Kárpátalja - kárpátaljai magyarok


2017. jún. 04.
A blogot jegyzi: bdk 1 komment

Trianoni naplók - Mi és hogyan történt 97 éve?

Új könyv készül a trianoni békeszerződést előkészítő küldöttség tevékenységéről

nagy trianon palota békeszerződés

A magyar békeszerződés aláírása a Nagy-Trianon palota Cotelle termében (1920. június 4.) Fotó: Ministère des Affaires Étrangères, Archives Diplomatiques

a Wettstein-napló azokról a propagandaakciókról is szól, amelyeket a magyarbarát szlovák, ruszin és bánáti aktivis­ták hajtottak végre 1920 első felében

Trianon kétségtelenül a magyarság legnagyobb történelmi traumája. A békediktátum következményei ismertek, előzményiről kevesebb szó esik, aláírásának körülményeit pedig legendák övezik. A történtek felidézését a tárgyilagos értékelések mellett legtöbbször érzelmi motívumok és aktuálpolitikai szándékok is kísérik. A nemzeti érzületből táplálkozó sérelmi magatartás nehezen tűri a kritikus hozzáállást, annak megfogalmazását, hogy bár a békeszerződés a magyarságra nézve mindenképpen igazságtalan volt, ám egyrészt a dolgok ilyetén alakulásában a magyar politikai vezetésnek is megvolt a maga felelőssége, másrészt a Trianon előtti államformáció sem feltétlenül tekinthető igazságosnak, különösen akkor nem, ha a „magyar igazság” mellett a „román-, szlovák-, szerb-, ruszin stb. igazság” aspektusait és megvizsgáljuk. Éppen ezért rendelkezik kiemelkedő jelentőséggel minden olyan feldolgozás, amely az ismert tényeket kevésbé ismert történések kontextusába helyezi. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóműhelyében készülő kiadvány mindenképpen ezek sorát gyarapítja.

Egy reménytelen küldetés krónikája - Trianoni naplók, dokumentumok

Fazekas Andrea összefoglalója

Kárpátaljai magyarként nem kell magyarázni számomra, mit is jelent Trianon, azonnal az I. világháborút lezáró békeszerződésre és annak súlyos következményeire gondolok, amikor a történelmi Magyarországot feldarabolták. Idén már 97 éve annak, hogy a magyarság egy nem elhanyagolható része a trianoni határokon kívül rekedt. A „szomorú szertartást”, azaz az 1920. június 4-ei békediktátumot több hónapos előkészület előzte meg, amelyen a magyar küldöttség is részt vett. A 26 politikusból, diplomatából és szakértőből, háromfős irodai személyzetből, továbbá hat gépíró­nőből, négy nyomdászból, négy irodaszolgából, hat újságíróból, öt vasutasból és hatfős vasúti éttermi személyzetből álló, 1920. január 5-én a Keleti pályaudvarról Apponyi Albert gróf vezetésével útra kelt a magyar békedelegáció. De vajon milyen szerep jutott a magyar küldöttség számára? Milyen stratégiájuk volt? Milyen körülmények között s hogyan próbáltak meg teljesíteni egy lényegében reménytelen küldetést? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre ad választ - nagyrészt korabeli, közöttük a szakemberek számára is újdonságot jelentő – a nagypolitika kulisszái mögé is betekintést engedő dokumentumok segítségével az a hamarosan megjelenő hiánypótló kötet, amelyet az MTA BTK Lendület Trianon 100 Kutatócsoport tagja, Zeidler Miklós szerkesztett.

A kötet szerkezetét két fő dokumentum adja: a Wettstein-napló eredetije és a Csáky-napló magyar fordítása, amelyek az oldalpárok bal oldalán olvashatóak, míg a jobb oldalon a napi bejegyzésekhez dátum, illetve téma szerint kapcsolódó egyéb források szerepelnek. A Csáky István gróf által feljegyzett naplóra eddig is meghatározó forrásként hivatkoztak a történészek, ám a Wettstein János a hagyatékából előkerült feljegyzések, eddig feldolgozatlanok voltak. Ez utóbbi azért is fontos forrás, mert „a Wettstein-napló afféle belső munkaanyag volt, és nem a nyilvánosság számára készült, meglehe­tős nyíltsággal szólt néhány bizalmas ügyről is. Így például azokról a propagandaakciókról, amelyeket a magyar kormány által politikailag és anyagilag is támogatott magyarbarát szlovák, ruszin és bánáti aktivis­ták hajtottak végre 1920 első felében azzal a céllal, hogy a Felvidék, Kárpátalja és a Bánság területét ne csa­tolják el Magyarországtól.”

wettstein istván csaky istván -trianonWettstein János követségi tanácsos és Csáky István gróf. Forrás: A magyar békeküldöttség naplója. Neuilly – Versailles – Budapest (1920)

A kötet készítői igyekeztek kulcsfontosságú, jellegzetes és érdekes darabokat válogatni: a közölt dokumentumokban részletesen olvashatunk legendás beszédeket és kevésbé ismert drámai vitákat is. Többek közt azt is ismertetik a szerzők, hogyan jelölték ki Drasche-Lázár Alfréd államtitkárt és Bernárd Ágost népjóléti és munkaügyi minisz­tert a békeszerződés aláíróinak: „Teleki Pál és később Soós Károly vállalta volna önként a feladatot, őket azonban Apponyi javaslatára felmentették, mert az elszakított magyarság lelkén, úgymond, még fájdalmasabb sebet ejtett volna, ha a békét erdélyi származású politikus írja alá.”

A kötetben a forrásokon kívül olvashatók a magyar békeküldöttség által 1920 januárja és márciusa között benyújtott 38 jegyzék és a hozzájuk tartozó mellékletek listája, a szakirodalmi, levéltári és múzeumi hivatkozásokat tartalmazó forrás- és irodalomjegyzék, valamint névmutató.

Trianont nem lehet, pontosítok: nem szabad elfelejteni, bármennyire is fájó pontja a történelmünknek, az ehhez hasonló kötetek pedig kicsit közelebb vihetnek az események megismeréséhez, ezáltal a feldolgozáshoz. A minisztertanácsi jegyzőkönyveket, a magánnaplókat, leveleket, visszaemlékezéseket, újságcikkeket, riportkönyveket és korabeli fotókat közlő kötet nemcsak a történelem iránt érdeklődőket köti majd le, de a laikus olvasók számára is érdekes és hiteles olvasmányul szolgálhat.

Tovább

Holokauszt Ungváron. Az ungvári zsidóság deportálása, 1944

Az ungvári zsidóság gettósítása, deportálása és a zsidó vagyonok elkobzása 1944-ben

az ungvári zsidók deportálása - holokausztAz utóbbi években számos kutatás jelent meg a holokauszt feltárásának történetében, így nem maradt kivétel a kárpátaljai zsidóság tragédiájának feldolgozása sem. A téma mérföldkövének számító Randolph L. Braham tanulmánya elsősorban magyarországi forrásokat használ fel, amikor az ungvári eseményeket taglalja, viszont külön kitér minden Kárpátalján létrehozott gettó működésére, így röviden az ungvári bemutatására is sor kerül. De korszakalkotónak számítanak többek között Frojimovics Kinga, Karsai László, Fedinec Csilla és Dupka György kutatásai is. Ám szinte mindegyik hiányossága ugyanaz: helyi levéltári forrásokat nem tartalmaznak, az információk ismétlődnek, az eseménytaglalás leíró jellegű, sok esetben elmaradnak a forráskritikák és az elemző okfejtések, az ungvári események pedig legtöbbször említetlenül maradnak. Ennek a hiátusnak a kitöltésére vállalkozik Kosztyó Gyula Az ungvári zsidóság a végkorszakban* című tanulmánya, amely az 1944-es gettósításról, deportálásról és a zsidó vagyonok sorsáról ad számot. A helyi levéltári forrásokat feldolgozó kutatási anyag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóiratában, a Betekintő 2016/4 számában jelent meg

uzhgorod2.jpgEbben a korszakban Ungvár többek között az Északkeleti Hadműveleti Terület központjaként működött, valamint Kárpátalja életének meghatározó stratégiai, logisztikai, politikai és kulturális központja volt. Ahogy a tanulmány bevezetőjéből is megtudhatjuk, a nemzetiségi és vallási sokszínűségéről ismert városban az izraelita közösségnek (a lakosság 1/3-a) jelentős szerepe volt a közigazgatásban, a kereskedelemben és az idegenforgalomban egyaránt. Az 1944-es deportálások után a zsidóság teljesen eltűnt Ungvárról (9576 fő), a várost pedig súlyos gazdasági nehézségek sújtották. A tanulmány ezen időszak történetét tárgyalja, elsőként az eddig feltáratlan források alapján.

A dolgozat részletesen tárgyalja a német megszállást és a zsidók összegyűjtéséről szóló rendelet közvetlen eseményeit. 1944. március 22-én vonultak be a német katonák Ungvárra: „mikor a németek bejöttek, óriási lárma volt a városban”. A megérkező SS- és Gestapo-szervek túszszedésekkel, sarcolásokkal sújtották a helyi zsidó hitközösségeket és hamarosan a megszorító és megkülönböztető rendeletek is sorra láttak napvilágot (a zsidók szabad mozgásának korlátozása, a sárga csillag viselése). A fennmaradt magyarországi és kárpátaljai iratokból jól látható, hogy Ungváron a magyar–német kapcsolatokban a zsidók összegyűjtése és deportálása során nem voltak súlyos nézeteltérések. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy Megay László, a város polgármestere gondolkodás nélkül végrehajtotta, sőt olykor kezdeményezte a zsidók elleni diszkriminatív intézkedések bevezetését. A zsidókat érintő mindennemű atrocitással kapcsolatos ügyintézések kezelésére létrehoztak egy Zsidó Tanácsot (Ungváron ez 65 fős lett).

1944. április 1-jén a Kassán berendezkedő Einsatzkommando és az SD-parancsnokság egyik SS-őrnagya nyílt levélben közölte követeléseit, miszerint Kárpáti Ukrajna sajátságos helyzete miatt, a rendőrség és a csendőrség a falvakban élő zsidó lakosságot gyűjtse össze Munkács, Ungvár és Beregszász (szükség esetén Huszt) városokba. A gyűjtést több rendelet és tanácskozás is megelőzte, s végül 1944. április 16-án a terveknek megfelelően kezdődött a zsidó lakosság összegyűjtése.

Elsőként az ungi közigazgatási kirendeltség területéről Ungvárra hozták őket, tehát kezdetét vette a gettósítás (a Glüch-fatelepből átalakított gyűjtőtáborban, majd a Felszabadulás utcai téglagyárban is gettó volt): „az összegyűjtött zsidók hangulata megnyugtató, a beszállítások zavartalanul, minden rendzavarás nélkül folytak le”. Mind a lakások átkutatása, mind pedig az emberek összegyűjtése drasztikusan zajlott, minden vagyonukat elvették, s mindössze két váltás ruhát, ágyneműt és 14 napra elegendő élelmiszert vihettek magukkal a gettóba, így a kétségbeesés egyre általánosabbá vált a zsidók körében. Előfordult, hogy a tisztviselők némi pénz ellenében mentességet ígértek nekik, amit persze nem teljesítettek. Április 25-ére több mint 17 ezerre nőtt az összegyűjtött zsidók száma, végül a Zsidó Tanács tagjait is gettósították. Az élelmiszerhiány egyre nagyobb problémává vált, ezért a zsidók lakásaiban maradt élelmiszert összegyűjtötték és a zsidó népkonyhára szállították. Mindemellett kezdetét vette a „zsidó és tengelyellenes” szerzőktől származó könyvek begyűjtése.

1944. május 2-án az ungvári polgármesteri hivatal tanácskozásának fő témája a közellátási és a pénzügyi problémák voltak (a vita dokumentumát közli a tanulmány szerzője). A fennmaradt dokumentációból kiderül, hogy a városvezetés nem tudta, hogy a zsidókat deportálni fogják, ugyanis a gettó áram- és vízellátása is napirendi pont volt.

A levéltári adatok alapján az ungvári gettók körülményeit is alaposan elemzi Kosztyó Gyula: zsúfoltság volt, a barakkok folyton beáztak, nem voltak fekvőhelyek, kevés volt az élelem, tisztálkodásra nem volt lehetőség, tomboltak a betegségek (tetvesedés, tífusz, vérhas), dolgoztatták a zsidókat és gyakran bűntették (bűntető barakk). Az általános hangulat apatikus volt, amit sok esetben a keresztény lakosság is nehezített, mivel a nagy többségük elégedett volt, és lelkesen fogadták állampolgártársaiknak a gettósítását, de akadtak olyanok is, akik segítették, élelmezték bezárt rokonaikat, barátaikat. A zsidók bíztak a szovjet csapatok felszabadításában és időről időre szabadon bocsájtásukat is kérvényezték szakmai érdemeikre hivatkozva (egykori magyar állami tisztviselők, pedagógusok, orvosok, rabbik, első világháborús hadirokkantak).

1944. április 24-én volt az első olyan alkalom, amikor a helyi közigazgatás önként vetette fel – német nyomás nélkül – a zsidók deportálását Kárpátalján: Megay polgármester kérte az összegyűjtött zsidók deportálását a nagy zsúfoltságra hivatkozva.A deportálás napjának reggelén hangosbemondón sorolták azoknak a családfőknek és családtagoknak a nevét, akiknek az összecsomagolást követően készen kellett állniuk az indulásra.” A zsidókat újra megmotozták, majd csendőri és SS felügyelet mellett a vasútállomáson álló marhavagonokba terelték őket, egy-egy teherkocsiba olykor 120 embert is bezsúfoltak, így a szomjúság és a hőség általános volt. A vagonokat Kassáig a csendőrség, onnan pedig a németek őrizték.

Az ungvári gettóba összegyűjtött zsidókat 1944. május 17. és május 31. között öt transzporttal deportálták Auschwitz-Birkenauba, onnan pedig többeket átszállítottak Dora, Mauthausen és Buchenwald táboraiba.

Ungvár 1/3-ad lakosságának elszállítása érezhető következményekkel járt, többek közt az adásvételi ügyek is leálltak, és csak Ungváron 215 ipari üzem és 152 kereskedés szűnt meg.

A szerző a tanulmány utolsó fejezetében az ungvári zsidók vagyonának szétosztását, a lakások és a kereskedések felhasználását tekinti át átfogó módon (több száz oldalnyi levéltári irat maradt fenn e témakörben). A vagyonuk sorsa már a gettósítás előtt megpecsételődött, hiszen már április 4-én kezdetét vette a zsidó kereskedések bezárása. A Kereskedelmi és Közlekedésügyi Miniszter rendeletére a zsidó kereskedők üzleteiben lévő árukészleteket és az üzletek berendezéseit zár alá vették. A város keresztény kereskedőket jelölt ki a zsidó üzletek gondnokaiként. Kiemelten foglalkozott a városvezetés a hátrahagyott vagyon kezelésével, a vagyon a helyi közigazgatás által megalakított átvételi bizottsághoz került. 1944 áprilisától pedig a zsidó lakások bérbeadása is megkezdődött. 1944 májusában a Pénzügyminisztérium fennhatósága alá került minden zsidó ingó és ingatlan, így a város szegényei közt a fennmaradt ruhaneműt sem tudták szétosztani. A lakások fosztogatása napi problémává vált, a rendőrség pedig szinte tehetetlen volt ez ügyben. Ezzel egyidőben kezdetüket vették a lakáskérelmezések, május végére Ungváron közel félszáz kérvény várt elintézésre, ezért júniusban egy öt fős bizottság alakult e munka elvégzésére és létrehoztak egy formanyomtatványt is. A lakásleltározási munkálatok során 2085 zsidó lakást vettek hatósági zár alá. Július 1-ig 703 darab lakásigénylést jegyeztek be a hatóságok Ungváron (a lakások odaítélésének indokait a szerző diagramon ábrázolja). Augusztus végére a polgármester megtiltotta az újabb kérvények beadását, ami a fokozódó katonai jelenléttel hozható összefüggésbe.

Kosztyó Gyula tanulmánya valóban hiánypótló az ungvári holokauszt történetével foglalkozó témakörben, elsődleges forrásokat használva tárja fel és érteti meg a városban lezajló zsidóellenes intézkedéseket és azok következményeit.

Az összefoglalót a Kárpátalja Blog számára Fazekas Andrea készítette.

Kosztyó Gyula terjedelmes tanulmánya az elsődleges források megjelölésével itt olvasható:

Az ungvári zsidóság a végkorszakban *

* FRISSÍTÉS. Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a Betekintő honlapján, mint az oldal egy részéről készített legfelső kép is mutatja, a tanulmány címe torzított formában jelent meg, eredetileg:

Az ungvári zsidóság a vészkorszakban

A hiba nyilvánvaló, hiszen a letölthető .pdf dokumentumban valóban ez a cím olvasható. Köszönjük a kiegészítést.

Kapcsolódó témájú írások a blogban: