére. A hír több kérdést is felvet, annyi bizonyos, hogy a jelenlegi ukrajnai folyamatokra a kommunista múlttal kapcsolatban remekül rávilágít.

Ungváron a városi tanács 22 utcanevet változtat meg rendeletileg. Az utcák között sok olyan van, mely elvesztette eredeti kommunista jelentését a fiatalok számára. Az új utcanevek között néhány egészen különöset is találunk.

Az ungvári Halana utcát ezentúl „Krut hősei” utcának nevezik, azon fiatal kadétok tiszteletére, akik 1918-ban Krut város vasútállomásánál győzelmet arattak az orosz-bolsevik támadók felett.

A 9 Szicsnya (Január 9.-e) utcát Szicsgárdisták utcára keresztelték, az Osztrovszkoho utca pedig a Kárpát Ukrajna nevet veszi fel.  Nyilvánvalóan az Európai Uniós csatlakozás és közös megbékélés szellemében választották ezeket az erősen nacionalista utcaneveket.

Az új utcanevek általában híres zeneszerzők, írók, költők, tudósok nevei, végső soron igazolható döntések.  Az Ungvári utcák régi és új nevei:

Régi utcanév Új név
Belinszkoho Bradacsa I.
Blagojeva Potusnyák F.
Bozsenka Gosovszkoho V.
Ivana Vasa Csubinszkoho P.
Halana Herojiv Krut
Kolhoszpna Kocaka A.
Kotovszkoho Ivaszjuka V.
Lazo Sz. Mészáros K.
Mondoka I. Verbickoho M.
Parhomenka Dobosa Sz.
Párizsi Kommün Kondratyuka Ju.
Szidorjak Irljavszkoho I.
Telmana Keresztelő Szent János
Terek P. Popovics D.
Vatutyina Fircák I.
Lavriscseva Suhevicsa R.
9 Szicsnya Szicsgárdisták
Osztrovszkoho Kárpát Ukrajna
Plehánová Lengyel V
Dzsambula Komendarja V.
Lokoti Zoreszláv
Rotman Vesivanoho V.
Tovább

Ungvár és környéke - 1922

Ha csak egy szót fűzhetnék hozzá ehhez a páratlan dokumentumértékű, 93 esztendős filmhez, alighanem Balogh Edgár nem sokkal későbbi (1930-as) szociográfiai útirajzának a címéből venném ezt a kifejezést: Szegényország.

Ужгород та його околиці. 1922 рікЧеський фільм-хроніка. Основні сюжети стрічки: панорама набережної з Пішохідного мосту, Театральна площа, готель «Korona», жупанат, губерніум, резиденція єпископа, гімназія, замок, урочистості в Ужгороді з нагоди 4-ї річниці незалежности Чехословаччини, військовий парад, площа біля греко-католицького собору після Служби Божої, роздача благодійних обідів русинською громадою міста для знедолених, хресна хода вулицями міста, циганська чверть, типи хат на Підкарпатській Русі тощо.Виробництво: «A-B Praha» Джерело: NFA (Národní filmový archiv)

Szerző: Transcarpathian Heritage, 2015. február 6.

Felkerült Kárpátalja a Google Street View-ra

Végigfotózta a Google Kárpátalját, már indulhat is a virtuális túra.karpatalja-beregszasz-google.jpg

A Google a nyáron kezdte meg a szükséges panorámaképek elkészítését, a fotók pedig mostantól elérhetőek a rendszerben. A virtuális túrán elindulók bebarangolhatják Kárpátalja nevezetességeit és eldugottabb helyeit is. Meglepő részletességgel készültek a felvételek, ezért olyan kis utcák is felkerültek, melyek nem válnak tájaink büszkeségévé.

A Vereckei hágón átkelve megcsodálhatjuk a táj mellett a zavargások idején épült bunkereket is. A Munkácsi vár autóval el nem érhető részeit is végigfotózták gyalogos kamerával. Most pedig következzen néhány érdekesebb kép a Google Street View-ről.karpatalja-munkacs.jpg

A Munkácsi Várkarpatalja-verecke.jpg

Verecke híres útjánkarpatalja-huszt-google.jpg

Egy jellemző kárpátaljai szerpentínkarpatalja-google.jpg

Összetákolt bunker Vereckénkarpatalja-ungvar-google.jpg

Olyasmit is láthatunk, amire nem büszkék az ott lakók

További kellemes barangolást. Akad, aki innen indul.

Az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarok

A sorsnak egy perverz játéka, hogy a kárpátaljai magyaroknak - ha behívót kapnak - egy olyan zászlóaljnál kell szolgálniuk és meghalniuk, amely részt vett 1944-ben Kárpátalja megszállásában, 1956-ban pedig lőtte Budapestet.

- kezdi legutóbbi blogbejegyzését Horváth Csaba, aki alig néhány nappal ezelőtt indította tematikus blogját az Origo hírportál alatt működő reblog.hu rendszerében. Témaválasztása nem véletlen: manapság mi sem foglalkoztathatja élénkebben egy kárpátaljai magyar fiatalember fantáziáját, mint az ukrajnai polgárháború (amit hivatalosan nem neveznek így) és annak hatása a kárpátaljai magyarságra. A hadkötelezettség és a sorozások morális dilemma elé állítja azokat, akiket fennállása alatt Ukrajna nem tudott meggyőzni arról, hogy olyan ország, olyan haza lenne, amelyért érdemes lenne vért ontani, életet áldozni. Hogy milyen emberáldozatokat követelt eddig a háború, hogy milyen állapotok uralkodnak a hadseregben, milyen a fegyverzet, egyáltalán kik harcolnak kikkel, arról sok információ beszerezhető a máris több ezres olvasottságú blogból, itt:

ukrajna-haboru-karpatalja.jpgMegrázó kép: Búcsú a bajtárstól - menet az ungvári gyalogjáró hídon

ukrajna, magyarság, kárpátalja, magyarok, harcok, történelem, polgárháború, hadsereg, ungvár, az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarok kérdése

Ukrajna - magyarok Kárpátalján

Az általánosan elfogadott (bár több kutató által vitatott) történelmi tudásunk szerint a mai Ukrajna területén zajlott események - így az ország története - a következőkben foglalható össze.  A ma Ukrajnának nevezett ország területén alakult meg az első keleti szláv állam, a Kijevi Rusz, amely 988-ban, Vlagyimit nagyfejedelem uralkodása idején felvette a keresztet (a bizánci, azaz ortodox kereszténységet). Ez volt a Kijevi Rusz fénykora. A későbbiek folyamán a fejedelemség részekre bomlott. 1240-ben elfoglalták a tatárok, majd a Litván Nagyfejedelemség uralma alá került. 1569 után a terület Ukrajna néven a Lengyel Királyság része lett. 1667-ben a lázadó kozákok kérésére az Orosz Birodalom Ukrajnának a Dnyeper bal partján fekvő részét Kijevvel együtt elcsatolta. 1793-ban Lengyelország második felosztásakor II. Katalin cárnő egyesítette a két ukrán területet, amely ettől kezdve Oroszország része lett, a cári birodalom egyik kiemelkedően fontos részét képezte. Társadalmi elitje hamar eloroszosodott, ezért az ukrán nemzeti mozgalom csak a XIX. század második felében tudott kibontakozni, s ekkor született meg az Osztrák-Magyar Monarchiához csatolt Galíciában az ukrán irodalmi nyelv Ivan Franko, Kucjubinszkij, Sevcsenko, Leszja Ukrajinka és mások munkássága nyomán (ám megjegyzendő, hogy az irodalmi ukrán nyelv ekkor még nem esett át a teljes egységesülésen, az írók saját nyelvükben a saját tájegységüknek megfelelő szavak és kifejezések sokaságát használták; nem ment végbe a magyarokéhoz hasonlatos nyelvújítás, így az ukrán nyelv még a huszadik században is mutatott némi archaikusságot; az új fogalmakat orosz megfelelőjükkel fejezték ki úgy, hogy ukrán végződést toldottak hozzá).

Az 1917-es orosz forradalom után Ukrajna területén három állam - az Ukrán Népköztársaság, a Nyugat-Ukrajnai Népköztársaság és Szovjet-Ukrajna - alakult meg. Szovjet-Ukrajna a kialakuló Szovjetunió egyik alapító tagja lett, bár lakossága hosszú időn át kitartóan küzdött a függetlenségért. Bolsevik beavatkozással felszámolták a polgári köztársaságot, míg Nyugat-Ukrajnát a Lengyel Köztársaság kebelezte be. Később a több millió áldozatot követelő éhínséget - az úgynevezett holodomort - előidéző kollektivizálások ellen valóságos polgárháború bontakozott ki. A II. világháborút követően csatolták Ukrajnához az 1920-ban Csehszlovákiának ítélt vegyes lakosságú Kárpátalját. (Itt él az ukrajnai magyarság zöme, bár az eltelt évtizedek során magyar kolóniák jöttek létre az ukrán nagyvárosokban, így Kijevben és Lembergben is). A szovjet éraévtizedei után a gorbacsovi peresztrojkát követően 1991-ben alakult meg a független Ukrán Köztársaság, amely 1996-ban új alkotmányt fogadott el, s amely 2014-ben polgárháborús veszélybe sodródott azt követően, hogy a forradalmi jellegű hatalomváltás kiélezte az orosz-ukrán ellentéteket és Oroszország annektálta a Krímet.

A kárpátaljai magyarokat kevéssé érintette meg az ország sorsfordulója, a legtöbben semlegesek maradtak mind a régi hatalom - új hatalom szembenállása, mint az ukrán-orosz ellentétek tekintetében. Ez részben azzal magyarázható, hogy létezésének negyedszázada alatt a független Ukrajna nem tudta (akarta) teljesíteni a magyar nemzetiség kollektív jogokkal kapcsolatos igényeit, másrészt Magyarország nemzeti kormánya megadta az itt élők számára a kettős állampolgárság megszerzésének a lehetőségét és ezzel érzelmileg, szellemi kötődésiet illetően a korábbinál is jobban elidegenítette a kárpátaljai magyarokat lakóországuktól.

Ukrajna fővárosa
Kijev - Київ
hivatalos nyelve
ukrán - українська
államberendezkedése
elnöki-parlamentáris köztársaság
A függetlenség kikiáltása
1991. augusztus 24. 
Ukrajna terület a Krímmel
603 628 km²
Lakosság száma: becslés 2014 januárjára (a Krím elcsatálása előtt)
kb. 45 000 000 fő
 A 2001-es népszámlálás adata
48 457 000 fő
Népsűrűség
76 fő/km²
Pénznem
Hrivnya - Гривня - UAH
Ország-kód
UA / UKR
Telefon-kód
+380
Időzóna = Budapest + 1
Kelet-európai (UTC+2)
 - nyári időszámítás
UTC+3

 

Ungvár, Rákóczi utca - 1902., 1914.

Ungvári és más városképek régi képeslapokon - fotók, rajzok Kárpátaljáról - képarchívum. Facebook - Transcarpathian Heritage oldal

Még csak néhány hónapja működik a Facebookon a Transcarpathian Heritage oldal, de máris nagy mennyiségű és igen értékes képanyagot osztott meg Kárpátalja múltjáról. Az oldal készítője példás pontossággal adatolja is a közölt fotókat, rajzokat, ábrákat, könyvborítókat, térképeket, grafikákat, képeslapokat, tervrajzokat - sajnos csak ukránul. A Kárpátalja Blog időnként szemelgetni fog a roppant gazdag vizuális örökségből.

ungvar-rakoczi-utca

Ungvár, Rákóczi utca - 1902. (ma: Volosin utca) - Képeslap 

A háttérben a domb tetején álló vármegyeháza látható (egy részét kitakarja egy lentebbi-közelebbi épület tűzfala), jobbra még a református templom tornya is belóg. Az előtérben, a kép jobb oldalán feketébe öltözött férfiak a katolikus templom előtt haladnak el (vélhetőleg most jöttek ki a miséről). Érdekesség még, hogy a hosszú expozíciós idő miatt a legnagyobb szögsebességgel mozgó alakok elmosódottak; a lovak is szinte szellemszerűek).

Ungvár és más kárpátaljai városok régi képeslapokon - fénykép, képeslap, utcakép - archív kép, fotó, képarchívum, városkép, vizuális örökség

Tovább

Ungvár: timelapse-videó

A timelapse (time-lapse; annyi mint: az idő múlása) kifejezés egy speciális képrögzítési és vetítési technikát jelent. A művelet során a hosszú idő alatt egyesével felvett képeket utólag rövid idő belül gyors egymásutánban lejátsszák. Az így levetített képsorozatok egy felgyorsított film élményét adják, ugyanakkor az egyes képek beállításai, művészi értékei jobban átmentődnek, mint egy folyamatosan felvett és felgyorsított filmen - az élmény mindenképpen különleges.

Az alábbi videó Ungvár városát mutatja be ezzel a timelapse eljárással. Az anyagot készítői két és fél hónap alatt vették fel, ezalatt 35 000 fotó (állókép) készült.

Felvételek/feldolgozás/montázs: Volodimir Bojisko (Володмир Боїшко), Mihajlo Mikita (Михайло Микита)
Zene: Blackmill - Miracle

lásd még: Budapest-timeplapse

Címkék: videó, ungvár

Ungvár, 1922

(Mielőtt bárki gombokat kezdene nyomogatni: hang nincs - ez a filmhíradó még a némafilmek korszakából való.)

Ungvár és környéke, 1922. Dokumentumfilm a csehszlovák érából - cseh filmhíradó, 23 és fél perc.

Ungvári házak, épületek - látképek, műemlékek. A vármegye háza, a kormányzóság épülete, a püspöki palota és a székesegyház, a Drugeth gimnázium, az ungvári vár, látkép a várból, ünnepség Csehszlovákia függetlenségének évfordulóján, vallási ünnep a katedrálisnál, ruszin népkonyha és további életképek, társadalmi, vallási, politikai események, alkalmak. - A film második felében: a cigány (roma) lakosság bemutatása - életképek; a hegyvidék bemutatása (pl. vízimalom a Kárpátokban, ruszin életképek; az uzsoki hágó...)

Liszt fonográffal?

lisztUngváron felavatták az Ung-parti sétány korlátján üldögélő Liszt Ferenc kis szobrocskáját. Mihajlo Kolodko bronzból készült munkájáról több fotó is készült ebből az alkalomból, ezek most a különböző híradásoknak helyet adó oldalakon sorra megjelentek, így egykönnyen fellelhetők a neten. A magyar kulturális kormányzat internetes portálja, a kultura.hu, mégis egy fonográfos Bartók-ábrázolással illusztrálta a Liszt-szobor avatásáról szóló MTI-hírt. >tovább a teljes íráshoz:

Szintén zenész. Liszt – ölében fonográffal?

 

_______________

Irodalom, könyvkiadás: Ungvár Kiadó

Ungvár, 1918. - Esküvő a temetőben

L. Juhász Ilona

Esküvő és lakodalom a temetőben

Adalékok a zsidó néphithez

Kutatásaim során gyakran használom forrásként a korabeli sajtót – a nyomtatottat és elektronikust egyaránt –, aminek köszönhetően számos korábban ismeretlen adalékhoz jutottam különféle vizsgált témát illetően. Ezek révén árnyaltabb képet kaphatunk több kérdésről, gyakran olyan ismeretlen adatra, adatokra bukkanhatunk, amelyek újabb kutatási témákat, esetleg szempontokat vethetnek fel egy-egy téma kapcsán. Jó példa erre a Homonnán megjelent Felvidéki Hírlap egyik 1913. évi számában[1] talált hír a temetőből eltulajdonított karácsonyfáról. Ez az adat nem csupán a karácsonyfa első felbukkanására vonatkozó eddigi megállapításokat cáfolta meg az adott régióban, hanem egyben bizonyítja, hogy sokkal korábban megjelent karácsonyi díszként is a sírokon, mint azt a kutatók eddig feltételezték (L. Juhász 2011).

 

Jelen írásomban először a zsidó folklórral kapcsolatos szakirodalomban kevésbé ismert szokásra vonatkozó adalékokat mutatok be az Ungváron kiadott Ung című hetilap 1918-ban megjelent számaiban, illetve a magyarországi zsidóság Budapesten napvilágot látott Egyenlőség című lapjában talált hírek alapján, majd ehhez kapcsolódva néhány példán szemléltetem e szokás variánsait, párhuzamait.

A fentebb említett újságcikkek egy ifjú párnak az ungvári zsidó temetőben tartott esküvőjéhez kötődnek, azonban ezen a konkrét eseményen túl figyelemre méltó számos más adalékkal is szolgálnak. Már az első hírből kiderül, mi indokolta, hogy a helyi zsidó közösség az emberélet egyik fordulójának e fontos állomása, a házasság megkötése helyszínéül a temetőt választotta. Az indoklás szerint a zsidó néphit úgy tartja, a temetőben rendezett esküvővel megállíthatóak a tömeges halált okozó járványok. Mivel ebben az időben a spanyolnáthajárvány szedte áldozatait e vidéken és Európa több országában is, ezúttal ennek akartak gátat szabni a szokatlan helyszínen tartott rítussal.

Az eseményről szóló első híradás az Ung második oldalán jelent meg Esküvő a temetőben[2] címmel:

 

Weisz Samu és Grünberger Regina f. hó 18-án házasságot kötöttek az anyakönyvvezető előtt. Az egyházi szertartás ma d. u. 2 órakor lesz az izr. temetőben. Az a babonás hit él ugyanis a zsidóság egy töredékének lelkében, hogy a járványos betegség megszűnik, hogyha a temetőben esküvőt tartanak. A fiatal pár részére az irz. hitközség 6000 K hozományt gyűjtött.[3]

 

A következő lapszámban már a címoldalon (majd a másik oldalon folytatódik) kapott helyet az eseményről szóló terjedelmes beszámoló Lakodalom – a spanyol-járvány ellen… Egy esküvő a zsidó temetőben[4] címmel, (p. a.) szignóval. Az újsághírből egyértelműen kiviláglik, hogy az esemény szenzációszámba ment, szokatlanul nagy érdeklődés kísérte.

A cikk szerzője mondanivalóját a Könyves Kálmántól származó boszorkányokra vonatkozó kijelentésével vezette be, mely szerint: „Boszorkányokról pedig, amelyek nincsenek, említés ne történjék.” Az eléggé ironikus hangvételű írásból az is megtudható, hogy nem ez az első temetői esküvő Ungváron, ugyanis 1878-ban a kolerajárvány idején hasonló céllal már tartottak ilyet, s az akkor összeadott pár még élt 1918-ban. Ők annak idején jóval kisebb 200 pengő forint összeget kaptak, mint a most összeesketett pár, amely számára a közösség 6000 koronát gyűjtött. Amennyiben hihetünk a tudósítás szerzőjének, az 1878-ban házasodott, 1918-ban már idős férj felkereste az ungvári „templomi elnököt”, hogy fizesse ki neki a különbözetet, azonban nem járt szerencsével.

Az újságcikkből megtudható, hogy a mostani vőlegény kereskedősegéd, ellenben a menyasszony foglalkozásáról, illetve társadalmi helyzetétől nem esik szó. Az esküvőn szerepelt „a kántor templomi gyermek-énekkara” is, s a ceremónia végén szilvóriumot osztogattak mindenkinek ugyanabból a pohárból. A cikk szerzője a 6000 koronás összeggel kapcsolatban ironikusan megjegyzi: „nem-e jobb lett volna szappanra meg lysoformra[5] költeni a szegény zsidóság számára?” Más – ebben az esetben már politikai jellegű kifogásolnivalója is akadt az esemény kapcsán: „Aztán még egy bántott. Az alrabbi nagyon szépen fohászkodott, hogy ezáltal Izrael népe szabaduljon meg a spanyol járványtól. Hát kérem szépen, miért kapjam meg éppen én, vagy más, amikor most minden magyarra oly nagy szükség van…”

A gunyoros hangvételű írásra a következő számban az ungvári zsidó hitközség egyik elöljárója, Deutsch Jenő reagált A közönség köréből című rovatban Lakodalom – a spanyol-járvány ellen. Esküvő a zsidó temetőben címmel megjelent cikkében.[6] Ennek köszönhetően számos új adathoz juthatunk e szokatlan helyszínhez kapcsolódó rítusra vonatkozóan. Deutsch szóvá tette a cikk szerzőjének szatirizáló stílusát, valamint tévedéseit is, és alapos magyarázatot adott a kérdésekre. Ezzel ismét bővülhettek ismereteink e szokás hátterét illetően, mivel hosszabban idézi Austerlitz Sámuel miskolci főrabbinak e témában az Egyenlőség című zsidó lapban megjelent nyilatkozatát is. A főrabbi ősrégi zsidó szokásként említi a járvány idején rendezett temetői esküvőt, s kiemeli, hogy „jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegények részére, jótékonyságot, könyörületességet gyakorolnak, hogy az Isten is könyörüljön meg rajtunk”. Tehát arra is választ kaphattunk, miért gyűjtött össze hitközség az ifjú pár részére 6000 koronát.

Austerlitz Sámuel miskolci főrabbi Deutsch Jenő által idézett nyilatkozata eredetileg az Egyenlőségben, a zsidóság lapjában jelent meg, az Esküvő a temetőben[7] című írás részeként. Ez az újságcikk témánk szempontjából nagyon fontos, különös tekintettel az utolsó mondatára: „E felvilágosítás után az elnök minden skrupulozitás nélkül beleegyezett a gyűjtés rendezésébe annál is inkább, mivel tudomása szerint ilyen temetői esküvő a mostani járvány alatt számos helyen már meg is tartatott, állítólag Budapesten is.”[8] Vagyis nem az ungvári temetői esküvő volt az egyetlen, amelyet ebben az időszakban a spanyolnáthajárvány megállítása céljából a zsidóság körében rendeztek. Ugyancsak fontos adalék, hogy nem csupán vidéken, hanem a fővárosban, Budapesten is tartottak ilyet. Austerlitz rabbi nyilatkozatából nyilvánvaló, hogy nem ismeretlen szokásról volt szó, hanem a zsidóság körében jól ismert, a betegség megállítása céljából gyakorolt rítusról.

Scheiber Sándor Folklór és tárgytörténet c. kötetében több adatot is találunk erre vonatkozóan, tehát e szokás a zsidóság körében valóban nem volt ismeretlen. Könyvének Zsidó folklór Ujváry Péter írásaiban című fejezetében (Scheiber 1986, 1096–1152. p.) több forrást is idéz, elsőként Ujváry Leviathan c. drámájából az alábbi sorokat: „a pogrom elhárítására egy cáddik sírján két árvát esketnek össze.” (Scheiber 1986, 1126. p.) Más, többek közt szépirodalmi példákat is felsorakoztat Scheiber e fejezetben. Julian Stryjkowski rabbi leszármazott lengyel író művéből: „Kitört a járvány. Hullottak a zsidók, akár a legyek. Csak akkor hagyott alább egy kicsit, amikor lakodalmat rendeztek a temetőben.” (Scheiber 1986, uo.). I. Bashevis Singer A Sátán Gorajban című regényéből az alábbi sorokat: „Ezután a vőlegényt a menyegzői sátorhoz kisérték, amelyet az imaház és a régi temető között állítottak fel. Az imaház udvarát megtöltő kicsiny hantok iskolás gyermekek sírját jelölték, akik inkább mártírhalált szenvedtek 1648-ban a hajdamakok és a tatárok részéről, mintsem elhagyják hitüket és rabszolgának adják el őket…” (Scheiber 1986, 1127. p.), és Singer egy másik művéből is említ temetői esküvőt (Scheiber 1986, uo.). A következő adat 1865-ből származik, amikor Szafedben Jószéf Káró és Kicchák Lurja sírjai közt rendezték meg egy szegény pár esküvőjét a kolera kivédése céljából (idézi: Scheiber 1986, uo.) A pápai zsidók ugyancsak rendeztek egy ilyen esküvőt: „A pápai nagy kolerajárvány idejében… a temetőben tartották meg egy árva fiú és egy árván maradt leány esküvőjét és ott az egész hitközség jelenlétében – a sírhantra felállított Chupa alatt – eskették össze az ifjú párt.” (idézi: Scheiber 1986, 1146. p.)

Schnitzer Ármin komáromi főrabbi életrajzi ihletésű kötetében, a Kirchdorfban eltöltött éveiről beszámoló fejezetében említi, hogy az 1848-as kolera idején Kirchdorfban is tervezték egy temetői esküvő megtartását, azonban a nagyünnepek közbejötte miatt a szertartás elmaradt. (Schnitzer 1904, 34–35. p.)

 

Egy Krakkóhoz kapcsolódó mondagyűjteményben találtam rá az Esküvő a zsidó temetőben (Die Hochzeit  auf dem jüdischen Friedhof) című történetre, amely a „több mint 600 évvel ezelőtt” Európában pusztító pestisjárvány idején rendezett temetői esküvőről szól, amikor Krakkóban is ilyen szertartással akarták megállítani a járványt (Basiura 2004, 99–101. p.). Ebben az esetben a hiedelem szerint a menyasszonynak és a vőlegénynek nem csupán szegénynek, hanem testi fogyatékosnak – nyomoréknak – is kellett lennie, ezért egy félszemű vőlegényre és egy sánta menyasszonyra esett a közösség választása. Az esküvő után zenés-táncos lakodalmi mulatságra is sor került a temetőben, amelyet a Sabat, a szombat[9] beállta után is folytattak. A vallási törvény megszegése miatt büntetésként a föld elnyelte a mulatozókat.[10]

Az interneten videofelvételek között bukkantam egy zsidó temetőben készített felvételre, amelyen az esküvők legfontosabb kelléke, a négy oszlopon nyugvó baldachin látható egy embertömeg gyűrűjében. A „Pogrzeb czy ślub? Wedding day or funeral?” (Esküvő vagy temetés?) című felvételen látható egy angol nyelvű kézzel írott szöveggel, „Feb. 29. 1920.”, datálással, a dátum fölött pedig az „Olyka Poland” olvasható, amely egyértelművé teszi, hogy a lengyelországi Olyka településről van szó.[11] Az angol kézírásos szöveg valószínűleg a videón szereplő fénykép hátoldalán szerepel, s lényege, hogy az éhínség, betegségek idején az egybekelt ifjú párt a rokonok és hittestvérek tömege (fiatalok, öregek, szegények és gazdagok egyaránt) a temetőbe kísérte, hogy ott közös imával gyűjtsenek erőt az életben maradáshoz.[12] Hogy vajon az ifjú pár esküvőjére a temetőben került-e sor, vagy pedig mielőtt idejöttek, azelőtt történt, a videó alapján nem lehet kétséget kizáró választ adni. A szöveg nem egyértelmű, tehát ennek alapján akár arra is következtethetünk, hogy ebben az esetben nem a temetőben került sor az esküvőre, csupán a szertartás után kisérték ki oda a fiatal párt. Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy a fentebb bemutatott ungvári szokásnak egyik variánsával van dolgunk, amikor az esküvő a zsidó közösséget sújtó valamilyen csapás elhárításában játszott fontos szerepet.

Más zsidó temetőbeli esküvővel kapcsolatos adatra nem sikerült rábukkannom, azonban figyelemre méltó adalék olvasható az esküvő és a haláltánc kapcsolatához egy zsidó kereskedőasszony 18. századi memoárjában (Hameln 2000).[13] Glikl Hameln, aki élete nagy részét a Hamburg melletti Altonában töltötte, emlékirataiban részletesen leírta lánya Clevében[14] tartott fényűző esküvőjét,[15] amelyen többek közt álarcos emberek haláltáncot is bemutattak: „Utána maszkába öltözött emberek jöttek be és nagyon szép mutatványokat és mindenféle bohóckodásokat csináltak, amik mulattatásul szolgáltak. Az álöltözetesek végül egy haláltáncot adtak elő.” (Hameln 2000, 79. p.) Ez a mozzanat figyelemre méltó, hiszen – ahogy a szerző is hangsúlyozza a kötet 94. számú lábjegyzetében – a 16. században elterjedt haláltánc keresztény eredetű műfaj, „ennek ellenére zsidó körökben is elterjedt, ráadásul örömünnepeknek lett egyik műsorszáma” (Hameln 2000, 79. p.). Ez az adat a zsidó–keresztény kulturális kölcsönhatások szempontjából is nagyon fontos adaléknak tekinthető. A haláltánc műfajának létrejötte a pestisjárványokhoz kötődik, ez a műfaj egyfajta ellenreakcióként alakult ki a járvány idején bőven arató halál ellen, rámutatva, hogy a halál nem válogat, a szegényeket és gazdagot egyaránt eléri. A középkorból számos haláltáncjelenetet ábrázoló freskót ismerünk,[16] többek közt az ausztriai Metnitz település csontházának külső falán. Ezen a településen néhány évtizede Haláltáncmúzeumot is létrehoztak, valamint – egyfajta hagyományőrzésként – évente bemutatják a haláltáncjátékot (Totentanzspiel) is (L. Juhász 2006; L. Juhász 2007).

A temetőben táncolás szokásának, illetve a temetéshez, halálhoz kötődő táncalkalmaknak gazdag néprajzi irodalma van, e témában legfontosabb magyar nyelvű összegzésnek Morvay Péter tanulmányát tekinthetjük, aki európai kontextusban foglalta össze a kapcsolódó kutatási eredményeket (Morvay 1950, 73–82. p.). Temetőbeli tánccal összekötött lakodalomról azonban nem közöl adatot.

 

A temető és az esküvő összekapcsolásának gyakorlata ma sem ismeretlen a szokáscselekmények sorában, erről az írott és elektronikus médiumokban olvasható, a ravatalozóban és temetőben napjainkban tartott esküvőkről szóló hírek is tanúskodnak. Ezúttal minimális a valószínűsége annak, hogy valamelyik ifjú párt valamilyen betegség vagy más szerencsétlenség meggátolásának célja vezérelte volna, amikor e szokatlan helyszín mellett döntött, az elérhető hírekben legalábbis ilyesmiről nem esik szó. Két kiragadott példa a napjainkban gyakorolt szokás indítékairól:

A tengerentúli Idahóban (Amerikai Egyesült Államok) egy idős pár (66 és 72 éves) 2009-ben ravatalozóban tartotta esküvőjét. A szokatlan helyszínválasztást azzal indokolták, hogy egy temetés alkalmával itt találkoztak legelőször. Mindketten 2007-ben veszítették el házastársukat.[17]

Az egyik közkedvelt magyarországi női magazin honlapján arról tudósítanak, miszerint „tőlünk nyugatra egyre több halottasház kínálja magát mint rendhagyó esküvői helyszínt, és ami ennél is meglepőbb, hogy sok pár végül valóban úgy dönt, az egyébként végső kegyeletadásra használt intézményben mondják ki a boldogító igent.”

Ebből a hírből több friss házas szokatlan döntésének hátterét is megismerhetjük:

„…Az egyik ara például a ravatalozó melletti temetőben nyugvó nagymamájához szeretett volna közel maradni élete legfontosabb napján. Egy másik pár arra hivatkozott, hogy az átlagos templomok ugyanúgy otthont adnak esküvői és temetési szertartásoknak egyaránt, tehát semmi különös nincs a dologban. A pénz is fontos tényező, a halottasházak olcsóbban kínálják szolgáltatásaikat, mint egy hasonló hangulatú szálloda vagy más rendezvényhelyszín. Az sem elhanyagolható szempont, hogy míg az esküvők megszervezése akár éveket is igénybe vehet, a temetéseket mindig napok alatt kell nyélbe ütni – így a halottasházak szervezői hozzá vannak szokva a gyors munkához, tehát az utolsó pillanatban is fordulhatunk hozzájuk. A legtöbb ilyen épületen egyébként sem látszik eredeti rendeltetése, és ha esküvői pompában van feldíszítve, szinte csak nevéből tudhatjuk meg, hogy más napokon milyen rendezvényekre használják. Bár sok józan érv szól a halottasház mint esküvői helyszín mellett, a legtöbben idegenkednek már csak a gondolattól is, hogy ott álljanak az oltár elé, ezért kétséges, hozzánk elér-e valaha ez a trend, vagy megmarad egy távoli ország hóbortjának.”[18] Ez izgalmas kérdés egy kutató számára is.

 

A szakirodalomban számos adalékot találhatunk az emberélet két állomása, fordulója (átmeneti rítusa): az esküvő és temetés, valamint a temető kapcsolódására vonatkozóan. Példaként említhetjük az egyik legismertebb, néhány helyen még napjainkban is gyakorolt szokást: a kiházasítatlan fiatalok jelképes esküvőjének megrendezése a temetésükön. Az elhunyt fiatalok kortársai a temetésen esküvői öltözetben jelennek meg, a lányok koszorúslányoknak, a fiúk pedig vőfélyeknek öltöznek, s e párok alkotta esküvői menet kíséri a koporsót a temetőbe. Annak függvényében, hogy az elhunyt fiú vagy lány, egy kortárs menyasszonynak, vagy pedig vőlegénynek öltözik. Az elhunyt lányt menyasszonyi ruhában, a fiút pedig vőlegényi öltözetben temetik el. Két alkalommal magam is részt vettem ilyen temetésen: 1977-ben egy gömöri bányásztelepülésen, Rudnán (Rudná) egy 25 éves fiatalemberén (L. Juhász 2002, 112–114. p.), majd szűk két évtizeddel később, az említett település szomszédágában fekvő Kőrösben (Kružná) egy fiatalember temetésén.

Számos példát hozhatnánk még a szakirodalomból a temetés és a lakodalom kapcsolódására vonatkozóan, ám ez nagyon messzire vezetne, így ettől most eltekintek.

Befejezésül viszont megemlítem még azt a temetkezéshez kapcsolódó hiedelmet, mely szerint a járvány megállítása céljából az elhunytat nem a többi sírral párhuzamosan, hanem keresztben temették el, hogy a megszokott temetkezési rendtől eltérve gátat szabjanak a járványnak. Kutatásaim során magam is találkoztam ezzel a jelenséggel, egy korán polgárosodott bányásztelepülésen, a gömöri Rudnán 2000-ben és 2001-ben néhány adatközlő még emlékezett a keresztbetemetésre (L. Juhász 2002, 78. p.), s nyilván további nyomai is kideríthetőek lennének a szakirodalomból (vö. Liszka 1992, 121. p.).

 

Az ungvári zsidó temetőiben tartott esküvő, valamint a fent bemutatott temetőhöz s a temetkezéshez és esküvőhöz kötődő rítusok fontos adalékok annak prezentálására, hogy az emberélet egymástól nagymértékben különböző fordulói, s nem utolsósorban a betegségek, a halálhoz kötődő hiedelmek és rítusok összekapcsolása nem ritka; számos variációja létezik a zsidók és keresztények hit- és szokásvilágban egyaránt.

Írásomban nem vállalkozhattam az esküvő, valamint a temető és halál szokatlan és néha bizarr kapcsolódásának teljes körű összegzésére, s a különféle szokásvariációk bemutatására sem. Egy ilyen összegzéshez ugyanis jóval szélesebb körű és alaposabb kutatásra lenne szükség. Csupán a kutatás számára eddig ismeretlen zsidó folklórjelenség bemutatása, illetve e szokás ismert vagy pedig kevésbé ismert párhuzamainak, rokon (vagy annak tűnő) vonatkozásainak a felvillantása volt a célom.
 

Melléklet

 

Lakodalom – spanyol-járvány ellen…

Egy esküvő a zsidó temetőben.

„De strigis vero, quate non sunt nulla quaestio flat…”

(Boszorkányokról pedig, amelyek nincsenek, említés ne történjék). Származik pedig ez a felvilágosult törvényes rendelkezés – miként tudjuk – még Könyves Kálmán királytól, a XI. századból. Ma a XX. század órájának homokja pereg, tehát azóta úgy-e bár, megszabadultunk minden babonás hókuszpókusztól és ilyeneken már csak mosolyogni tudunk… Úgy-e bár? Ez természetesen nem vonatkozik a meggyőződéses hitéletre és ennek tanaira!

Ezzel szemben az ungvári ort. izr. hitközség (reméljük, csak egy része) igen érdekes módon óhajtja elűzni az Ungváron is dühöngő spanyol-járványt. Mint egyik laptársunk is egész komoly formában megírta a „spanyol-járvány” meggátlása céljából egy ifjú jegyespár künn a zsidó temetőben tartotta esküvőjét, mely cselekedetéért a hitközségtől és a Chevra Kadisa szent-egylettől 6000 korona hozományt és egyéb ajándékot kaptak. A jegyespár mindenesetre jól járt vele. Hogy azonban a spanyol-járvány bacillusai ezt respektálni fogják, ebben nem látunk elég összefüggést…

x

F. hó 20-án – vasárnap – délután folyt le a rendkívüli körülményű esküvő az igazán kies fekvésű, fákkal borított zsidó temetőben. Már 2 órakora kocsik és gyaloglók óriási tömege lepte el az utcákat és a domonya mellett fekvő temető útját. Rég nyilvánult meg ekkora érdeklődés egy esemény iránt, mint e „temetői esküvőn”. Az embereket inkább a „rendkívüliség”, a szenzáció vonzotta. Mert valami nagy meghatottságot, vagy buzgóságot mikroszkóppal sem lehetett felfedezni. A gyönyörű őszi nap sugarai derűt öntöttek a több ezer főre tehető sokaságon.

Ilyen esküvő Ungváron először 1878-ban a nagy kolerajárvány idején volt, az a házaspár ma is él még Ungváron igen megelégedetten. Csak ez az új esküvő okozott most egy kis zavart. A nevezettek anno dazumal ugyanis csak 200 pengő forintot kaptak. A régi temetői pár tehát megrövidítve érezte magát és a férj el is ment Güntzler templomi elnökhöz, hogy adná ki neki a különbözetet

Güntzler jó humorú ember és csupán ennyit válaszolt:

– Jól van, kedves barátom, magának igaza van. Csak menjen el és hozzon egy írást attól a rabbitól, aki magát akkor összeadta.

A rabbi természetesen már régen porlad. Így hát nem lett semmi a „különbözet”-ből.

Itt említjük meg, hogy az ily temetői ceremóniáknak a szent könyvekben természetesen semmi nyoma nincs.

– Nem árt, – magyarázza nekem egy hitközségi tag, – legfeljebb nem használ…

– Aztán meg stílszerű is, – toldja meg egy úgy látszik kevésbé megelégedett férj, – mert ha az ember megnősült, a féllábbal úgyis már a – sírban van…

Általában ily irányban folyik a társalgás. Amott egy vállalkozó szellemű ifjú váltig azt hajtogatja, hogy ő hajlandó a híd alatt is megesküdni 6000 k-ért, csak az asszony legyen jó…

Igy várjuk az ifjú párt, amely előkelően késik. Közben elhelyezkednek a fotográfusok is a baldachin közelében, csak épp a mozi-operatőrök hiányoznak.

Basa Péter fényképész néhány igen sikerült fényképe látható a kirakatokban.

x

Három óra után végre megérkezik a jegyespár, Weisz Sámuel kereskedősegéd és menyasszonya, Grünberger Ragina, a nap hősei. Óriási tolongás és senki sem tud rendet teremteni. A temető elején van felállítva a kék bársony baldachin, mely alatt az esküvői szertartást megtartják. Előbb azonban Steif Jonathán alrabbi intéz ékes német nyelven beszédet a gyülekezethez, amely sokszor erős zsargonba csap át. Főleg a jótékonykodásról és az adakozásról beszél, csak a végén jön a spanyol nátha.

Mindenki az új párt akarta látni és épp ezért csak keveseknek sikerül a baldachin közelébe férkőzni. A kántor templomi gyermek-énekkara igen szépen énekel. Aztán még erősebb a tolongás, visítás, kiabálás, – az esküvőnek vége. Valami jófajta szilvóriumot osztogatnak a kijáratnál, úgy láttam, mindnyájuknak – egy pohárból…

x

Ragyogó napsugárban indul az emberáradat hazafelé. A temető pedig valóban festőien szép, egyes részei különösen teljesen keleti török temetőkertre emlékeztet. Mondom is az egyik elöljárósági tagnak:

– Uram, hisz itt tán még pihenni is élvezet!

– Tessék csak hagyni, jobb azért egyelőre odahaza a paplanos ágyban…

A robogó kocsiktól alig lehet közlekedni. Csak úgy akaratlanul eszembe jut, hogy azt a 6000 koronát meg egyéb kiadásokat nem-e jobb szappanra meg lysoformra költeni a szegény zsidóság számára?

Aztán még egy bántott. Az alrabbi nagyon szépen fohászkodott, hogy ezáltal Izrael népe szabaduljon meg a spanyol-járványtól. Hát kérem szépen, miért kapjam meg én, vagy más, amikor most minden magyarra oly nagy szükség van…

(p. a.)

(Ung, 1918. október 27., 12. p.)

 

 A közönség köréből.

Lakodalom – a spanyol járvány ellen

Esküvő a zsidó temetőben

Ily címmel az „Ung” múlt számában egy cikk jelent meg, mely szatirizáló tendenciája mellett a tévedésektől sem egészen ment.

A cikkíró úr, Kálmán királynak a boszorkányságról tett nyilatkozatát idézi és fejtegetéseiben oda konkludál, hogy az ungvári ort. izr. hitközség még a XX-ik század felvilágosult atmoszférájában sem tudott szabadulni a babona lidércnyomása alól. Ezt az egész aktust tehát babonának minősíti. Laikusnak érzem magamat ahhoz, hogy a cikkíró úrral e tárgy fölött polémiába bocsátkozzam. De álljon itt egy, mindkettőnknél sokkal authentikusabb s ezen ceremónia elbírálására sokkal hivatottabb egyén, a miskolci főrabbi, Austerlitz Sámuel nyilatkozata, mely az Egyenlőség e heti számában jelent meg. S amely szóról szóra így hangzik:

„Ősrégi zsidó szokás járvány idején a temetőben, a síroktól távol, szabad helyen esküvőt tartani, ez nem babonaság, minthogy a zsidó vallás szertartásaiban és szokásiban ilyen nem található. A hithű zsidó ezzel Istenben vetett határtalan bizalmát fejezi ki, tanújelét adja optimisztikus érzelmeinek, amidőn esküvőt rendez a temetőben, ezzel mintegy kifejezésre juttatva: íme, dacára a járványnak, Istenben vetett bizalmunk nem ingott meg, megvagyunk győződve Isten jóságáról, irgalmáról és gondviseléséről, aki nem engedheti, hogy az emberiség kipusztuljon. Ez a szokás még egy célt van hivatva szolgálni. Tudvalevő ugyanis, hogy a csüggedés, a félelem az ember egészségét megtámadja, aláássa, és nagyban hozzájárul a beteg állapotának rosszabbodásához, az esküvővel azt fejezi ki a vallásos zsidó, hogy az embernek nem szabad elcsüggednie, íme látjátok emberek, mi a legnagyobb járvány idején esküvőt tartunk a halottak közelében, a temetőben, nem félünk, emberek ti se féljetek és ne csüggedjetek el, az isten velünk van most is. Az esküvőt jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegények részére, jótékonyságot, könyörületességet gyakorolnak, hogy az Isten is könyörüljön meg rajtunk.”

A miskolci főrabbi felvilágosítása tehát minden kétkedőnek megnyugtatásul szolgálhat. A cikknek a babonára vonatkozó része tehát el van intézve. Ami engem különösen megszólaltat, az a cikknek speciáliter a mi hitközségünket jellemző részletei. A cikkíró úr a lakodalom-rendezést ugyanis a hitközségnek imputálja. Erre nézve, valamint a hitközséget érintő többi részletekre nézve, mint a hitközség egyik elöljárósági tagja a következőket jegyzem meg: A lakodalomrendezés – noha félre nem magyarázható nemes célt szolgált – nem a hitközség képviseletének határozatából született meg, hanem egynéhány hitbuzgó és jólelkű nő magánmozgalmából, melyet a hitközség – tekintve, hogy amúgy is egy szegény pár kiházasításáról lévén szó – pénzbelileg támogatott. Hogy a szilvóriumot mindnyájan egy pohárból itták, ezzel bizonyára jelképezni akarták, hogy most már nem kell tartani a járvány bacilusainak átöröklésétől, ihatnak immár egy pohárból is. Ugyanezt szimbolizálja az is, hogy a 6000 koronát nem szappan és lysoformra adták, mert már fertőtlenítőszerre sincs szükség…

Ami az alrabbinak zsargonba átcsapó beszédét illeti, az a már régen elhaltakra való tekintettel történt, akik tudvalevőleg nem beszélték még a mai kulturált modern német nyelvet. A cikkíró még az alrabbinak beszéde befejeztéveli fohászát kritizálja. Szerinte az alrabbi fohászában a járvány elmúlását csak Israel népére kérte. Hát ez – bocsánatot kérek, tévedés.

Steif alrabbi beszédében magyarázatát adva eme különös szertartásnak, kifejtette, hogy városunkban járvány uralkodik, amely naponta több áldozatot követel, eljöttünk tehát a mi nagy halottainkhoz, juttassák el fohászainkat a mindenhatóhoz hathatós támogatásukkal, hogy városunkban a járvány szűnjék meg. Hogy Israelről tett többször említést, az a héber idézetek természetében rejlik, mert hiszen zsidó szertartás volt, de egyébként csak sablon, mint pl. a „magyarok Istene”.

Ungvár, 1918, okt. 28.

Deutsch Jenő

(Ung, 1918. november 3., 3. p.)

 

 

Esküvő a temetőben.

Miskolcról írják nekünk: A múlt héten többen jelentek meg a miskolci orth. izr. hitközség elnökének, dr. Halmos Gézánál, gyűjtőívet prezentáltak neki és annak körözéséhez a hitközség engedélyét kérték. A gyűjtés célja egy szegény házaspár kiházasítása volt, melynek esküvője a járványra való tekintettel régi zsidó szokás szerint a temetőben lenne tartandó. Mielőtt az elnök beleegyezett a gyűjtésbe, a főrabbihoz Austerlitz Sámuelhez fordult, aki következőkben informálta őt e szokás mibenlétéről: „Ősrégi zsidó szokás, járvány idején a temetőben, a síroktól távol, szabad helyen esküvőt tartani, ez nem babonaság, aminthogy a zsidó vallás szertartásaiban és szokásaiban ilyet nem találni. A hithű zsidó ezzel Istenben vetett határtalan bizalmát fejezi ki, tanújelét adja optimisztikus érzelmeinek, amidőn esküvőt rendez a temetőben, mintegy kifejezésre juttatva: íme dacára a járványnak Istenben vetett bizalmunk nem ingott meg, meg vagyunk győződve Isten jóságáról, irgalmáról és gondviseléséről, aki nem engedheti, hogy az emberiség kipusztuljon. Ez a szokás még egy célt van hivatva szolgálni. Tudvalevő ugyanis, hogy a csüggedés, a félelem az ember egészségét megtámadja, aláássa és nagyban hozzájárul a beteg állapotának rosszabbodásához: az esküvővel azt fejezi ki a vallásos zsidó, hogy az embereknek nem szabad csüggednie, íme látjátok emberek, mi a legnagyobb járvány idején esküvőt tartunk a halottak közelében a temetőben, nem félünk. Emberek, ti se féljetek és ne csüggedjetek, él az isten, ő velük van most is. Az esküvőt jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegények gyámolítására, jótékonyságot könyörületességet gyakorolnak, hogy az isten is könyörüljön meg rajtunk.”

E felvilágosítás után az elnök minden skrupulozitás nélkül beleegyezett a gyűjtés rendezésébe, annál is inkább, mivel tudomása szerint ilyen temetői esküvő a mostani járvány alatt számos helyen már meg is tartatott, állítólag Budapesten is.”

(Egyenlőség, 1918. október 26., 11. p.)

 

 

Lakodalom a zsidó temetőben.[19]

Több mint 600 évvel ezelőtt pestis pusztított Európában, amely Krakkót sem kímélte. A járvány oly mértékben tizedelte a lakosságot, hogy egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne gyűjtötte volna be több száz áldozatból álló szörnyű aratását. A halottak között öregek, fiatalok, nők és ártatlan gyermekek egyaránt voltak. A város utcái sivárak és kihaltak voltak, s azok, akik még életben maradtak, otthon ültek a gondosan bezárt ablakok és ajtók mögött abban a reményben, hogy a pestis szörnyűséges keze így nem éri el őket. Az óvintézkedések azonban fölöslegesnek bizonyultak. A halál angyala egymás után látogatta meg a házakat, otthonokat, és a nyitott ablakon át minden reggel hallani lehetett a hozzátartozójukat sirató emberek hangos jajgatását.

A zsidónegyed zsinagógáiban Istenhez imádkoztak, hogy végre fordítsa el tőlük haragját . A gazdagok, akik eddig általában érzéketlenek voltak a szerencsétlen emberek sorsa iránt, most félelmüktől vezérelve szívesen adakoztak a szegényeknek. Azonban sem az imádságok, sem pedig más jótétemények sem tudtak gátat szabni a járványnak, amely fúriaként tombolt a városban.

Amíg egyszer csak valakinek hirtelen eszébe jutott, véget lehet vetni a pestisnek, ha a falusi vagy városi zsidó közösség költségére, a zsidó temetőben tartanák a nyomorékok lakodalmát. A krakkói zsidóság utolsó mentőöveként kapaszkodtak ebbe az ötletbe. A zsidó hitközség pénztárából egy nagyobb összeget szavaztak meg az esküvőre, s lázas készülődésbe kezdtek. Csak egyetlen probléma merült fel közben: a nagy készülődés, az ételek elkészítése és a chuppe felállítása során csak egy kérdés vetődött fel, senkinek se jutott eszébe, hogy ki legyen az a pár, amelynek majd a baldachin alá kell állnia. Lázasan keresni kezdték a párt. A férfiak úgy döntöttek, hogy a szegényházbeli, fél szemére megvakult Feifel legyen a vőlegény. Az asszonyok választása a sánta Ryfkára esett.

Így került e két személy egy péntek délutánon a chuppe alá a zsidó temetőben. Feifel egy bádoggyűrűt húzott Ryfka ujjára, majd széttaposott egy borospoharat, miközben az összegyűlt tömeg teli torokból kiáltotta: Mazel tov. Ezután teljes gőzzel kezdetét vette a szórakozás. A zene és tánc teljesen elfeledtette velük a gondokat és a járványt is.

A vendégek egyszer csak észrevették, hogy az égbolt besötétedett fölöttük, s a nap, amely átadta helyét a holdnak és a csillagoknak, mely a Sabbat kezdetét jelentette, már régen lebukott. Az isteni parancs ellen elkövetett nagy bűn volt ez, amelyért a vidám vendégsereg meg is kapta büntetését.

A táncot járó lábak alatt süllyedni kezdett a föld, a zene hirtelen abbamaradt, s valamennyien kővé dermedtek, amikor tudatosították, hogy a föld remeg a lábuk alatt. Az hirtelen megnyílt, s egy másodperc alatt mindnyájukat elnyelte.

Hatalmas csend borult a temetőre és az egész zsidónegyedre. Olyan szörnyű csend volt ez, amihez hasonló csak a teremtés első napjaiban lehetett, mielőtt még a fény beragyogta volna a földet, s mielőtt élettel telítődött volna.

Ez azt jelentette, hogy ettől fogva tilos volt pénteken házasodni, s ebben a temetőben bárkit is eltemetni ezentúl. A temetőkaput befalazták, s ennek így kell maradnia egészen a mostani évszázadik, egészen a nagy háború kezdetéig. (Basiura 2004, 99–101. p.)

 
Felhasznált irodalom

 

Basiura, Ewa 2004. Das legendäre Krakau. Bekannte und unbekannte Geschichten. Kraków, Storyteller Verlag.

Hameln, Glikl 2000. Emlékiratai. Fordította, a bevezetőt és a magyarázatokat írta: Jólesz László. Budapest, Athenaeum.

L. Juhász Ilona 2002. Rudna I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században. Komárom–Dunaszerdahely, Fórum Társadalomtudományi Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó /Lokális és regionális monográfiák, 2./

L. Juhász Ilona 2006. Haláltánc-ábrázolások és haláltáncjáték. Egy középkori pantomimjáték utóélete. Vasárnap, 39. évf. 43. sz., 12–13. p.

L. Juhász Ilona 2007. A metnitzi Haláltánc Múzeum. Ethnica, 9. évf. 1. sz., 28–29. p.

L. Juhász Ilona 2011. Karácsony és a halottak emlékezete. Alba Regia, 40., 211–218. p.

Liszka József 1992. Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából. Budapest, OKTK Magyarságkutatási Program /A Magyarságkutatás könyvtára, XII./

Morvay Péter 1951. A templomkertben, temetőben és halotti toron táncolás, s a halottas-játék népszokásához. Ethnographia, 62., 73–82. p.

Scheiber Sándor 1986. Folklór és tárgytörténet. Teljes kiadás. Budapest, Makkabi.

Schnitzer Ármin 1904. Jüdische Kulturbilder (aus meinem Leben). Wien, L. Beck und Sohn.

Ujvári Péter (szerk.) 2000. Magyar zsidó lexikon. Budapest, Makkabi.

 

 

 

Ilona L. Juhász

Wedding and bridal in a cemetery. Contributions to the Jewish folklore

The author has found three articles about a wedding ceremony of a young Jewish couple held in a cemetery, which appeared in a series of the Ung paper published in 1918 in Uzhgorod. The aim of the ritual held in an unusual place was to halt the spreading of the Spanish flue pandemic taking so many fatal victims by then. According to the Jewish folk belief, a wedding held in a cemetery will stop the spread of the disease. The cemetery bridal attracted great attention, and, to clarify certain misunderstandings, the rabbi of Uzhgorod gave a position on the deal himself. The author presents, describes the transition rites according to the press reports and mentions some similar examples from other regions connected with cemetery customs and points out interconnections between a bridal and funeral, bridal and cemetery in the Jewish people´s faith. In the annex, the mentioned articles are also attached nearly in their full content, to give a picture according to them on the spirit of the times and to make us have a nuanced sense on the differences between the Jewish folk faith and Jewish religious laws.



[1] Felvidéki Hírlap, 1913. január 12., 2. p.

[2] Az idézet újságcikkeket betűhíven közlöm, az elírásokat, hibákat nem javítottam ki.

[3] Ung, 1918. október 22., 2. p.

[4] A cikket teljes terjedelmében lásd a Mellékletben!

[5] Az első világháború idején ez volt a legismertebb és legelterjedtebb fertőtlenítőszer.

[6] Az írást teljes terjedelmében lásd a Mellékletben!

[7] A cikket lásd a Mellékletben!

[8] Esküvő a temetőben. Egyenlőség, 1918. 10. 26., 11. p.

[9] A zsidó vallásban a Sabat, azaz a szombat, a hét hetedik napja, ünnepnap, s nagyon szigorú munkaszüneti napnak számit. A zsidó szombat pénteken naplemente után veszi kezdetét, s a családanya gyertyagyújtással avatja fel ezt a napot (Ujvári 2000, 865. p.).

[10] A legenda majdnem teljes szövegének magyar nyelvű fordítását lásd a Mellékletben!

[11] A település 1938-ban a Szovjetunióhoz került, ma Ukrajna része.

[13] Az 1646-ban született Glickl Hameln (1646–1719) héber betűkkel, „jüdisch-deutsch” nyelven írta visszaemlékezéseit, 1896-ban Majna-Frankfurtban Kaufman Dávid jelentette meg, majd legközelebb 1923-ban, majd 1980-ban a Jüdischer Verlag kiadásában jelent meg. Ezt fordította magyar nyelvre Jólesz László, felhasználva az eredeti lábjegyzeteket is. A memoár számos értékes adatot tartalmaz a zsidó polgárság szokásaira, életmódjára, ünnepeire, társadalmi kapcsolataira stb. vonatkozóan.

[14] Napjainkban a Kleve nevet viseli, a német–holland határon fekvő város Észak-Rajna-Vesztfáliában.

[15] A Clevében tartott esküvő külön érdekessége, hogy részt vett rajta Frigyes választófejedelem is, aki abban az időben éppen ebben a városban tartózkodott (Hameln 2000, 77–78. p.)

[16] Bővebben lásd pl. Corvisier, André: Tance smrti. Praha, Volvox Globator, 2002.

[17] www.rtlklub.hu/hirek/bizarr/cikk/247444 (letöltve: 2010. december 27.)

[19] L. Juhász Ilona fordítása

Egy alig ismert kárpátaljai költőnő

Talán nem teljesen véletlen, hogy alakja feledésbe merült. Nem volt sem jelentős személyiség, sem kiemelkedő alkotó. Ha Hollósy Simon nem örökítette volna meg (mára elveszett) festményén, talán örökre elfelejtette volna a köztudomásúlag hálátlan utókor.

Nevét ma kevesen ismerik Kárpátalján. Holott egykor az ungvári szalonok közkedvelt vendége volt, az irodalmi és zenei életről írott tudósításai a korabeli újságolvasók körében nagy népszerűségnek örvendtek. Versei kevésbé találtak utat a kor vidéki olvasójához, holott ezek alapján joggal sorolhatjuk a kárpátaljai(nak is nevezhető) magyar irodalom előremutató, ám feledésbe merült hagyományai közé.

Blodlay Klára 1901-ben született Szatmárnémetiben. Apja Blodlay Ambrus, a 19. századvégi Szatmár közismert seborvosa, anyja Blodlayné Lázár Mirtyll, kitagadott földbirtokos-lány. Klára korán árvaságra jutott, rokonai 1910-ben az ungvári Kálvin János Református Árvaházban helyezték el, majd 1916-ban a Nagyszebenből Ungvárra származó Blau Ignác szatócs fogadta örökbe, akinek biztatására, nevébe egy magánhangzót toldva, Bodolay Klára néven kezdett publikálni. A ’20-as, ’30-as években igen termékeny, ír verset, novellát, színművet és újsághíreket. 1944-től írásai meggyérülnek, de naplójegyzeteket is tartalmazó füzeteit 1957-ben bekövetkezett haláláig vezeti. Közel kétezer kéziratoldalra rúgó szellemi öröksége fogadott húga, Blau Eszter-Borbála hagyatékából került elő.

Tovább