Kárpátalja - kárpátaljai magyarok


2016. dec. 14.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

A független Ukrajna - könyv

fuggetlen-ukrajna-konyv-fedinec.jpgfedinec - tóth - halász - független ukrajna könyv - kalligram kiadó 2016 - államépítés, természeti kincsek

A független Ukrajna

Államépítés, alkotmányozás és elsüllyesztett kincsek

címen Fedinec Csilla, Halász Iván és Tóth Mihály jegyzi a Pesti Kalligram kiadó gondozásában 2016 végén megjelent könyvet, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának a szellemi műhelyében készült.

A kiadói ajánló sorok megállapítása szerint az ukránok több évszázada élnek Közép- és Kelet-Európa határvidékén, de csupán huszonöt éve van önálló államiságuk. A jelenlegi Ukrajna pedig olyan nemzetállam, amelyben a nemzetiségek is látszani akarnak és kollektív nemzetiségi, olykor önrendelkezési jogokat fogalmaznak meg. Természetesen a szerzők külön kitérnek a háborús viszonyok közepette kiéleződött problémákra is.

A kiadvány hasznos olvasmánya lehet mindazoknak, akik a kárpátaljai magyarság sorsát, életkilátásait olykor hajlamosak az ukrajnai viszonyoktól elvonatkoztatva (vagy azokat egyáltalán nem ismerve) értékelni.

A kötet hívószavai többek között:

  • természeti kincsek, hatalmas adottságok
  • a Kárpátok, a Fekete-tenger, a Dnyeper
  • parázs parlamenti jelenetek
  • forradalmak az utcán
  • hibridháború a végeken
  • tranzitállam, ütközőállam
  • területvesztés, népességvesztés
  • oligarchák, társadalmi szakadékok, csődközeli állapotok
  • reménytelen kutatás a magánzsebekbe vándorolt milliárdok után.

A szerzők az ukrajnában élő nemezeti kisebbségek helyzetével is részletesen foglalkoznak, ám a könyv elsősorban Magyarország legnagyobb szomszédjának negyed évszázados államiságáról és annak történelmi gyökereiről szól. Ennek tömör összefoglalása a rendelkezésünkre bocsájtott bevezetőben olvasható, amelyet alább ismertetünk.

Tovább

Kárpáti Ukrajna

Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig

Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai

karpati-ukrajna.jpgMegjelent az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének szakmai kiadványa a pozsonyi Kalligram gondozásában.

A tanulmánykötet a múlt századi Kelet-Közép-Európa "köztes tereinek" egyikeként vizsgálja a nagyhatalmi érdekeknek kiszolgáltatott Kárpátalját és történelmének egyik legvitatottabb, ellentmondásoktól terhes korszakát.

A XX. századi Kelet-Közép-Európában több olyan köztes tér is létezett, amelyek a birodalmak egykori perifériáiból lettek jobb sorsra érdemes tartományai az egymással viaskodó nemzetállamok valamelyikének. A rendszerint többnemzetiségű régiók – mint például a Bánság, Bácska, Szilézia, Karintia vagy éppen Kárpátalja – a két világháború között gyakran váltottak ki területi, etnikai vitákat. Maguk a „bennszülöttek” autonómiára vágytak, ehelyett azonban hol az egyik, hol a másik államhoz csatolták őket, vagy éppen egymás közt osztották fel a vitatott területet.
Ilyen köztes térnek számított a korabeli Kárpátalja. A régió történelmének a második világháború előtti drámai szakasza – fókuszban az 1939. márciusi eseményekkel – jól jelzi a nemzetállami dilemmák és nagyhatalmi érdekek által kijelölt konfliktusok mélységét és következményeinek súlyát. Könyvünk a magyar, az ukrán, a német, a lengyel, a cseh és a szlovák, a román és a szovjet szempontok párhuzamos bemutatásával kínálja meg az olvasót.

 „A közgondolkodás nemigen akarta tudomásul venni Kárpátalja és a többi elcsatolt terület elvesztését, s egyfajta tagadásba menekült. A közfelfogás úgy tartotta, hogy a »Rákóczi népe« valójában visszavágyik Magyarországra, és nehezen tűri a »cseh rabságot«. A »hűséges ruszinok« nem kérnek Prága parancsaiból, s inkább a magyar állam atyai gondoskodását áhítják […]” (Zeidler Miklós)

1939 márciusában „az elfogott fegyveresek – részben civilek, részben Szicsek – egy részének helyszíni agyonlövésére [a magyar katonaság által] […] jelentős részben azért került sor, mert a [Kárpáti Ukrajnát] védők szervezetlen, koordinálatlan csoportjainak tekintélyes része egyenruhával sem rendelkezett és a hadviselést szabályozó nemzetközi normák a civil ruhás fegyvereseket banditának, terroristának tekintették.” (B. Stenge Csaba)

„Sztálin Kárpátalja bekebelezésével kapcsolatos háborús célkitűzése azon a kívánságán alapult, hogy a szovjet határokon kívül nem szabad potenciális teret hagyni az ukrán nacionalizmusnak.” (Peter Pastor)

A könyv adatai

Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig

Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai

Szerkesztette Fedinec Csilla

Kalligram Kiadó, 2014.

ISBN 978-80-8101-848-0

Bolti ár: 2 800 Ft / 9,50 €

Tovább

Szűkülhet a kisebbségek nyelvhasználati joga

Az ukrán törvényhozás magyar képviselője szerint szűkülhet a kisebbségek nyelvhasználati joga Ukrajnában

Az új alkotmánymódosítás fájdalmasan érintené a kárpátaljai magyarságot is

Aggodalmának adott hangot az UMDSZ elnöki tisztségéről nemrégiben Gajdos István, a kijevi parlament egyetlen magyar képviselője amiatt, hogy a készülő ukrán alkotmánymódosítás a jelenleginél jóval kisebb lehetőséget biztosítana a kisebbségi nyelvek regionális használatára.

A képviselő 2014. július 16-án az MTI-nek nyilatkozott. Nyugtalanítónak nevezte, hogy a tervezet szerint nem állami szinten, hanem a helyi önkormányzatok szintjén hoznának döntést a kisebbségi nyelvek különleges jogállásának biztosításáról az érintett közigazgatási egységekben.

"Ezzel pedig eltörölnék az ezen nyelvek számára a jelenlegi törvényi szabályozás alapján szavatolt jogállást, megfosztva az érintett kisebbségeket a vele járó jogoktól" - húzta alá Gajdos. Rámutatott arra, hogy az említett javaslat valójában azon küszöb komoly mértékű emelését jelentené, amely esetében speciális jogállást kapnának a kisebbségi nyelvek.

"Jelenleg automatikusan regionális státust élveznek az adott közigazgatási egységeken belül azon kisebbségek nyelvei, amelyek tagjainak számaránya eléri a 10 százalékot a lakosság teljes lélekszámához viszonyítva. Amennyiben viszont elfogadnák a tervezett módosítást, akkor ténylegesen 50 százalékra emelkedne ez a küszöb, hiszen minden valószínűség szerint csak azok a képviselőtestületek döntenének e nyelvek speciális jogállásának megadásáról, amelyekben az adott kisebbségek képviselői vannak többségben, illetve értelemszerűen e kisebbségek tagjai teszik ki a lakosság túlnyomó részét az érintett közigazgatási egységekben" - fejtette ki.

Leszögezte, hogy semmiképpen nem szabad szűkíteni a kisebbségek jogait, ezt tiltja a hatályos alkotmány is.

"Ezért is készítettem elő módosításokat a tervezethez, és ezeket már be is terjesztettem a parlament elé" - közölte a honatya.  "Az alkotmányt nem egy évre fogadjuk el, ennek hosszú távra kell meghatároznia életünket. Ezért kell tökéletesnek lennie, támogatottsággal bírnia a polgárok körében, emellett az alaptörvénynek meg kell felelnie az európai értékrendnek és szabványoknak, ezen belül megbízhatóan kell védenie a nemzeti kisebbségek jogait" - húzta alá Gajdos István.

Petro Potrosenko ukrán elnök július 3-án ismertette a parlamentben az alkotmánymódosítás tervezetét, amelynek elfogadtatásával az ukrajnai válság rendezését szeretné elősegíteni.

forrás: MTI/ATV

Ukrajna és a magyar mellszélesség

A sajtóhírekben nem esik szó arról, hogy Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke utalt volna Orbán Viktor korábbi autonómia-követelésése, ehelyett az kapott hangsúlyt, hogy Magyarország maximálisan - TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL - támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését. Mint emlékezetes, 2014 májusban erős külföldi, így ukrajnai és lengyel polotikai visszhangot kiváltva a magyar miniszterelnök több megnyilatkozásában is a kárpátaljai magyaroknak az autonómiához való jogát hangsúlyozta, nyomatékosítva, hogy "Ez világos elvárásunk a most formálódó új Ukrajnával szemben…”. Ehhez képest meglepő, hogy ez a követelés semmilyen hangot nem kapott a témát részletesen érintő tanácskozáson (legalábbis az MTI tudósítása nem említi). Érdemes azt is észrevenni, hogy Brenzovics László, a KMKSZ nemrégiben megválasztott elnöke arról beszélt, hogy "az ukrán helyzet drámaisága ellenére mind a kárpátaljai magyarság, mind a magyar külpolitika helytállt" - mondta, megállapítva, hogy a nehézségek ellenére az utóbbi években olyan eredmények születtek, amelyekről a kárpátaljai magyarok korábban nem is álmodhattak - s hivatkozott a Porosenko ukrán elnökkel kötött megállapodásra. Az érintettek, emlékezve arra is, hogy a KMKSZ által a korábbi hatalmi erőkkel kötött paktumokból mi valósult meg (kis híján felszámolták a magyar anyanyelvű oktatást), továbbá tapasztalva az új politikai vezetés nacionalista túlbuzgalmát és kisebbségellenességét - minderről valószínűleg nem vélekednek ennyire pozitívan. De lássuk a tudósítást.

Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését

- jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában.

A politikus hangsúlyozta: Magyarország kezdettől fogva, azaz 1991-től támogatja egy erős, független Ukrajna megteremtését, aminek különös jelentősége van a mostani bonyolult helyzetben. Fontosnak tartjuk, hogy Ukrajna előrehaladjon az európai integrációs úton - tette hozzá, megjegyezve, hogy Budapest üdvözli az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírását. Reményét fejezte ki, hogy az EU még az év végéig eltörli az Ukrajnával szembeni vízumkényszert. Kiemelte: Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését.

A kárpátaljai magyarsággal kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) még jelöltsége idején megállapodást kötött Petro Porosenko ukrán elnökkel. Úgy vélte, a hat pontból álló megállapodás teljes egészében lefedi a kárpátaljai magyarság érdekeit, és ezt Magyarország erőteljesen támogatja.

Németh kiemelte: jelentős fejlemény, hogy kulturáltan, konfliktus nélkül történt meg a vezetőváltás a KMKSZ élén a bonyolult ukrajnai helyzetben, és a magyar szervezet megerősödve került ki az elnökváltásból. Az a változás, amely a másik kárpátaljai magyar szervezet, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) élén bekövetkezett, előrevetíti annak lehetőségét, hogy egy egységes magyarságpolitika alakuljon ki Kárpátalján, ami nagyon fontos lenne a jelenlegi szituációban - fogalmazott.

Előadásában Brenzovics László, a KMKSZ elnöke kifejtette: Ukrajnában jelentős átalakulás kezdődött, amelynek még nem látható a kimenetele, ám ezt a helyzetet a kárpátaljai magyarságnak saját helyzete javítására kell kihasználnia. Az ukrán helyzet drámaisága ellenére mind a kárpátaljai magyarság, mind a magyar külpolitika helytállt - mondta, megállapítva, hogy a nehézségek ellenére az utóbbi években olyan eredmények születtek, amelyekről a kárpátaljai magyarok korábban nem is álmodhattak. Kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hogy Bocskor Andrea személyében kárpátaljai magyar képviselője van az Európai Parlamentnek, és ezt még a nacionalista ukrán sajtó sem kifogásolta.

A KMKSZ elnöke nagy eredménynek mondta, hogy a polgárháborús helyzet ellenére Kárpátalja az utóbbi fél évben a béke szigete volt, a régiót stabilitás jellemezte, és ebben a KMKSZ-nek is szerepe volt. Emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ és Petro Porosenko elnök között megkötött megállapodással a kárpátaljai magyarság visszakerült az ukrán politika térképére.

Arra reagálva, hogy Gajdos István lemondott az UMDSZ elnöki tisztségéről, Brenzovics elmondta: a cél a kárpátaljai magyarság egységének a megteremtése, s ennek érdekében a KMKSZ hajlandó mindenkivel tárgyalni, de levitézlett politikusokkal nem. Hozzáfűzte: a kárpátaljai magyarság jogainak érvényesítése csak abban az esetben lesz lehetséges, ha Ukrajna az európai integráció útját választja. Pozitív változások a kárpátaljai magyarság életében az ukrajnai politikai rendszernek az előrehozott parlamenti választásokat is magában foglaló teljes átalakításától várhatók - hangoztatta a KMKSZ elnöke.

Forrás: STOP/MTI

 

Kárpátalja: autonómia. Orbán Viktor nyilatkozata

Miniszterelnökké választásának alkalmából Orbán Viktor többek között ezeket mondotta 2014. május 10-én

„A Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. Ez az álláspontunk, melyet képviselni fogunk a nemzetközi politikában. Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete, amelynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is. Ez világos elvárásunk a most formálódó új Ukrajnával szemben…”

A megszólalás élénk nemzetközi visszhangot keltett, Ukrajna bekérette Magyarország kijevi nagykövetét, a magyar ellenzék mellet lengyel kormányfő is negatívan nyilatkozott, főleg a rossz időzítést említve. Akadt, aki azt igyekezett bizonyítani hogy, hogy Orbán az autonómiát nem úgy értette, akadt, aki ezt az ukrán média felé próbálta kommunikálni.  

Hogy a homályosítás fölösleges és az autonómiát pontosan a szó jelentésének megfelelően és tudatosan épp ebben a pillanatban használta, azt Orbán Viktor az M1 Az Este című műsorában erősítette meg 2014. május 16-án:

„se stabil, se demokratikus nem lehet Ukrajna, ha nem adja meg az ott élő kisebbségeknek azt, ami őket megilleti: vagyis a kettős állampolgárságot, a kollektív, vagyis közösségi jogokat és az autonómiát”.

Szerinte ennek szükségessége látszik a többnemzetiségű nyugat-európai országok történelmi tapasztalatából is, így „ezt várjuk Ukrajnától” – szögezte le a miniszterelnök.

Mint mondta, az autonómiának számos lehetősége, intézményrendszere létezik, és Közép-Európában sem példa nélküli, hiszen ott van például a Vajdaság autonómiája.

„Majd a kárpátaljai magyarok meg fogják mondani, hogy az autonómia széles és színes világán belül melyik jogintézmény mellett törnek majd lándzsát.”

De bármyelyiket is választják, azt tudniuk kell, hogy a magyar állam teljes súllyal ott van az autonómiaigényük mögött – fejtette ki Orbán, aki azt is elmondta, miért tartja most, ebben a feszült helyzetben időszerűnek, hogy erről beszéljen.

„Most áll föl az új Ukrajna, most lesz az elnökválasztás, most születnek meg a legfőbb döntések, amik a következő időszakban meghatározzák Ukrajna helyzetét. Mikor kellene megmondanunk, hogy milyen elvárásaink vannak az új Ukrajnával szemben, ha nem akkor, amikor megalakul?”

– érvelt a miniszterelnök.

Az egy ettől teljesen különböző vita, hogy Ukrajna területi szuverenitását megsértették, Oroszország akciót indított Ukrajna ellen. „Ebben az ügyben nekünk Ukrajnát kell támogatnunk” – jelentette ki Orbán Viktor 2014. május 16-án a magyar köztelevízióban.

 

Ruszin-magyar autonómia Kárpátalján?

ukrajna-etnikai-nyelvi-terkepe.pngMint ismeretes, az 1991-es népszavazáson Kárpátalja lakosságának döntő többsége nemcsak a független Ukrajna létrejöttét támogatta, hanem Kárpátalja autonóm státusát is. Az autonóm körzet létrehozásáról azonban azóta sem született döntés. Most, a az ukrajnai forradalmi átalakulások közepette, amikor a szélsőséges magyar politikai erők Kárpátaljának Magyarországhoz való visszacsatolását szorgalmazzák, a radikális ruszinok pedig egy önálló ruszin állam létrehozása mellett törnek lándzsát, a józanabbak az említett autonómia megvalósítását hozzák szóba. Ez szerepelt többek között abban a számos kárpátaljai civil és egyházi szervezet által kiadott nyilatkozatban is, amely Ukrajna keretein belül képzeli el a nemzeti kisebbségeknek, így a magyaroknak a politikai, kulturális, oktatási, nyelvi és egyéb igényeinek széleskörű kielégítését. Erre a megfogalmazott igényre utal és a ruszinok elképzeléseit is érinti az Oroszország hanga A magyaroké és a ruszinoké lesz Kárpátalja? c. cikkében:

Az Ukrajnában élő magyarok nemzeti autonómiát szeretnének Kárpátalján. Ugyancsak kérik a kijevi főhatóságokat, hogy megválaszthassák „saját” képviselőiket, akik a Verhovna Radában képviselnék az ukrajnai magyarokat.

Időközben a hivatalos Budapest továbbra is útlevelet ad a kárpátaljai magyaroknak, annak dacára is, hogy Ukrajnában nincs kettős állampolgárság. Martonyi János külügyminiszter a honfitársak és érdekeik teljes támogatásáról beszélt a napokban.

Kárpátalján a magyarok és a ruszinok nemzeti autonómiát sürgetnek. A jelenlegi ukrán hatóságoktól maximálisan távol tartják magukat. Már megvan az eljövendő autonómia elnevezése is, amely a magyar és a ruszin népek kárpátaljai regionális konföderációját ígéri. Az ukrajnai magyarok etnikai kisebbségnek számítanak, de a ruszinoknak még ilyen joguk sincs – mondja Genyisz Kirjuhin ukrán politológus.

Már több éve vannak problémák a ruszinokkal. Ez az egyedüli nemzeti kisebbség Ukrajnában, amelyet Kijev mindeddig nem ismert el. Elmondható, hogy a ruszinok és az ukránok közötti viszony soha nem volt egyszerű.

A magyar - ruszin autonómia mellett a kárpátaljai magyarok azt szeretnék, ha az ukrán parlamenti választásokon lenne „magyar” körzet. Vagyis magyar származású jelölt indulna a parlamenti mandátumért.

Budapest támogatja a honfitársak törekvését. Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete kijelentette, hogy az ukrajnai magyarok autonómiát szeretnének, maguk akarják irányítani dolgaikat. A nagykövet nem tagadta, hogy Kárpátalja magyar lakosai igényelhetik a magyar állampolgárságot, annak ellenére is, hogy Ukrajnában nincs elismerve a kettős állampolgárság.

Kijev projektje az „ukrán politikai nemzetről”, amely értelmében az ukrajnai állampolgársághoz hivatalosan is hozzátartozna az ukrán nemzetiség, megszüntetné Ukrajna etnikai sokféleségét.

Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_04_23/A-magyaroke-es-a-ruszinoke-lesz-Karpatalja-5013/

Márku Anita: "Po zákárpátszki"

marku-po-zakarpatszki.jpgÚj kötettel jelentkezett a beregszászi magyar főiskola Hodinka Antal Intézete. Munkatársuk monográfiája egyfajta segédkönyv a kárpátaljai magyar nyelvhasználat tanulmányozásához, mely bemutatja a kétnyelvűség hatásait a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatára, a szituatív nyelvválasztás és a kódváltás funkcióit a közösség nyelvhasználatában. A beszédes cím is erre utal: Kárpátalján mind a magyarok, mind a velük állandó nyelvi érintkezésben állók egy kicsit másképp beszélik anyanyelvüket. Hatnak egymásra a nyelvek, hatnak egymásra a beszélők.

Márku Anita:

„Po zákárpátszki"

Kétnyelvűség, kétnyelvűségi hatások és kétnyelvű kommunikációs stratégiák a kárpátaljai magyar közösségben

Monográfia

„Líra” Poligráfcentrum, Ungvár, 2013. - 244 old.
ISBN 978-617-596-119-3

A Kötet előszava:

Még a kilencvenes évek derekán történt. Budapestre utaztam a Tisza Expresszel. Tél volt, korán sötétedett, s nemcsak odakint, hanem a nemzetközi gyors fülkéjében is, ahol Szolnokot követően, miután alkalmi útitársaim leszálltak, egyedül maradtam. Olvasni nem lehetett, mert csak a folyosón pislogott némi fény, így az ablakhoz tapadva bámultam az elsuhanó kinti világot.

Hirtelen egy fiatal srác húzta ki a fülke tolóajtaját, és oroszul kérdezte: a következő állomás már Budapest? Reflexből, gondolkodás nélkül feleltem neki, természetesen azon a nyelven, melyen a kérdés elhangzott. Megköszönte a felvilágosítást, majd továbbment. Furcsálltam viszont, hogy úgy hallottam, minden fülkébe benyitott a vagonban.

Kis idő múlva öt marcona, kapucnis alak nyomult be a fülkébe, és oroszul közölték: adjam oda a pénzemet, és akkor nem esik bántódásom. Nyilvánvalóan túlerőben voltak, meg egyébként se vagyok harcias típus. Megpróbáltam időt nyerni, ezért elkezdtem rábeszélni őket, hogy hagyjanak engem békén, egyszerű diák vagyok, alig van nálam pár száz forint. Nem nagyon hatotta meg őket félszeg szövegem. Ekkor feltűnt, hogy a kalauz épp elhúz a fülke előtt. Azonnal felpattantam, és utána kiáltottam: ezek az oroszok ki akarnak rabolni! Közben a hozzám legközelebb ülő kapucnis elkapta a karom, és vissza akart rántani a fülkébe. Ám amikor meghallották, hogy magyarul szólok a vasutas után, egyikük elkiáltotta magát: ez tud magyarul, gyerünk innen! S amilyen gyorsan megszállták a fülkémet pár perccel korábban, olyan hirtelen tűntek el.

A kalauz visszafordult, és beült mellém. Elmondta, hogy a hasonló rablások egyre gyakoribbak ezen a járaton, de eddig csak oroszokat szemeltek ki, a magyarokat elkerülték, attól tartva, hogy feljelentést tesznek.

És akkor értettem meg, mi volt a szerepe a rablók előtt hozzám bekukkantó kérdezőnek: ha az oroszul feltett kérdésre oroszul érkezik válasz, potenciális áldozatra talált a csapat, ám aki értetlen tekintettel reagál, azt békén hagyják. Megosztottam ezt az elméletem a jegyvizsgálóval is, aki meglepve kérdezte: én oroszul feleltem nekik? Igenlő válaszom hallatán ismét kérdezett: s miért? Miért nem játszottam el, hogy nem értem a kérdést?

Elgondolkodtam: tényleg, miért? Aztán rájöttem: egész egyszerűen azért, mert abban a közegben, ahol én élek – Kárpátalján, kárpátaljai magyarként –, az a természetes, hogy egyszerre több nyelv használatos körülöttem, az emberek többsége nem csak egy nyelven képes megszólalni. S mindez: a két- vagy többnyelvűség, az egymás mellett élő kultúrák mindennapi érintkezése, szükségszerűen hatással van a világlátásunkra, az étkezési szokásainkra, s természetesen arra is, hogyan, miként használjuk anyanyelvünket, az általunk többé vagy kevésbé ismert más nyelveket.

Márku Anita könyve erről a közegről szól: arról, hogyan használják anyanyelvüket a kárpátaljai magyarok, miként befolyásolja ez a kulturálisan és nyelvileg egyaránt sokszínű környezet azonosságtudatukat, a mindennap hallott nyelvekhez fűződő viszonyukat, nyelvi közléseik szerkezetét, jellegét. Szóval: ez a kötet rólunk íródott. A kárpátaljaiak magukra ismerhetnek benne, az irántunk érdeklődők pedig sok mindent megtudhatnak belőle rólunk. Érdemes elolvasni.

Csernicskó István

Beregszász, 2013. július 10. 

Tovább

Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek

csernicsko-allamnyelv.jpgA budapesti Gondolat Kiadó gondozásában látott napvilágot Dr. Csernicskó István terjedelmes (közel 600 oldalas) monográfiája Államok, nyelvek, államnyelvek: Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010) címmel. A szerző a régió nyelvi-nyelvpolitikai kérdéseit történelmi összefüggéseikben és társadalmi beágyazottságukban vizsgálja, külön kitérve arra, hogy az egymást sűrűn váltó egyes államalakulatok saját hatalmi törekvéseikben nyelvpolitikájukkal hogyan hatottak a nyelvek státusára, a nyelvoktatásra és az egyes nyelvek elterjedtségére. A téma ilyen mélységű és részletességű feldolgozására Kárpátalja vonatkozásában most került sor először.

A könyv belső címlapjai, impresszuma, tartalomjegyzéke:
Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek

Csernicskó István:

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK

Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010)

Gondolat Kiadó, Budapest, 2013. 575 oldal.

Az a közigazgatási egység, melyet ma Kárpátaljaként ismerünk, száz évvel ezelőtt még sem földrajzi, sem geopolitikai alakulatként nem létezett. A 20. század folyamán azonban több államhoz tartozott ez a vidék: az Osztrák-Magyar Monarchia keretén belüli Magyar Királysághoz (1919-ig), a Csehszlovák Köztársasághoz (1938/1939-ig), egy része a kérészéletű Kárpáti Ukrajnához (1939), ismét a Magyar Királysághoz (1938/1939–1944), a nemzetközi politikai szereplők által el nem ismert Kárpátontúli Ukrajnához (1944–1946), a Szovjetunióhoz (1946–1991), majd 1991 óta Ukrajnához.

A régión az elmúlt évszázadban osztozó különböző államalakulatok nyelv- és nemzetiségpolitikai céljai és szándékai és ezek elérése érdekében kifejtett politikai törekvései is más-más irányúak voltak az utóbbi közel 150 évben. Az Államok, nyelvek, államnyelvek. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867–2010) című kötet külön-külön elemzi az egyes államalakulatok nyelvpolitikai törekvéseit, majd leírja a közöttük megfigyelhető hasonlóságokat és különbségeket. Külön tárgyalja a nyelvpolitikának a nyelvek státusára, a nyelvoktatásra és az egyes nyelvek elterjedtségére gyakorolt hatását. Bemutatja például, hogy a tárgyalt időszakban a régióban hat alkalommal változott az államnyelv; ebben a funkcióban a magyar, a cseh(szlovák), ismét a magyar, majd az ukrán, az orosz, s most újra az ukrán nyelv használatos.

A szerző a mai, jól dokumentálható nyelvpolitikai események részletes elemzése mellet úgy próbálja bemutatni az elmúlt közel 150 év nyelvpolitikai történéseit, hogy a különböző államalakulatok nyelv(politika)i törekvéseit nem sérelemtörténetekként értelmezi. Az egyes korszakok nyelvpolitikáját az általános társadalmi-politikai célok és nyelvi ideológiák vonatkozásában vizsgálja. „Célunk nem az egyes politikai korszakok nyelvpolitikájának el- vagy megítélése, nem nemzeti és nyelvi sérelmek, tragédiák kibeszélése, hanem annak bemutatása, miként alakította a nyelvekhez fűződő nyelvpolitikai viszony, a hatalmi központok nyelvpolitikája éppen olyanná a mai Kárpátalja nyelvi valóságát, amilyennek azt ma ismerjük” – fogalmaz a szerző a könyvhöz írott előszóban.

A kötetből kiderül, hogy a régió sorsáról, az itt élő nemzetiségek, nyelvek, kultúrák és felekezetek létéről vagy nem létéről, fejlődéséről vagy elnyomásáról jellemzően nem a helyiek, hanem a messzi fővárosokban élő politikai elitek döntöttek. Kárpátalja azonban túlságosan messze esik a mindenkori főváros(ok)tól: Bécstől, Budapesttől, Prágától, Moszkvától és Kijevtől is. A vidék ilyen vagy olyan szempontból, de voltaképpen egyetlen olyan állam kötelébe sem illeszkedett vagy illeszkedik minden tekintetben tökéletesen szervesen és integránsan, s egyben mindegyik országnak periférikus vidéke volt. Valószínűsíthető, hogy legalább részben a fentiek is magyarázzák azt a tényt, hogy – a Moszkvából kézivezérelt Szovjetuniót nem számítva – a régiót birtokló mindegyik állam valamilyen autonóm formáció révén kívánta rendezni ennek a vidéknek a státusát. Ám valódi önigazgatást egyszer sem nyertek a terület lakosai.

A régióban alkalmazott nyelvpolitikát valamennyi korszakban több tényező befolyásolta. Hatással voltak rá a nemzetközi politikai események, a szomszédos országok szándékai, a központi állam nyelvpolitikai törekvései, a régió etnopolitikai sajátosságai, valamint a lokális elitek sajátos, a távoli fővárosokból nézve gyakran nehezen értelmezhető nyelvi és nemzetiségi mozgalmai.

Az 575 oldal terjedelmű kötetben térképek, fotók, táblázatok, ábrák sora teszi szemléletesebbé a leírtakat.

A könyv belső címlapjai, impresszuma, tartalomjegyzéke:
Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek

Címkék: könyv, nyelv, kisebbség

Zsidók Kárpátalján. Történelem és örökség

A Zsidók Kárpátalján. Történelem és örökség című kutatási beszámolóra az MTA  Kisebbségkutató Intézetének műhelyszemináriuma keretében kerül sor 2013. február 12-én Budapesten.                           

Előadók és előadásaik: 

  • Fedinec Csilla (MTA TK KI): Néhány alapvetés a Kárpátalja-kutatással kapcsolatban
  • Bányai Viktória (MTA TK KI Judaisztikai Kutatócsoport): Az elcsatolt területek zsidó közösségei - kutatási projekt és kötetterv bemutatása
  • Gayer Veronika (MTA TK KI): A kassai forrásfeltárás néhány sajátossága
  • Konrád Miklós (MTA BK TTI): Államhatalom, zsidók és nem zsidók Kárpátalján a dualizmus korában

Felkért hozzászólók:

  • Haraszty György
  • Karády Viktor

Időpont: 2013. február 12. kedd, 14.00 óra

Helyszín: MTA TK Kisebbségkutató Intézet 1014 Budapest, Országház u. 30. III. em.

A szervezők számítanak az érdeklődők részvételére.

Gajdos beszólt a megyének

Mint ismeretes, Kárpátalja képviselői tanácsa (megyei önkormányzata) 2012. december 21-i ülésén vizsgálta az ukrán nyelvtörvény helyi, azaz regionális szintű alkalmazásának a lehetőségeit.

A képviselők előtt két tervezet is szerepelt, mivel mind a KMKSZ, mind az UMDSZ benyújtotta a saját verzióját, ám a testület annak ellenére nem ismerte el a magyart regionális nyelvként, hogy a megye területén e nemzetiség képviselőinek az aránya két százalékkal meghaladja a nyelvtörvény által meghatározott 10 %-ot. A kérdésben hozott határozat csupán azt mondja ki, hogy az ukrán mellett a régióban a magyar, a román és a ruszin is elterjedt nyelv, és ezt figyelembe kell venniük az érintett helybéli önkormányzatoknak.

Gajdos István, az UMDSZ elnöke, az ukrán parlamentbe most bejutott magyar képviselő szerint a Kárpátalja megyei tanács nem járt el helyesen, amikor  nem szavazta meg a kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény alkalmazását Kárpátalja területén.

Az UMDSZ elnöke bírálja a Kárpátalja megyei önkormányzat magyar nyelvről hozott döntését

MTI-hír, 2012 December 26
    
Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője szerint a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) nem járt el helyesen, amikor múlt pénteki ülésén nem szavazta meg a kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény alkalmazását Kárpátalja területén.

A kárpátaljai magyar politikus, aki a kormányzó Régiók Pártjának (PR) listáján szerzett parlamenti mandátumot, az ukrán parlament hivatalos lapja, a Holosz Ukrajini szerdai számának adott interjújában emlékeztetett arra, hogy a Kárpátalja megyei tanács ahelyett, hogy a saját hatáskörén belül határozott volna a nyelvtörvénynek a soknemzetiségű Kárpátalja területén történő végrehajtásáról, mindössze azokat a döntéseket hagyta jóvá, amelyeket az érintett közigazgatási egységek korábban hoztak a nyelvtörvény rendelkezéseinek végrehajtását illetően. Gajdos István úgy vélte, hogy a megyei képviselő-testületnek ez a lépése teljesen fölösleges volt, hiszen a jogszabály értelmében a különböző szintű helyi önkormányzatok saját hatáskörükön belül dönthetnek a nyelvtörvény megvalósításáról.
   
Az UMDSZ elnöke bírálta szövetségese, a PR Kárpátalja megyei szervezetének vezetését is, amiért az megijedt a nyelvtörvényt ellenző politikai erők fenyegetőzéseitől. "Remélem, hogy ez csak taktikai lépés volt, s nem merül feledésbe az a tény, hogy a PR kárpátaljai választási győzelmében jelentős szerepet játszottak a magyar nemzetiségű választók. A többségében magyarlakta településeken a kormánypárt átlagosan a voksok 55 százalékát szerezte meg a parlamenti választásokon" - mutatott rá Gajdos István.
   
Kárpátalja megye önkormányzata 2012. december 21-i ülésén vizsgálta az ukrán nyelvtörvény regionális szintű alkalmazásának lehetőségeit. A képviselőtestület azonban annak ellenére nem ismerte el a magyart regionális nyelvként, hogy a megye területén a magyarok aránya két százalékkal meghaladja a nyelvtörvény által előírt 10 százalékos küszöbértéket. A kérdésben hozott határozat csupán azt mondja ki, hogy az ukrán mellett a régióban elterjedt nyelv a magyar, a román és a ruszin, amit figyelembe kell venniük az érintett helyi önkormányzatoknak.
   
Eddig Beregszász, a Beregszászi, az Ungvári és a Nagyszőlősi járások önkormányzatai szavazták meg az ukrán nyelvtörvény egyes rendelkezéseinek alkalmazását a magyar nyelv helyi szintű használatára vonatkozóan. Ugyanakkor a felerészben magyarlakta Csap megyei jogú város vezetése hevesen ellenzi a magyar hivatalos használatának engedélyezését.
   
A Kárpátalja megyei tanács nyelvtörvénnyel kapcsolatos pénteki döntését az országos ukrán média úgy interpretálja, hogy Kárpátalján regionális státust kapott a magyar, a román és a ruszin nyelv. Ez azért sem lenne lehetséges, mert a román lakosság aránya az ukrajnai megyében alig három százalék, míg a ruszinokat állami szinten nem ismerik el önálló nemzetiségként.

Ukrajnai nyelvtörvény - aláírás után

Viktor Janukovics ukrán államelnök ellátta névjegyével a sok vitát kiváltó és hosszas hozavona után elfogadott nyelvtörvényt. Mivel a magyar nyelv a törvény rendelkezése alapján Kárpátalján a ivatalos regionális nyelv státusát nyerheti el, ezért a kárpátaljai magyarok üdvözlik a törvény érvénybe lépését, ám az ukrán ellenzék és Európa az orosz nyelv túlsúlyba kerülésével ijesztget.

Zsár Virág összefoglalója a Kiekintő augusztus 10-i számából

A magyarok tapsolnak, az ukránok többsége nem

Aláírta Viktor Janukovics a parlament által július 3-án elfogadott és a házelnök által július végén nagy nehezen jóváhagyott nyelvtörvényt. A hangos tiltakozásokat is kiváltó, az ukrajnai ,,nyelvpolitika alapjait lefektető" törtvény egyik legfőbb hozadéka a kisebbségek nyelvhasználatának hivatalossá tétele mellett az, hogy élesen megosztja Ukrajnát.

Régen várt rendelkezés

Viktor Janukovics választási ígéretei közt szerepelt egy, a kisebbségek - nem kimondottanviszont az oroszok - nyelvhasználatát hivatalossá tévő törvény elfogadtatása. Magyarország kezdettől támogatta a kárpátaljai magyar kisebbség számára számos kedvezményt garantáló törvényt, elfogadásáig meglehetősen rögös, diplomáciai szócsatákkal tartított út vezetett.

Mint korábban írtuk, a törvény lehetővé teszi az egyes régiókban/megyékben 10 százalékot elérő kisebbségek nyelvének regionális státuszát, így használata az államigazgatásban, önkormányzatokban, bíróságokon, közéletben, oktatásban, stb. hivatalossá válik. Ennek megfelelően az orosz Ukrajna 27 közigazgazgatási egységéből 13-ban, a krími tatár Krímben, a magyar Kárpátalján, a román Csernyivci megyében kaphatja meg ezt a státuszt.

Az orosz a befutó

A törvény pikantériája, hogy nem sikerült elrejteni a heves tiltakozásokat kiváltó elsődeleges következményét: az orosz nyelv használatának túlsúlyba kerülését. Amellett, hogy az ukrán államnyelvi státusza megmarad, a következő törvény 11. cikkeje a következőt tartalmazza: ,,A hivatalos felhívásokat, értesítéseket az államnyelven teszik közzé. Azonban azokon a területeken, melyeken a regionális nyelv van elterjedve, a helyi önkormányzat döntése értelmében a hivatalos szövegek, felhívások az adott regionális nyelven vagy pedig oroszul tehetők közzé".

Mint korábban írtuk, az ukrán nyelv őrei közé felcsapott ellenzéki parlamenti képviselők mellett az egyházak is hevesen tiltakoztak a törvény megszavazása után. Az általuk kiadott sajtóközlemény, melyben az államelnök vétóját kérték, hatalmas konfliktusokat és összeomlást vízionált az európai követelményeknek egyébként - a fenti pontot leszámítva - maximálisan megfelelő rendelkezésnek.

Párbeszéd elnapolva

A törvény elfogadásának módja viszont cseppet sem európai: Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának július végi ukrajnai látogatásán azt mélyen megosztónak találta és a felek közötti párbeszéd megindításának szükségére hívta fel a figyelmet.

Az ukrán társadalom egyre nagyobb megosztottságát - vagy saját érdekeit - érezve Volodimir Litvin, a Legfelsőbb Tanács elnöke csak többszöri huzavona után volt hajlandó névjegyével ellátni a törvényt. Miután a parlament nem fogadta el lemondását, a szabályok értelmében nem találhatott más kibúvót.

Másnap viszont benyújtatta saját javaslatát a nyelvhasználat rendezésére és kérte a képviselőket, hogy annak elfogadásával módosítsák az elfogadott törvényt. Ebben ugyanis 10-ről 15 százalékra nőtt volna a nyelvhasználati küszöbb, ami a legtöbb kisebbségi nyelvet megfosztotta volna a regionális státusz elnyerésétől. Eközben pedig megerősítené az ukrán államnyelvi voltát az állami és helyhatósági szervek nyelvhasználatában.

Mire Viktor Janukovicshoz került a törvény már ő sem volt olyan magabiztos a nyelvtörvénnyel kapcsolatban, mint választási ígéreteikor. Végül mégsem hezitált sokat és aláírta, ugyanakkor utasította a kormányt, hogy a tudomány és a kultúra neves képviselőiből álló szakértői munkacsoportot hozzon létre, s az dolgozzon ki javaslatokat ,,az országban használt nyelvekkel kapcsolatos jogszabályrendszer tökéletesítésére".

Ennek ellenére  ellenzéki képviselők szerint Janukovics, ,,Moszkva bábja", a nép ellenségévé vált. A Szobor párt képviselőinek közleményében az áll, hogy a rendelkezés nemcsak megosztja az ukrán társadalmat, de ,,diszkriminálja az állampolgárok többségét".

Míg a kárpátaljai magyar közösség vezetői előremutató, az európai uniós csatlakozás felé vezető út egyik fontos lépéseként értékelik a frissen elfogadott nyelvtörvényt, Európa és az ukrán társadalom kizárólag az orosz nyelv által megszerzett előjogokra koncentrál.

Valóban kritikus kérdéseket vet fel a törvényt kísérő egész hozavona és maga a jóváhagyása is. Bár kritikusai kezdettől fogva az orosz nyelv túlsúlyba kerülésével riogattak, a törvény beterjesztői erre fittyet sem vetettek és nem is kívánták elkendőzni javaslatuk ilyen irányú kimeneteit.

Ne feledjük, hogy október 28-án törvényhozási választásokat tartanak Ukrajnában. A nyelvtörvény effajta elfogadása mindkét szembenálló fél malmára hajthat vizet: Janukovics betartotta egyik jelentős választási ígéretét, aminek az orosz anyanyelvű lakosok, de több nemzeti kisebbség is elismeréssel adózik, míg ellenfelei, Julija Timosenko Blokkja az ,,állam ellen elkövetett bűncselekmény" kampányszöveggel csábíthatják oldalukra a választópolgárokat. Akár egyik, akár másik oldal kerül ki győztesen a csatából, a magyar közösség nyelvhasználata továbbra is kritikus - hiszen végrehajtása sincs még biztosítva.


Új nyelvtörvény Ukrajnában

nyest.jpg2012. július 3-án az ukrán parlament új nyelvtörvényt fogadott el. Hogyan változik a helyzet? Milyen következményekkel jár mindez a kárpátaljai magyarokra és a többi ukrajnai kisebbségre nézve? Lehetséges-e, hogy éppen a hivatalos egynyelvűség védi az ország gyakorlati többnyelvűségét?

Az alábbi írást a szerkesztőség és a szerző hozzájárulásával a Nyelv és Tudomány 2012. augusztus 7-i publikációja alapján tesszük közzé.  

Csernicskó István:

Új nyelvtörvény Ukrajnában

Ukrajnában mind az orosz, mind az ukrán használati köre kiterjedt. A társadalom jelentős része mindkét nyelvet használja a mindennapokban. A két nyelv használatának gyakorisága azonban regionális eltéréseket mutat: a nyugati és északi régiókban az ukrán, a déli és keleti vidékeken az orosz nyelv dominál.

Ukrajna etnikai-nyelvi képe. Ukránok piros: ukrán nyelvű, rózsaszín: főleg ukrán nyelvű, sárga: orosz nyelvű, fehér: főleg orosz nyelvű. Oroszok: barna.
Ukrajna etnikai-nyelvi képe. Ukránok piros: ukrán nyelvű, rózsaszín: főleg ukrán nyelvű, sárga: orosz nyelvű, fehér: főleg orosz nyelvű. Oroszok: barna. (Forrás: Wikimedia Commons / Yerevanci / CC BY-SA 3.0)

A nyelvi kér­dést ki­emelten kezelő kiélezett politikai kampányok következtében a mai Ukrajnában paradox helyzet állt elő a nyelvi helyzet és a nyelvek státusának megítélése terén. Az egyértelműen ukrán dominanciájú nyugati országrészben attól rettegnek, hogy ha az orosz második állam­nyelvvé válik, akkor megszűnik az uk­rán államiság, veszélybe kerül az ukrán nyelv és nemzet. Az állam­igazgatást kivéve szinte teljes mértékben orosz nyelvű délen és keleten ezzel szemben úgy gondolják, hogy az ukránosító politika veszélyezteti az orosz nyelvet és az oroszok nemzeti azonosságtudatát Ukrajnában.

Az ígéret szép szó

2010-ben az a Viktor Janukovics nyerte meg a választást a narancsos forradalom révén hatalomra jutott Viktor Juscsenkóval szemben. Janukovics a kampányban azt ígérte, hogy rendezi az orosz nyelv helyzetét. Azonban amint hatalomra került, gyorsan felmérte, hogy ha az orosz nyelv státusának azonnali erősítésébe fog, akkor szembe kerül az ország nyugati és északi felével. Hamar lemondott arról, hogy az orosz második államnyelv legyen. De hogy megfeleljen a választói elvárásának, az őt támogató Régiók Pártja olyan nyelvtörvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely az orosz nyelvnek a hivatalos nyelv státusát biztosítja gyakorlatilag az egész ország területén. Az ukrán nemzeti erők ellenállását látva azonban a parlament nem tárgyalta a tervezetet.

2011 augusztusában kormánypárti politikusok újabb olyan tervezetet nyújtottak be a Legfelsőbb Tanács elé, mely a nyelvi kérdést kívánja rendezni. Ez az a tervezet, melyet végül idén júliusban megszavazott a parlament. Ám egyelőre nem hatályos, hiszen az államelnök még nem írta alá. Ezért ma még a függetlenné válás előtt, 1989-ben megszavazott törvény szabályozza a nyelvek használatát.

A máig hatályos nyelvtörvény szerint Ukrajna egyetlen államnyelve az ukrán. Az Alkotmánybíróság egy 1999-es állásfoglalása értelmében ez egyben azt is jelenti, hogy az ukrán egyben az egyetlen hivatalos nyelv is az országban. Ugyanakkor a törvény szerint azon közigazgatási egységek (megye, járás, helyi önkormányzat) területén, ahol egy nemzeti kisebbség képviselői többséget alkotnak (azaz: arányuk 50%-nál magasabb), a nemzetiség nyelve az államnyelv mellett használható az önkormányzatokban, a hivatalokban, a társadalmi és civil szervezetek munkájában. A törvény azonban csak a szóbeliség szintjén alkalmazható a gyakorlatban, s csak ott, ahol akad a kisebbségi nyelvet is értő hivatalnok. A nemzetiségi nyelvű írásos ügyintézést lehetetlenné teszi a kétnyelvű űrlapok, formanyomtatványok hiánya.

Újságosstand egy kijevi pályaudvaron: alig van ukrán nyelvű újság (katt a részletekért)
Újságosstand egy kijevi pályaudvaron: alig van ukrán nyelvű újság (katt a részletekért) (Forrás: Facebook)

Hivatalos lesz a magyar Kárpátalján?

A régit felváltani hivatott, viharos körülmények között elfogadott új jogszabály címében nem nyelvtörvény. Az Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól címet viseli. Az új törvény szerint is az ukrán az egyetlen államnyelv. Ám azokon a közigazgatási egységeken belül, ahol egy-egy nyelv beszélői elérik a 10%-os arányt, a kisebbségi nyelv regionális nyelvi státust nyerhet, s az államnyelv mellett használható az államigazgatásban, az önkormányzatok munkájában, a bírósági eljárásokban, a nyilvános közéletben, az oktatásban stb.

Az elnök kézjegyére váró jogszabály az orosz, belarusz, bolgár, örmény, gagauz, jiddis, krími tatár, moldáv, német, újgörög, lengyel, roma, román, szlovák, magyar, ruszin, karaim, krimcsak nyelv hivatalos/hivatali használatát tenné lehetővé egyes közigazgatási egységek területén belül. Eszerint Ukrajna 27 közigazgatási egysége (Kijev főváros, Krími Autonóm Köztársaság, Szevasztopol város és 24 megye) közül 13-ban lehet hivatalos az orosz nyelv, illetve az egész ország területén is, hisz az orosz anyanyelvűek aránya Ukrajnában csaknem 30%. Valójában azonban az orosz mellett csak a krími tatár (a Krímen), a román (Csernyivci megyében) és magyar (Kárpátalján) válhat megyei szinten hivatalos nyelvvé. A legutóbbi, 2001-es cenzus adatai szerint a magyar nyelv Kárpátalja egész területén – ahol a magyar anyanyelvűek száma 12,7% volt – hivatalos funkciókban használható nyelv lehet, még a Nagybereznai, Volóci vagy Ökörmezői járásban is, ahol a magyarok aránya az 1%-ot sem éri el.

A regionális nyelvek Ukrajnában. Rózsaszín: orosz, lila: orosz és krími tatár, zöld: román, kék: magyar
A regionális nyelvek Ukrajnában. Rózsaszín: orosz, lila: orosz és krími tatár, zöld: román, kék: magyar (Forrás: Wikimedia Commons / Andriy Makukha / CC BY-SA 3.0)

Az egynyelvűség a kétnyelvűség garanciája?

A hatályba lépésre váró törvény kapcsán számos kérdés vetődik fel. A jogszabály egyfajta konszenzus irányába tesz lépéseket: miközben de jure megőrzi az ukrán (az ország egy részén szimbolikus) államnyelvi státusát, de facto az ukránnal szinte egyenrangúvá emeli országos szinten az orosz nyelvet, és bizonyos kisebb régiókban más kisebbségi nyelveket is. Kritikusai szerint azonban a dokumentum elsősorban az orosz nyelv helyzetét erősítheti Ukrajnában, amennyiben az orosz az egész ország területén hivatalos nyelvvé válna, anélkül, hogy államnyelvi státust nyerne (amely státus biztosításához alkotmánymódosításra volna szükség, ehhez azonban a kormányzó pártoknak nincs kétharmados többségü az országgyűlésben). Az orosznak kedvez az is, hogy több nemzetiség körében az orosz anyanyelvűek aránya jelentős, s így ezek az etnikai csoportok is az orosz nyelv anyanyelvi beszélőinek számát növelik, mint ahogyan az az 5 és félmillió ukrán etnikumú is, akik az oroszt vallják anyanyelvüknek.

A ruszin terület
A ruszin terület (Forrás: Wikimedia Commons / ADimiTR)

Az is kérdéses, hogyan élhetnek a jogaikkal az olyan veszélyeztetett nyelvek hordozói – mint például a karaimok vagy krimcsakok –, akik körében az anyanyelvi beszélők száma elenyésző, és egyetlen közigazgatási egységen belül sem érik el a 10%-os arányt. A karaimok száma a 2001. évi népszámlálás adatai szerint 1196 fő (közülük 24-nek anyanyelve a karaim), a krimcsak nemzetiségűek száma 406 (21-en vallották anyanyelvüknek a krimcsak nyelvet). Nem világos, hogyan élhetnek jogaikkal azok a ruszinok, akiket Kijev nem ismer el önálló nemzetiségként, s így az eddigi népszámlálások során csak néhány ezren vallották magukat ruszinnak és/vagy ruszin anyanyelvűnek.

Az orosz nyelv az ukránnak: „Kislány, húzódjon odébb, mert kiszorít (elnyom)!”
Az orosz nyelv az ukránnak: „Kislány, húzódjon odébb, mert kiszorít (elnyom)!” (Forrás: Wikimedia Commons / Громадянський рух "Відсіч" (Оксана)

Az új ukrán nyelvtörvény tervezetével kapcsolatban olyan vélemények is megjelentek, melyek szerint a jogszabály valójában nem a kisebbségi nyelvek védelmét és nem is a két- vagy többnyelvűséget szolgálja, hanem egyértelműen az egynyelvűséget támogatja. Michael Moser Bécsben élő nyelvész egyik interjújában az ukrajnai nyelvi szituáció kapcsán kijelentette: „A jelenlegi helyzetben, bármennyire is paradoxon, a hivatalos egynyelvűség lényeges feltétele az ország gyakorlati többnyelvűségének”. Sokan gondolkodnak hasonlóan az ukrán társadalomban. Ha ugyanis az orosz az új nyelvtörvény elfogadása esetén országos szinten hivatalos nyelvi státusba kerül, még kevesebb motiváció lesz arra, hogy a keleti és déli régiók többségben orosz ajkú lakossága elsajátítsa és használja az ukrán nyelvet.

Kétnyelvűséget akarsz? Tanulj meg ukránul! (propagandapóló)
Kétnyelvűséget akarsz? Tanulj meg ukránul! (propagandapóló) (Forrás: ukrainika.com)

A nyelvek használatára vonatkozó törvénytervezetek kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a nyelvi kérdés Ukrajnában erősen politizált, érzelmileg telített. Az a politikai erő, amely a fennálló status quo-t meg akarja változtatni, mindenképpen szembekerül az ország egyik felével. Nem véletlen, hogy az elmúlt 15 évben Ukrajnában egyetlen olyan törvényt sem fogadtak el, amely közvetlenül érinti a kisebbségek vagy a nyelvek státusát. Kivételt csak két nemzetközi dokumentum ratifikálása jelentett (Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája).

Az új nyelvtörvény elfogadása nyilván nem független attól, hogy 2012 októberében Ukrajnában parlamenti választásokat rendeznek. Kijevi sajtóvélemények szerint törvény körül kialakult társadalmi és politikai feszültség – melynek egyik jele a tervezet vitája során verekedés tört ki a parlamentben a honatyák között – mind a hatalmon lévő, mind pedig az ellenzéki politikai erőknek kedvez. A kormánypártok a közelgő választási kampányban felmutathatják egyik szimbolikus választási ígéretük teljesítését az orosz státusának megerősítése révén, az ellenzék pedig demonstrálhatja, hogy ha kell, tüntetések és utcai megmozdulások révén is kiáll a nemzeti nyelv mellett, illetve ellen-nyelvtörvények benyújtásával tarthatja napirenden a kérdést. Ezt tette például a törvényt előbb nem, majd mégis aláíró házelnök, Volodimir Litvin is. Valójában azonban az a lényeg, hogy a fő célt: a választók mobilizálását, sikerült elérniük a politikusoknak.

Az új törvény kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy ha nem készül hozzá konkrét végrehajtási mechanizmus, illetve amennyiben nem teremtik meg az alkalmazásához szükséges feltételeket, akkor a gyakorlatban ugyanúgy érvényesíthetetlenné válik, mint 1989-es elődje. Hiába lesz például törvényi garanciája az Ungváron élő magyaroknak hivatalos ügyeik anyanyelvi rendezésére, ha a megyeszékhelyen alig akad magyarul beszélő hivatalnok (Ungvár városban ugyan nem éri el a magyar anyanyelvűek aránya a 10%-ot, de megyei szinten igen, tehát a magyar egész Kárpátalja területén hivatalos nyelv lehet). Ugyanez áll a formanyomtatványokra, űrlapokra is: ha ezek két- vagy többnyelvű változata nem készül el és nem jut el az önkormányzatokhoz, hivatalokhoz, akkor lehetetlenné válik a kisebbségi nyelvű ügyintézés.

Forrás

Érdekérvényesítésből elégtelen

Bátran leszögezhetjük: a kárpátaljai magyarság politikai érdekérvényesítő teljesítménye Ukrajnában csapnivaló. Holott most már lassan negyedszázada annak, hogy az első érdekvédelmi szervezetek (eleinte kulturális köntösben) megjelentek, a magát legerősebbnek mondó, pártszerűen működő magyarságszervezet is régen kinőtt a kamaszkorból (1989-ben alakult). A független Ukrajna létrejötte óta a politikai viszonyok többé-kevésbé demokratikusak, vagy ha ez így nem is teljesen igaz, annak azért még sincs, mégsem lenne akadálya, hogy Kárpátalján igazi ütőképes magyar politikai erő működjön, olyan, amely hatékonyan ellátja e népcsoport politikai képviseletét. Ehhez képest az utóbbi időben ezen a téren nemhogy javulás nem történik, hanem a helyzet egyre kilátástalanabb: az ukrajnai magyarságnak több választási ciklus óta nincs képviselője az ukrán parlamentben, a kárpátaljai magyarok politikai tekintetben végletesen megosztottak, így erejük nem összegződhet, hanem megoszlik, a KMKSZ-t az önérdekű működés iskolapéldájaként lehetne felhozni (e kirekesztő jellegű és kizárólag a saját hatalmi pozíciók megszerzésére és megőrzésére irányuló tevékenységükhöz leginkább a magyarországi politikai jobboldal biztosítja a magas lovat), ellenfelüket, az UMDSZ-t pedig nem alaptalanul vádolják az ukrán hatalmi erőkkel és pártokkal való elvtelen kollaborációval.

Nem igazán várhatunk változást az idei választásoktól sem. A KMKSZ egyéni jelöltjei esélytelenek, az UMDSZ elnöke pedig ugyan biztos befutónak látszik a legerősebb ukrán kormánypárt listáján, de mind politikai-vállalkozói múltját, mind hivatali státusát (Beregszász polgármestere), mind pártvonzalmait illetően aligha lehet róla feltételezni, hogy adott esetben akár az ukrán hatalommal és pártérdekekkel szembeszegülve is síkra szállna a magyar érdekekért. (Az ukrán erőkkel való együttműködés önmagában persze nem káros, hanem hasznos, az UMDSZ és elnöke azonban e tekintetben sokkal inkább a politikai kiszolgáló személyzet szerepét látszik játszani, semmint a következetes érdekérvényesítőét).

A helyzet tehát rossz, de reménytelen. A kárpátaljai magyarságnak nincs esélye a tényleges érdekérvényesítésre - 2012-ben sem.

Viszont ezen a helyzeten is lehet még rontani. Például azzal, ha Kövér László eljön kárpátaljára kampányolni.

(bdk)

Fenti véleményünket bevezetőnek szántuk az MTI alábbi, részben kiegészített anyagához:

Tovább

Kisebbségbarát nyelvtörvény Ukrajnában? - ...

... - vagy az orosz nyelv státusának visszaállítása?

A magyar sajtót is bejáró hír szerint az ukrán törvényhozás kedden első olvasásban megszavazta az országos vitát kiváltó kisebbségbarát nyelvtörvény tervezetét, amelynek májusi parlamenti vitája a karzat tapsát is kiváltó látványos verekedéssé fajult a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

A törvénytervezet első olvasatban való elfogadása mellett az ülésteremben megjelent 248 képviselőből 234 szavazott igennel.

Az ügyben történt előrelépést a kárpátaljai magyarok nagyrészt kisebbség-barát gesztusként értékelik. Ugyanakkor tudni kell, hogy a leendő törvény mindenekelőtt az orosz nyelv ukrajnai státusát erősíti meg - innen a nacionalista indulatok.

Az állami nyelvpolitika alapjairól című jogszabálytervezetet még 2011 augusztusában nyújtotta be két régiópárti (PR) politikus, Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov. Az Ukrajnában élő kisebbségek számára előnyös új nyelvtörvény végleges elfogadása lehetővé tenné, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan is használhassák anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10 százalékot.

Az ellenzéki pártok és az ukrán nacionalisták tiltakozását az váltotta ki, hogy a jogszabálytervezet értelmében az orosz nyelv Ukrajna 27 közigazgatási egysége közül 13-ban - azaz 13 megyében - kapna regionális státust, emellett Kárpátalján a magyar, a Krímben a krími tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv válna regionálissá, míg a többi nemzetiség kisebb közigazgatási egységekben használhatná hivatalosan anyanyelvét.

Keddre mind az ukrán ellenzék, mind a kormánypárt tüntetést hirdetett a parlament elé. A nyelvtörvény elfogadását támogató, az orosz ajkú kelet-ukrajnai megyékből autóbuszokkal szállított szimpatizánsok már hétfő este elfoglalták a kijevi törvényhozás előtti teret. A törvényt ellenző tüntetők, akik közül sokan Nyugat-Ukrajnából érkeztek, a környező utcákba szorultak vissza. A két ellentábort rendőrkordonok választják el egymástól, s nem zárható ki, hogy az erős rendőri jelenlét ellenére a nap folyamán összetűzések alakulnak ki közöttük.

*

Kárpátaljai előzmények:

A megyei tanács egyes képviselői levélben fordultak Volodimir Litvinhez, a Legfelső Tanács elnökéhez. A dokumentumot több tucat képviselő mellett néhány járási tanácsi elnök, valamint a megyei jogú városok vezetői írták alá. A levélben azt hangsúlyozzák, a soknemzetiségű Kárpátalja jó példa arra, hogy a hatályos alkotmány maradéktalanul biztosítja a nemzetiségek szabad nyelvhasználatát. A nyelvtörvénytervezet elfogadása destabilizálná a társadalmi helyzetet, mélyítené a politikai ellentéteket. 

A dokumentum először néhány magyar képviselő aláírásával került nyilvánosságra.

Később a Kárpáti Igaz Szóban az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Kárpátalja megyei tanácsi képviselői cáfolták, hogy aláírták volna a kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény elleni felhívást.

Az UMDSZ három megyei tanácsi képviselője, akinek a neve ott szerepelt a dokumentumot aláíró 61 képviselő névsorában, a Kárpáti Igaz Szóban közzétett nyilatkozatában leszögezte: nem ismerték a megyei tanács honlapján közzétett felhívás szövegét, azt aláírásukkal nem támogatták.

A képviselők egyike a lapnak elmondta, hogy a dokumentum közzététele után azonnal tiltakoztak, ezért pénteken eltávolították a nevüket a felhívás szövege alól.

*

A fent említett levélhez hasonló okmányt készített elő az Ukrán Írószövetség kárpátaljai szervezete, amelyet kijevi elnökségükhöz készülnek eljuttatni. E blog tulajdonosát a levél előkészítőinek egyike telefonon hívta fel azzal, hogy hozzájárul-e nevének szerepeltetéséhez az aláírók közt. A kérdezett röviden kifejtette, hogy miért nem. A hívó maximális megértést tanúsított.

Haza a mélyben

Egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy 13 éves kárpátaljai gyereknek Ukrajnát a hazájának kellene tekintenie. Ám azt még kevésbé tartom egészségesnek, ha „Az én hazám” témáját úgy rajzolja meg, amint ezt a nemrégiben szervezett gyermekrajz-pályázat egyik  beregszászi nyertese tette. Veszélyesnek és károsnak vélem, ha a szülők-oktatók ilyen szellemben nevelik a kárpátaljai magyar gyerekeket és súlyosan hibásnak tartom a zsűri döntését, hogy ezt a rajzot a díjazottak közé sorolta. A haza fogalma persze a kárpátaljai (és általában a külhoni) magyarok számára eléggé problematikus, de kellő realitásérzékkel, józan ítélőképességgel és némi  bölcsességgel jó válaszok is adhatók a valóban kényes kérdésekre.

Felelős magatartású szülőnek-oktatónak nem szabad elősegítenie azt, hogy a gondjaira bízott tizenéves hamis (és káros) illúziókba kapaszkodjon. Három pillérre támaszkodó olyan identitás kiépítésében kell aktívan közreműködnie, amelyben azonos hangsúlyt kap a szülőföld és annak hagyományai iránti szeretet, a lakó-ország realitásának az elfogadása és az erős, korszerű magyarságtudat. E három tényező, ha nehezen is, de összeegyeztethető. Ám ha ehelyett az eszmélő emberkét a felnőtt az irredentizmus eszméivel oltja be, azaz olyan nézetekkel, amelyek lehetetlenné teszik az egészséges és az adott léthelyzetben használható magyarságtudat kialakulását, akkor a lehető legnagyobb kárt okozza mind a szemléletét most kialakító serdülőnek, mind annak a közösségnek, amelynek frusztrált, beilleszkedni képtelen, hamis valóságképpel viaskodó tagjaként képtelen lesz értelmesen és hasznosan megélni kisebbségi helyzetét. A hamis történelmi nosztalgia üres illúzióin ringatózó torz magyarságtudat mindenütt zsákutcákba vezet, de Ukrajna vaskos valóságával ütközve sérülésen és kudarcon kívül mást nem eredményezhet. Miközben megszakad a szívem a beregszászi templom köré egy rég elveszett, lassan száz éve mélyre süllyedt ország határait rajzoló tizenháromévesért, aközben dühöt érzek azokkal a felnőttekkel szemben, akik a teljesen hamis hazakép kialakulásáért felelősek.

 

Ungvár, 1918. - Esküvő a temetőben

L. Juhász Ilona

Esküvő és lakodalom a temetőben

Adalékok a zsidó néphithez

Kutatásaim során gyakran használom forrásként a korabeli sajtót – a nyomtatottat és elektronikust egyaránt –, aminek köszönhetően számos korábban ismeretlen adalékhoz jutottam különféle vizsgált témát illetően. Ezek révén árnyaltabb képet kaphatunk több kérdésről, gyakran olyan ismeretlen adatra, adatokra bukkanhatunk, amelyek újabb kutatási témákat, esetleg szempontokat vethetnek fel egy-egy téma kapcsán. Jó példa erre a Homonnán megjelent Felvidéki Hírlap egyik 1913. évi számában[1] talált hír a temetőből eltulajdonított karácsonyfáról. Ez az adat nem csupán a karácsonyfa első felbukkanására vonatkozó eddigi megállapításokat cáfolta meg az adott régióban, hanem egyben bizonyítja, hogy sokkal korábban megjelent karácsonyi díszként is a sírokon, mint azt a kutatók eddig feltételezték (L. Juhász 2011).

 

Jelen írásomban először a zsidó folklórral kapcsolatos szakirodalomban kevésbé ismert szokásra vonatkozó adalékokat mutatok be az Ungváron kiadott Ung című hetilap 1918-ban megjelent számaiban, illetve a magyarországi zsidóság Budapesten napvilágot látott Egyenlőség című lapjában talált hírek alapján, majd ehhez kapcsolódva néhány példán szemléltetem e szokás variánsait, párhuzamait.

A fentebb említett újságcikkek egy ifjú párnak az ungvári zsidó temetőben tartott esküvőjéhez kötődnek, azonban ezen a konkrét eseményen túl figyelemre méltó számos más adalékkal is szolgálnak. Már az első hírből kiderül, mi indokolta, hogy a helyi zsidó közösség az emberélet egyik fordulójának e fontos állomása, a házasság megkötése helyszínéül a temetőt választotta. Az indoklás szerint a zsidó néphit úgy tartja, a temetőben rendezett esküvővel megállíthatóak a tömeges halált okozó járványok. Mivel ebben az időben a spanyolnáthajárvány szedte áldozatait e vidéken és Európa több országában is, ezúttal ennek akartak gátat szabni a szokatlan helyszínen tartott rítussal.

Az eseményről szóló első híradás az Ung második oldalán jelent meg Esküvő a temetőben[2] címmel:

 

Weisz Samu és Grünberger Regina f. hó 18-án házasságot kötöttek az anyakönyvvezető előtt. Az egyházi szertartás ma d. u. 2 órakor lesz az izr. temetőben. Az a babonás hit él ugyanis a zsidóság egy töredékének lelkében, hogy a járványos betegség megszűnik, hogyha a temetőben esküvőt tartanak. A fiatal pár részére az irz. hitközség 6000 K hozományt gyűjtött.[3]

 

A következő lapszámban már a címoldalon (majd a másik oldalon folytatódik) kapott helyet az eseményről szóló terjedelmes beszámoló Lakodalom – a spanyol-járvány ellen… Egy esküvő a zsidó temetőben[4] címmel, (p. a.) szignóval. Az újsághírből egyértelműen kiviláglik, hogy az esemény szenzációszámba ment, szokatlanul nagy érdeklődés kísérte.

A cikk szerzője mondanivalóját a Könyves Kálmántól származó boszorkányokra vonatkozó kijelentésével vezette be, mely szerint: „Boszorkányokról pedig, amelyek nincsenek, említés ne történjék.” Az eléggé ironikus hangvételű írásból az is megtudható, hogy nem ez az első temetői esküvő Ungváron, ugyanis 1878-ban a kolerajárvány idején hasonló céllal már tartottak ilyet, s az akkor összeadott pár még élt 1918-ban. Ők annak idején jóval kisebb 200 pengő forint összeget kaptak, mint a most összeesketett pár, amely számára a közösség 6000 koronát gyűjtött. Amennyiben hihetünk a tudósítás szerzőjének, az 1878-ban házasodott, 1918-ban már idős férj felkereste az ungvári „templomi elnököt”, hogy fizesse ki neki a különbözetet, azonban nem járt szerencsével.

Az újságcikkből megtudható, hogy a mostani vőlegény kereskedősegéd, ellenben a menyasszony foglalkozásáról, illetve társadalmi helyzetétől nem esik szó. Az esküvőn szerepelt „a kántor templomi gyermek-énekkara” is, s a ceremónia végén szilvóriumot osztogattak mindenkinek ugyanabból a pohárból. A cikk szerzője a 6000 koronás összeggel kapcsolatban ironikusan megjegyzi: „nem-e jobb lett volna szappanra meg lysoformra[5] költeni a szegény zsidóság számára?” Más – ebben az esetben már politikai jellegű kifogásolnivalója is akadt az esemény kapcsán: „Aztán még egy bántott. Az alrabbi nagyon szépen fohászkodott, hogy ezáltal Izrael népe szabaduljon meg a spanyol járványtól. Hát kérem szépen, miért kapjam meg éppen én, vagy más, amikor most minden magyarra oly nagy szükség van…”

A gunyoros hangvételű írásra a következő számban az ungvári zsidó hitközség egyik elöljárója, Deutsch Jenő reagált A közönség köréből című rovatban Lakodalom – a spanyol-járvány ellen. Esküvő a zsidó temetőben címmel megjelent cikkében.[6] Ennek köszönhetően számos új adathoz juthatunk e szokatlan helyszínhez kapcsolódó rítusra vonatkozóan. Deutsch szóvá tette a cikk szerzőjének szatirizáló stílusát, valamint tévedéseit is, és alapos magyarázatot adott a kérdésekre. Ezzel ismét bővülhettek ismereteink e szokás hátterét illetően, mivel hosszabban idézi Austerlitz Sámuel miskolci főrabbinak e témában az Egyenlőség című zsidó lapban megjelent nyilatkozatát is. A főrabbi ősrégi zsidó szokásként említi a járvány idején rendezett temetői esküvőt, s kiemeli, hogy „jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegények részére, jótékonyságot, könyörületességet gyakorolnak, hogy az Isten is könyörüljön meg rajtunk”. Tehát arra is választ kaphattunk, miért gyűjtött össze hitközség az ifjú pár részére 6000 koronát.

Austerlitz Sámuel miskolci főrabbi Deutsch Jenő által idézett nyilatkozata eredetileg az Egyenlőségben, a zsidóság lapjában jelent meg, az Esküvő a temetőben[7] című írás részeként. Ez az újságcikk témánk szempontjából nagyon fontos, különös tekintettel az utolsó mondatára: „E felvilágosítás után az elnök minden skrupulozitás nélkül beleegyezett a gyűjtés rendezésébe annál is inkább, mivel tudomása szerint ilyen temetői esküvő a mostani járvány alatt számos helyen már meg is tartatott, állítólag Budapesten is.”[8] Vagyis nem az ungvári temetői esküvő volt az egyetlen, amelyet ebben az időszakban a spanyolnáthajárvány megállítása céljából a zsidóság körében rendeztek. Ugyancsak fontos adalék, hogy nem csupán vidéken, hanem a fővárosban, Budapesten is tartottak ilyet. Austerlitz rabbi nyilatkozatából nyilvánvaló, hogy nem ismeretlen szokásról volt szó, hanem a zsidóság körében jól ismert, a betegség megállítása céljából gyakorolt rítusról.

Scheiber Sándor Folklór és tárgytörténet c. kötetében több adatot is találunk erre vonatkozóan, tehát e szokás a zsidóság körében valóban nem volt ismeretlen. Könyvének Zsidó folklór Ujváry Péter írásaiban című fejezetében (Scheiber 1986, 1096–1152. p.) több forrást is idéz, elsőként Ujváry Leviathan c. drámájából az alábbi sorokat: „a pogrom elhárítására egy cáddik sírján két árvát esketnek össze.” (Scheiber 1986, 1126. p.) Más, többek közt szépirodalmi példákat is felsorakoztat Scheiber e fejezetben. Julian Stryjkowski rabbi leszármazott lengyel író művéből: „Kitört a járvány. Hullottak a zsidók, akár a legyek. Csak akkor hagyott alább egy kicsit, amikor lakodalmat rendeztek a temetőben.” (Scheiber 1986, uo.). I. Bashevis Singer A Sátán Gorajban című regényéből az alábbi sorokat: „Ezután a vőlegényt a menyegzői sátorhoz kisérték, amelyet az imaház és a régi temető között állítottak fel. Az imaház udvarát megtöltő kicsiny hantok iskolás gyermekek sírját jelölték, akik inkább mártírhalált szenvedtek 1648-ban a hajdamakok és a tatárok részéről, mintsem elhagyják hitüket és rabszolgának adják el őket…” (Scheiber 1986, 1127. p.), és Singer egy másik művéből is említ temetői esküvőt (Scheiber 1986, uo.). A következő adat 1865-ből származik, amikor Szafedben Jószéf Káró és Kicchák Lurja sírjai közt rendezték meg egy szegény pár esküvőjét a kolera kivédése céljából (idézi: Scheiber 1986, uo.) A pápai zsidók ugyancsak rendeztek egy ilyen esküvőt: „A pápai nagy kolerajárvány idejében… a temetőben tartották meg egy árva fiú és egy árván maradt leány esküvőjét és ott az egész hitközség jelenlétében – a sírhantra felállított Chupa alatt – eskették össze az ifjú párt.” (idézi: Scheiber 1986, 1146. p.)

Schnitzer Ármin komáromi főrabbi életrajzi ihletésű kötetében, a Kirchdorfban eltöltött éveiről beszámoló fejezetében említi, hogy az 1848-as kolera idején Kirchdorfban is tervezték egy temetői esküvő megtartását, azonban a nagyünnepek közbejötte miatt a szertartás elmaradt. (Schnitzer 1904, 34–35. p.)

 

Egy Krakkóhoz kapcsolódó mondagyűjteményben találtam rá az Esküvő a zsidó temetőben (Die Hochzeit  auf dem jüdischen Friedhof) című történetre, amely a „több mint 600 évvel ezelőtt” Európában pusztító pestisjárvány idején rendezett temetői esküvőről szól, amikor Krakkóban is ilyen szertartással akarták megállítani a járványt (Basiura 2004, 99–101. p.). Ebben az esetben a hiedelem szerint a menyasszonynak és a vőlegénynek nem csupán szegénynek, hanem testi fogyatékosnak – nyomoréknak – is kellett lennie, ezért egy félszemű vőlegényre és egy sánta menyasszonyra esett a közösség választása. Az esküvő után zenés-táncos lakodalmi mulatságra is sor került a temetőben, amelyet a Sabat, a szombat[9] beállta után is folytattak. A vallási törvény megszegése miatt büntetésként a föld elnyelte a mulatozókat.[10]

Az interneten videofelvételek között bukkantam egy zsidó temetőben készített felvételre, amelyen az esküvők legfontosabb kelléke, a négy oszlopon nyugvó baldachin látható egy embertömeg gyűrűjében. A „Pogrzeb czy ślub? Wedding day or funeral?” (Esküvő vagy temetés?) című felvételen látható egy angol nyelvű kézzel írott szöveggel, „Feb. 29. 1920.”, datálással, a dátum fölött pedig az „Olyka Poland” olvasható, amely egyértelművé teszi, hogy a lengyelországi Olyka településről van szó.[11] Az angol kézírásos szöveg valószínűleg a videón szereplő fénykép hátoldalán szerepel, s lényege, hogy az éhínség, betegségek idején az egybekelt ifjú párt a rokonok és hittestvérek tömege (fiatalok, öregek, szegények és gazdagok egyaránt) a temetőbe kísérte, hogy ott közös imával gyűjtsenek erőt az életben maradáshoz.[12] Hogy vajon az ifjú pár esküvőjére a temetőben került-e sor, vagy pedig mielőtt idejöttek, azelőtt történt, a videó alapján nem lehet kétséget kizáró választ adni. A szöveg nem egyértelmű, tehát ennek alapján akár arra is következtethetünk, hogy ebben az esetben nem a temetőben került sor az esküvőre, csupán a szertartás után kisérték ki oda a fiatal párt. Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy a fentebb bemutatott ungvári szokásnak egyik variánsával van dolgunk, amikor az esküvő a zsidó közösséget sújtó valamilyen csapás elhárításában játszott fontos szerepet.

Más zsidó temetőbeli esküvővel kapcsolatos adatra nem sikerült rábukkannom, azonban figyelemre méltó adalék olvasható az esküvő és a haláltánc kapcsolatához egy zsidó kereskedőasszony 18. századi memoárjában (Hameln 2000).[13] Glikl Hameln, aki élete nagy részét a Hamburg melletti Altonában töltötte, emlékirataiban részletesen leírta lánya Clevében[14] tartott fényűző esküvőjét,[15] amelyen többek közt álarcos emberek haláltáncot is bemutattak: „Utána maszkába öltözött emberek jöttek be és nagyon szép mutatványokat és mindenféle bohóckodásokat csináltak, amik mulattatásul szolgáltak. Az álöltözetesek végül egy haláltáncot adtak elő.” (Hameln 2000, 79. p.) Ez a mozzanat figyelemre méltó, hiszen – ahogy a szerző is hangsúlyozza a kötet 94. számú lábjegyzetében – a 16. században elterjedt haláltánc keresztény eredetű műfaj, „ennek ellenére zsidó körökben is elterjedt, ráadásul örömünnepeknek lett egyik műsorszáma” (Hameln 2000, 79. p.). Ez az adat a zsidó–keresztény kulturális kölcsönhatások szempontjából is nagyon fontos adaléknak tekinthető. A haláltánc műfajának létrejötte a pestisjárványokhoz kötődik, ez a műfaj egyfajta ellenreakcióként alakult ki a járvány idején bőven arató halál ellen, rámutatva, hogy a halál nem válogat, a szegényeket és gazdagot egyaránt eléri. A középkorból számos haláltáncjelenetet ábrázoló freskót ismerünk,[16] többek közt az ausztriai Metnitz település csontházának külső falán. Ezen a településen néhány évtizede Haláltáncmúzeumot is létrehoztak, valamint – egyfajta hagyományőrzésként – évente bemutatják a haláltáncjátékot (Totentanzspiel) is (L. Juhász 2006; L. Juhász 2007).

A temetőben táncolás szokásának, illetve a temetéshez, halálhoz kötődő táncalkalmaknak gazdag néprajzi irodalma van, e témában legfontosabb magyar nyelvű összegzésnek Morvay Péter tanulmányát tekinthetjük, aki európai kontextusban foglalta össze a kapcsolódó kutatási eredményeket (Morvay 1950, 73–82. p.). Temetőbeli tánccal összekötött lakodalomról azonban nem közöl adatot.

 

A temető és az esküvő összekapcsolásának gyakorlata ma sem ismeretlen a szokáscselekmények sorában, erről az írott és elektronikus médiumokban olvasható, a ravatalozóban és temetőben napjainkban tartott esküvőkről szóló hírek is tanúskodnak. Ezúttal minimális a valószínűsége annak, hogy valamelyik ifjú párt valamilyen betegség vagy más szerencsétlenség meggátolásának célja vezérelte volna, amikor e szokatlan helyszín mellett döntött, az elérhető hírekben legalábbis ilyesmiről nem esik szó. Két kiragadott példa a napjainkban gyakorolt szokás indítékairól:

A tengerentúli Idahóban (Amerikai Egyesült Államok) egy idős pár (66 és 72 éves) 2009-ben ravatalozóban tartotta esküvőjét. A szokatlan helyszínválasztást azzal indokolták, hogy egy temetés alkalmával itt találkoztak legelőször. Mindketten 2007-ben veszítették el házastársukat.[17]

Az egyik közkedvelt magyarországi női magazin honlapján arról tudósítanak, miszerint „tőlünk nyugatra egyre több halottasház kínálja magát mint rendhagyó esküvői helyszínt, és ami ennél is meglepőbb, hogy sok pár végül valóban úgy dönt, az egyébként végső kegyeletadásra használt intézményben mondják ki a boldogító igent.”

Ebből a hírből több friss házas szokatlan döntésének hátterét is megismerhetjük:

„…Az egyik ara például a ravatalozó melletti temetőben nyugvó nagymamájához szeretett volna közel maradni élete legfontosabb napján. Egy másik pár arra hivatkozott, hogy az átlagos templomok ugyanúgy otthont adnak esküvői és temetési szertartásoknak egyaránt, tehát semmi különös nincs a dologban. A pénz is fontos tényező, a halottasházak olcsóbban kínálják szolgáltatásaikat, mint egy hasonló hangulatú szálloda vagy más rendezvényhelyszín. Az sem elhanyagolható szempont, hogy míg az esküvők megszervezése akár éveket is igénybe vehet, a temetéseket mindig napok alatt kell nyélbe ütni – így a halottasházak szervezői hozzá vannak szokva a gyors munkához, tehát az utolsó pillanatban is fordulhatunk hozzájuk. A legtöbb ilyen épületen egyébként sem látszik eredeti rendeltetése, és ha esküvői pompában van feldíszítve, szinte csak nevéből tudhatjuk meg, hogy más napokon milyen rendezvényekre használják. Bár sok józan érv szól a halottasház mint esküvői helyszín mellett, a legtöbben idegenkednek már csak a gondolattól is, hogy ott álljanak az oltár elé, ezért kétséges, hozzánk elér-e valaha ez a trend, vagy megmarad egy távoli ország hóbortjának.”[18] Ez izgalmas kérdés egy kutató számára is.

 

A szakirodalomban számos adalékot találhatunk az emberélet két állomása, fordulója (átmeneti rítusa): az esküvő és temetés, valamint a temető kapcsolódására vonatkozóan. Példaként említhetjük az egyik legismertebb, néhány helyen még napjainkban is gyakorolt szokást: a kiházasítatlan fiatalok jelképes esküvőjének megrendezése a temetésükön. Az elhunyt fiatalok kortársai a temetésen esküvői öltözetben jelennek meg, a lányok koszorúslányoknak, a fiúk pedig vőfélyeknek öltöznek, s e párok alkotta esküvői menet kíséri a koporsót a temetőbe. Annak függvényében, hogy az elhunyt fiú vagy lány, egy kortárs menyasszonynak, vagy pedig vőlegénynek öltözik. Az elhunyt lányt menyasszonyi ruhában, a fiút pedig vőlegényi öltözetben temetik el. Két alkalommal magam is részt vettem ilyen temetésen: 1977-ben egy gömöri bányásztelepülésen, Rudnán (Rudná) egy 25 éves fiatalemberén (L. Juhász 2002, 112–114. p.), majd szűk két évtizeddel később, az említett település szomszédágában fekvő Kőrösben (Kružná) egy fiatalember temetésén.

Számos példát hozhatnánk még a szakirodalomból a temetés és a lakodalom kapcsolódására vonatkozóan, ám ez nagyon messzire vezetne, így ettől most eltekintek.

Befejezésül viszont megemlítem még azt a temetkezéshez kapcsolódó hiedelmet, mely szerint a járvány megállítása céljából az elhunytat nem a többi sírral párhuzamosan, hanem keresztben temették el, hogy a megszokott temetkezési rendtől eltérve gátat szabjanak a járványnak. Kutatásaim során magam is találkoztam ezzel a jelenséggel, egy korán polgárosodott bányásztelepülésen, a gömöri Rudnán 2000-ben és 2001-ben néhány adatközlő még emlékezett a keresztbetemetésre (L. Juhász 2002, 78. p.), s nyilván további nyomai is kideríthetőek lennének a szakirodalomból (vö. Liszka 1992, 121. p.).

 

Az ungvári zsidó temetőiben tartott esküvő, valamint a fent bemutatott temetőhöz s a temetkezéshez és esküvőhöz kötődő rítusok fontos adalékok annak prezentálására, hogy az emberélet egymástól nagymértékben különböző fordulói, s nem utolsósorban a betegségek, a halálhoz kötődő hiedelmek és rítusok összekapcsolása nem ritka; számos variációja létezik a zsidók és keresztények hit- és szokásvilágban egyaránt.

Írásomban nem vállalkozhattam az esküvő, valamint a temető és halál szokatlan és néha bizarr kapcsolódásának teljes körű összegzésére, s a különféle szokásvariációk bemutatására sem. Egy ilyen összegzéshez ugyanis jóval szélesebb körű és alaposabb kutatásra lenne szükség. Csupán a kutatás számára eddig ismeretlen zsidó folklórjelenség bemutatása, illetve e szokás ismert vagy pedig kevésbé ismert párhuzamainak, rokon (vagy annak tűnő) vonatkozásainak a felvillantása volt a célom.
 

Melléklet

 

Lakodalom – spanyol-járvány ellen…

Egy esküvő a zsidó temetőben.

„De strigis vero, quate non sunt nulla quaestio flat…”

(Boszorkányokról pedig, amelyek nincsenek, említés ne történjék). Származik pedig ez a felvilágosult törvényes rendelkezés – miként tudjuk – még Könyves Kálmán királytól, a XI. századból. Ma a XX. század órájának homokja pereg, tehát azóta úgy-e bár, megszabadultunk minden babonás hókuszpókusztól és ilyeneken már csak mosolyogni tudunk… Úgy-e bár? Ez természetesen nem vonatkozik a meggyőződéses hitéletre és ennek tanaira!

Ezzel szemben az ungvári ort. izr. hitközség (reméljük, csak egy része) igen érdekes módon óhajtja elűzni az Ungváron is dühöngő spanyol-járványt. Mint egyik laptársunk is egész komoly formában megírta a „spanyol-járvány” meggátlása céljából egy ifjú jegyespár künn a zsidó temetőben tartotta esküvőjét, mely cselekedetéért a hitközségtől és a Chevra Kadisa szent-egylettől 6000 korona hozományt és egyéb ajándékot kaptak. A jegyespár mindenesetre jól járt vele. Hogy azonban a spanyol-járvány bacillusai ezt respektálni fogják, ebben nem látunk elég összefüggést…

x

F. hó 20-án – vasárnap – délután folyt le a rendkívüli körülményű esküvő az igazán kies fekvésű, fákkal borított zsidó temetőben. Már 2 órakora kocsik és gyaloglók óriási tömege lepte el az utcákat és a domonya mellett fekvő temető útját. Rég nyilvánult meg ekkora érdeklődés egy esemény iránt, mint e „temetői esküvőn”. Az embereket inkább a „rendkívüliség”, a szenzáció vonzotta. Mert valami nagy meghatottságot, vagy buzgóságot mikroszkóppal sem lehetett felfedezni. A gyönyörű őszi nap sugarai derűt öntöttek a több ezer főre tehető sokaságon.

Ilyen esküvő Ungváron először 1878-ban a nagy kolerajárvány idején volt, az a házaspár ma is él még Ungváron igen megelégedetten. Csak ez az új esküvő okozott most egy kis zavart. A nevezettek anno dazumal ugyanis csak 200 pengő forintot kaptak. A régi temetői pár tehát megrövidítve érezte magát és a férj el is ment Güntzler templomi elnökhöz, hogy adná ki neki a különbözetet

Güntzler jó humorú ember és csupán ennyit válaszolt:

– Jól van, kedves barátom, magának igaza van. Csak menjen el és hozzon egy írást attól a rabbitól, aki magát akkor összeadta.

A rabbi természetesen már régen porlad. Így hát nem lett semmi a „különbözet”-ből.

Itt említjük meg, hogy az ily temetői ceremóniáknak a szent könyvekben természetesen semmi nyoma nincs.

– Nem árt, – magyarázza nekem egy hitközségi tag, – legfeljebb nem használ…

– Aztán meg stílszerű is, – toldja meg egy úgy látszik kevésbé megelégedett férj, – mert ha az ember megnősült, a féllábbal úgyis már a – sírban van…

Általában ily irányban folyik a társalgás. Amott egy vállalkozó szellemű ifjú váltig azt hajtogatja, hogy ő hajlandó a híd alatt is megesküdni 6000 k-ért, csak az asszony legyen jó…

Igy várjuk az ifjú párt, amely előkelően késik. Közben elhelyezkednek a fotográfusok is a baldachin közelében, csak épp a mozi-operatőrök hiányoznak.

Basa Péter fényképész néhány igen sikerült fényképe látható a kirakatokban.

x

Három óra után végre megérkezik a jegyespár, Weisz Sámuel kereskedősegéd és menyasszonya, Grünberger Ragina, a nap hősei. Óriási tolongás és senki sem tud rendet teremteni. A temető elején van felállítva a kék bársony baldachin, mely alatt az esküvői szertartást megtartják. Előbb azonban Steif Jonathán alrabbi intéz ékes német nyelven beszédet a gyülekezethez, amely sokszor erős zsargonba csap át. Főleg a jótékonykodásról és az adakozásról beszél, csak a végén jön a spanyol nátha.

Mindenki az új párt akarta látni és épp ezért csak keveseknek sikerül a baldachin közelébe férkőzni. A kántor templomi gyermek-énekkara igen szépen énekel. Aztán még erősebb a tolongás, visítás, kiabálás, – az esküvőnek vége. Valami jófajta szilvóriumot osztogatnak a kijáratnál, úgy láttam, mindnyájuknak – egy pohárból…

x

Ragyogó napsugárban indul az emberáradat hazafelé. A temető pedig valóban festőien szép, egyes részei különösen teljesen keleti török temetőkertre emlékeztet. Mondom is az egyik elöljárósági tagnak:

– Uram, hisz itt tán még pihenni is élvezet!

– Tessék csak hagyni, jobb azért egyelőre odahaza a paplanos ágyban…

A robogó kocsiktól alig lehet közlekedni. Csak úgy akaratlanul eszembe jut, hogy azt a 6000 koronát meg egyéb kiadásokat nem-e jobb szappanra meg lysoformra költeni a szegény zsidóság számára?

Aztán még egy bántott. Az alrabbi nagyon szépen fohászkodott, hogy ezáltal Izrael népe szabaduljon meg a spanyol-járványtól. Hát kérem szépen, miért kapjam meg én, vagy más, amikor most minden magyarra oly nagy szükség van…

(p. a.)

(Ung, 1918. október 27., 12. p.)

 

 A közönség köréből.

Lakodalom – a spanyol járvány ellen

Esküvő a zsidó temetőben

Ily címmel az „Ung” múlt számában egy cikk jelent meg, mely szatirizáló tendenciája mellett a tévedésektől sem egészen ment.

A cikkíró úr, Kálmán királynak a boszorkányságról tett nyilatkozatát idézi és fejtegetéseiben oda konkludál, hogy az ungvári ort. izr. hitközség még a XX-ik század felvilágosult atmoszférájában sem tudott szabadulni a babona lidércnyomása alól. Ezt az egész aktust tehát babonának minősíti. Laikusnak érzem magamat ahhoz, hogy a cikkíró úrral e tárgy fölött polémiába bocsátkozzam. De álljon itt egy, mindkettőnknél sokkal authentikusabb s ezen ceremónia elbírálására sokkal hivatottabb egyén, a miskolci főrabbi, Austerlitz Sámuel nyilatkozata, mely az Egyenlőség e heti számában jelent meg. S amely szóról szóra így hangzik:

„Ősrégi zsidó szokás járvány idején a temetőben, a síroktól távol, szabad helyen esküvőt tartani, ez nem babonaság, minthogy a zsidó vallás szertartásaiban és szokásiban ilyen nem található. A hithű zsidó ezzel Istenben vetett határtalan bizalmát fejezi ki, tanújelét adja optimisztikus érzelmeinek, amidőn esküvőt rendez a temetőben, ezzel mintegy kifejezésre juttatva: íme, dacára a járványnak, Istenben vetett bizalmunk nem ingott meg, megvagyunk győződve Isten jóságáról, irgalmáról és gondviseléséről, aki nem engedheti, hogy az emberiség kipusztuljon. Ez a szokás még egy célt van hivatva szolgálni. Tudvalevő ugyanis, hogy a csüggedés, a félelem az ember egészségét megtámadja, aláássa, és nagyban hozzájárul a beteg állapotának rosszabbodásához, az esküvővel azt fejezi ki a vallásos zsidó, hogy az embernek nem szabad elcsüggednie, íme látjátok emberek, mi a legnagyobb járvány idején esküvőt tartunk a halottak közelében, a temetőben, nem félünk, emberek ti se féljetek és ne csüggedjetek el, az isten velünk van most is. Az esküvőt jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegények részére, jótékonyságot, könyörületességet gyakorolnak, hogy az Isten is könyörüljön meg rajtunk.”

A miskolci főrabbi felvilágosítása tehát minden kétkedőnek megnyugtatásul szolgálhat. A cikknek a babonára vonatkozó része tehát el van intézve. Ami engem különösen megszólaltat, az a cikknek speciáliter a mi hitközségünket jellemző részletei. A cikkíró úr a lakodalom-rendezést ugyanis a hitközségnek imputálja. Erre nézve, valamint a hitközséget érintő többi részletekre nézve, mint a hitközség egyik elöljárósági tagja a következőket jegyzem meg: A lakodalomrendezés – noha félre nem magyarázható nemes célt szolgált – nem a hitközség képviseletének határozatából született meg, hanem egynéhány hitbuzgó és jólelkű nő magánmozgalmából, melyet a hitközség – tekintve, hogy amúgy is egy szegény pár kiházasításáról lévén szó – pénzbelileg támogatott. Hogy a szilvóriumot mindnyájan egy pohárból itták, ezzel bizonyára jelképezni akarták, hogy most már nem kell tartani a járvány bacilusainak átöröklésétől, ihatnak immár egy pohárból is. Ugyanezt szimbolizálja az is, hogy a 6000 koronát nem szappan és lysoformra adták, mert már fertőtlenítőszerre sincs szükség…

Ami az alrabbinak zsargonba átcsapó beszédét illeti, az a már régen elhaltakra való tekintettel történt, akik tudvalevőleg nem beszélték még a mai kulturált modern német nyelvet. A cikkíró még az alrabbinak beszéde befejeztéveli fohászát kritizálja. Szerinte az alrabbi fohászában a járvány elmúlását csak Israel népére kérte. Hát ez – bocsánatot kérek, tévedés.

Steif alrabbi beszédében magyarázatát adva eme különös szertartásnak, kifejtette, hogy városunkban járvány uralkodik, amely naponta több áldozatot követel, eljöttünk tehát a mi nagy halottainkhoz, juttassák el fohászainkat a mindenhatóhoz hathatós támogatásukkal, hogy városunkban a járvány szűnjék meg. Hogy Israelről tett többször említést, az a héber idézetek természetében rejlik, mert hiszen zsidó szertartás volt, de egyébként csak sablon, mint pl. a „magyarok Istene”.

Ungvár, 1918, okt. 28.

Deutsch Jenő

(Ung, 1918. november 3., 3. p.)

 

 

Esküvő a temetőben.

Miskolcról írják nekünk: A múlt héten többen jelentek meg a miskolci orth. izr. hitközség elnökének, dr. Halmos Gézánál, gyűjtőívet prezentáltak neki és annak körözéséhez a hitközség engedélyét kérték. A gyűjtés célja egy szegény házaspár kiházasítása volt, melynek esküvője a járványra való tekintettel régi zsidó szokás szerint a temetőben lenne tartandó. Mielőtt az elnök beleegyezett a gyűjtésbe, a főrabbihoz Austerlitz Sámuelhez fordult, aki következőkben informálta őt e szokás mibenlétéről: „Ősrégi zsidó szokás, járvány idején a temetőben, a síroktól távol, szabad helyen esküvőt tartani, ez nem babonaság, aminthogy a zsidó vallás szertartásaiban és szokásaiban ilyet nem találni. A hithű zsidó ezzel Istenben vetett határtalan bizalmát fejezi ki, tanújelét adja optimisztikus érzelmeinek, amidőn esküvőt rendez a temetőben, mintegy kifejezésre juttatva: íme dacára a járványnak Istenben vetett bizalmunk nem ingott meg, meg vagyunk győződve Isten jóságáról, irgalmáról és gondviseléséről, aki nem engedheti, hogy az emberiség kipusztuljon. Ez a szokás még egy célt van hivatva szolgálni. Tudvalevő ugyanis, hogy a csüggedés, a félelem az ember egészségét megtámadja, aláássa és nagyban hozzájárul a beteg állapotának rosszabbodásához: az esküvővel azt fejezi ki a vallásos zsidó, hogy az embereknek nem szabad csüggednie, íme látjátok emberek, mi a legnagyobb járvány idején esküvőt tartunk a halottak közelében a temetőben, nem félünk. Emberek, ti se féljetek és ne csüggedjetek, él az isten, ő velük van most is. Az esküvőt jótékonycéllal kötik össze, adományokat gyűjtenek a szegények gyámolítására, jótékonyságot könyörületességet gyakorolnak, hogy az isten is könyörüljön meg rajtunk.”

E felvilágosítás után az elnök minden skrupulozitás nélkül beleegyezett a gyűjtés rendezésébe, annál is inkább, mivel tudomása szerint ilyen temetői esküvő a mostani járvány alatt számos helyen már meg is tartatott, állítólag Budapesten is.”

(Egyenlőség, 1918. október 26., 11. p.)

 

 

Lakodalom a zsidó temetőben.[19]

Több mint 600 évvel ezelőtt pestis pusztított Európában, amely Krakkót sem kímélte. A járvány oly mértékben tizedelte a lakosságot, hogy egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne gyűjtötte volna be több száz áldozatból álló szörnyű aratását. A halottak között öregek, fiatalok, nők és ártatlan gyermekek egyaránt voltak. A város utcái sivárak és kihaltak voltak, s azok, akik még életben maradtak, otthon ültek a gondosan bezárt ablakok és ajtók mögött abban a reményben, hogy a pestis szörnyűséges keze így nem éri el őket. Az óvintézkedések azonban fölöslegesnek bizonyultak. A halál angyala egymás után látogatta meg a házakat, otthonokat, és a nyitott ablakon át minden reggel hallani lehetett a hozzátartozójukat sirató emberek hangos jajgatását.

A zsidónegyed zsinagógáiban Istenhez imádkoztak, hogy végre fordítsa el tőlük haragját . A gazdagok, akik eddig általában érzéketlenek voltak a szerencsétlen emberek sorsa iránt, most félelmüktől vezérelve szívesen adakoztak a szegényeknek. Azonban sem az imádságok, sem pedig más jótétemények sem tudtak gátat szabni a járványnak, amely fúriaként tombolt a városban.

Amíg egyszer csak valakinek hirtelen eszébe jutott, véget lehet vetni a pestisnek, ha a falusi vagy városi zsidó közösség költségére, a zsidó temetőben tartanák a nyomorékok lakodalmát. A krakkói zsidóság utolsó mentőöveként kapaszkodtak ebbe az ötletbe. A zsidó hitközség pénztárából egy nagyobb összeget szavaztak meg az esküvőre, s lázas készülődésbe kezdtek. Csak egyetlen probléma merült fel közben: a nagy készülődés, az ételek elkészítése és a chuppe felállítása során csak egy kérdés vetődött fel, senkinek se jutott eszébe, hogy ki legyen az a pár, amelynek majd a baldachin alá kell állnia. Lázasan keresni kezdték a párt. A férfiak úgy döntöttek, hogy a szegényházbeli, fél szemére megvakult Feifel legyen a vőlegény. Az asszonyok választása a sánta Ryfkára esett.

Így került e két személy egy péntek délutánon a chuppe alá a zsidó temetőben. Feifel egy bádoggyűrűt húzott Ryfka ujjára, majd széttaposott egy borospoharat, miközben az összegyűlt tömeg teli torokból kiáltotta: Mazel tov. Ezután teljes gőzzel kezdetét vette a szórakozás. A zene és tánc teljesen elfeledtette velük a gondokat és a járványt is.

A vendégek egyszer csak észrevették, hogy az égbolt besötétedett fölöttük, s a nap, amely átadta helyét a holdnak és a csillagoknak, mely a Sabbat kezdetét jelentette, már régen lebukott. Az isteni parancs ellen elkövetett nagy bűn volt ez, amelyért a vidám vendégsereg meg is kapta büntetését.

A táncot járó lábak alatt süllyedni kezdett a föld, a zene hirtelen abbamaradt, s valamennyien kővé dermedtek, amikor tudatosították, hogy a föld remeg a lábuk alatt. Az hirtelen megnyílt, s egy másodperc alatt mindnyájukat elnyelte.

Hatalmas csend borult a temetőre és az egész zsidónegyedre. Olyan szörnyű csend volt ez, amihez hasonló csak a teremtés első napjaiban lehetett, mielőtt még a fény beragyogta volna a földet, s mielőtt élettel telítődött volna.

Ez azt jelentette, hogy ettől fogva tilos volt pénteken házasodni, s ebben a temetőben bárkit is eltemetni ezentúl. A temetőkaput befalazták, s ennek így kell maradnia egészen a mostani évszázadik, egészen a nagy háború kezdetéig. (Basiura 2004, 99–101. p.)

 
Felhasznált irodalom

 

Basiura, Ewa 2004. Das legendäre Krakau. Bekannte und unbekannte Geschichten. Kraków, Storyteller Verlag.

Hameln, Glikl 2000. Emlékiratai. Fordította, a bevezetőt és a magyarázatokat írta: Jólesz László. Budapest, Athenaeum.

L. Juhász Ilona 2002. Rudna I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században. Komárom–Dunaszerdahely, Fórum Társadalomtudományi Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó /Lokális és regionális monográfiák, 2./

L. Juhász Ilona 2006. Haláltánc-ábrázolások és haláltáncjáték. Egy középkori pantomimjáték utóélete. Vasárnap, 39. évf. 43. sz., 12–13. p.

L. Juhász Ilona 2007. A metnitzi Haláltánc Múzeum. Ethnica, 9. évf. 1. sz., 28–29. p.

L. Juhász Ilona 2011. Karácsony és a halottak emlékezete. Alba Regia, 40., 211–218. p.

Liszka József 1992. Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából. Budapest, OKTK Magyarságkutatási Program /A Magyarságkutatás könyvtára, XII./

Morvay Péter 1951. A templomkertben, temetőben és halotti toron táncolás, s a halottas-játék népszokásához. Ethnographia, 62., 73–82. p.

Scheiber Sándor 1986. Folklór és tárgytörténet. Teljes kiadás. Budapest, Makkabi.

Schnitzer Ármin 1904. Jüdische Kulturbilder (aus meinem Leben). Wien, L. Beck und Sohn.

Ujvári Péter (szerk.) 2000. Magyar zsidó lexikon. Budapest, Makkabi.

 

 

 

Ilona L. Juhász

Wedding and bridal in a cemetery. Contributions to the Jewish folklore

The author has found three articles about a wedding ceremony of a young Jewish couple held in a cemetery, which appeared in a series of the Ung paper published in 1918 in Uzhgorod. The aim of the ritual held in an unusual place was to halt the spreading of the Spanish flue pandemic taking so many fatal victims by then. According to the Jewish folk belief, a wedding held in a cemetery will stop the spread of the disease. The cemetery bridal attracted great attention, and, to clarify certain misunderstandings, the rabbi of Uzhgorod gave a position on the deal himself. The author presents, describes the transition rites according to the press reports and mentions some similar examples from other regions connected with cemetery customs and points out interconnections between a bridal and funeral, bridal and cemetery in the Jewish people´s faith. In the annex, the mentioned articles are also attached nearly in their full content, to give a picture according to them on the spirit of the times and to make us have a nuanced sense on the differences between the Jewish folk faith and Jewish religious laws.



[1] Felvidéki Hírlap, 1913. január 12., 2. p.

[2] Az idézet újságcikkeket betűhíven közlöm, az elírásokat, hibákat nem javítottam ki.

[3] Ung, 1918. október 22., 2. p.

[4] A cikket teljes terjedelmében lásd a Mellékletben!

[5] Az első világháború idején ez volt a legismertebb és legelterjedtebb fertőtlenítőszer.

[6] Az írást teljes terjedelmében lásd a Mellékletben!

[7] A cikket lásd a Mellékletben!

[8] Esküvő a temetőben. Egyenlőség, 1918. 10. 26., 11. p.

[9] A zsidó vallásban a Sabat, azaz a szombat, a hét hetedik napja, ünnepnap, s nagyon szigorú munkaszüneti napnak számit. A zsidó szombat pénteken naplemente után veszi kezdetét, s a családanya gyertyagyújtással avatja fel ezt a napot (Ujvári 2000, 865. p.).

[10] A legenda majdnem teljes szövegének magyar nyelvű fordítását lásd a Mellékletben!

[11] A település 1938-ban a Szovjetunióhoz került, ma Ukrajna része.

[13] Az 1646-ban született Glickl Hameln (1646–1719) héber betűkkel, „jüdisch-deutsch” nyelven írta visszaemlékezéseit, 1896-ban Majna-Frankfurtban Kaufman Dávid jelentette meg, majd legközelebb 1923-ban, majd 1980-ban a Jüdischer Verlag kiadásában jelent meg. Ezt fordította magyar nyelvre Jólesz László, felhasználva az eredeti lábjegyzeteket is. A memoár számos értékes adatot tartalmaz a zsidó polgárság szokásaira, életmódjára, ünnepeire, társadalmi kapcsolataira stb. vonatkozóan.

[14] Napjainkban a Kleve nevet viseli, a német–holland határon fekvő város Észak-Rajna-Vesztfáliában.

[15] A Clevében tartott esküvő külön érdekessége, hogy részt vett rajta Frigyes választófejedelem is, aki abban az időben éppen ebben a városban tartózkodott (Hameln 2000, 77–78. p.)

[16] Bővebben lásd pl. Corvisier, André: Tance smrti. Praha, Volvox Globator, 2002.

[17] www.rtlklub.hu/hirek/bizarr/cikk/247444 (letöltve: 2010. december 27.)

[19] L. Juhász Ilona fordítása