Kárpátalja - kárpátaljai magyarok


2016. már. 21.
A blogot jegyzi: bdk Szólj hozzá!

Utcanévváltozások Ungváron a „dekommunizáció” jegyében

karpatalja ungvar utcanevKárpátaljai érdekességek: Lenon utca?

Kárpátalján új erőre kapott a „dekommunizáció”, azaz a szovjet időszakból maradt utcanevek megváltoztatása. A 90-es években, a Szovjetunió megszűnése után a legtöbb kommunista nevet megváltoztatták, de furcsamód sok a mai napig megmaradt.

Március első hetében röppent föl a hír, mely inkább csak hoaxnak tűnik, de az országos sajtó is átvette, hogy Henagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója rendeletet adott ki, melyben a Técsői járási Alsókálinfalván található Lenin utcát mostantól Lenon utcára kereszteli, a Beatles énekesének tiszteletére. A hír több kérdést is felvet, annyi bizonyos, hogy a jelenlegi ukrajnai folyamatokra a kommunista múlttal kapcsolatban remekül rávilágít.

Ungváron a városi tanács 22 utcanevet változtat meg rendeletileg. Az utcák között sok olyan van, mely elvesztette eredeti kommunista jelentését a fiatalok számára. Az új utcanevek között néhány egészen különöset is találunk.

Az ungvári Halana utcát ezentúl „Krut hősei” utcának nevezik, azon fiatal kadétok tiszteletére, akik 1918-ban Krut város vasútállomásánál győzelmet arattak az orosz-bolsevik támadók felett.

A 9 Szicsnya (Január 9.-e) utcát Szicsgárdisták utcára keresztelték, az Osztrovszkoho utca pedig a Kárpát Ukrajna nevet veszi fel.  Nyilvánvalóan az Európai Uniós csatlakozás és közös megbékélés szellemében választották ezeket az erősen nacionalista utcaneveket.

Az új utcanevek általában híres zeneszerzők, írók, költők, tudósok nevei, végső soron igazolható döntések.  Az Ungvári utcák régi és új nevei:

Régi utcanév Új név
Belinszkoho Bradacsa I.
Blagojeva Potusnyák F.
Bozsenka Gosovszkoho V.
Ivana Vasa Csubinszkoho P.
Halana Herojiv Krut
Kolhoszpna Kocaka A.
Kotovszkoho Ivaszjuka V.
Lazo Sz. Mészáros K.
Mondoka I. Verbickoho M.
Parhomenka Dobosa Sz.
Párizsi Kommün Kondratyuka Ju.
Szidorjak Irljavszkoho I.
Telmana Keresztelő Szent János
Terek P. Popovics D.
Vatutyina Fircák I.
Lavriscseva Suhevicsa R.
9 Szicsnya Szicsgárdisták
Osztrovszkoho Kárpát Ukrajna
Plehánová Lengyel V
Dzsambula Komendarja V.
Lokoti Zoreszláv
Rotman Vesivanoho V.
Tovább

Minden orosz céget betiltatnak

karpataljai kamion blokadNem csak az orosz kamionokat, minden orosz érdekeltségű céget és vállalkozást blokád alá szeretnének vonni a Jobb Szektor kárpátaljai tagjai - nyilatkozta Tarasz Dejak, aki az ukrajnai kamionblokád szervezője, egyben a Jobb Szektor kárpátaljai szárnyának, a "Karpatszka Szicsnek" a vezetője is.

Az aktivista nyilatkozata szerint, jelenleg analitikusaik az ukrán és orosz fél veszteségeit mérik fel, amit az országossá vált, kárpátaljai kamionblokád okozott (ért el).

Mivel Lengyelország megnyitotta határait az orosz fuvarozók előtt, ezért a szállítmányozók Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül közlekednek, így Ukrajnában és ezen belül Kárpátalján nincs szükség a kamionok megállítására.

Akciónk felhívta a hatalom figyelmét minden orosz érdekeltségre, melyek Ukrajna területén működnek, s most elkezdjük az orosz üzleti vállalkozások ellehetetlenítését. Már rendelkezünk az SzBU (ukrán titkosszolgálat) támogatásával, mivel vezetőik és Kárpátalja főügyésze személyesen keresett meg minket. Beszéltünk a Megyei Tanács elnökével és a március 11-i ülésen a képviselők szavazhatnak az orosz érdekeltségű cégek betiltásáról – mondta Tarasz Dejak a munkachevo.net hírportálnak.

H.Cs

Tovább