Kárpáti Ukrajna

Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig

Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai

karpati-ukrajna.jpgMegjelent az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének szakmai kiadványa a pozsonyi Kalligram gondozásában.

A tanulmánykötet a múlt századi Kelet-Közép-Európa "köztes tereinek" egyikeként vizsgálja a nagyhatalmi érdekeknek kiszolgáltatott Kárpátalját és történelmének egyik legvitatottabb, ellentmondásoktól terhes korszakát.

A XX. századi Kelet-Közép-Európában több olyan köztes tér is létezett, amelyek a birodalmak egykori perifériáiból lettek jobb sorsra érdemes tartományai az egymással viaskodó nemzetállamok valamelyikének. A rendszerint többnemzetiségű régiók – mint például a Bánság, Bácska, Szilézia, Karintia vagy éppen Kárpátalja – a két világháború között gyakran váltottak ki területi, etnikai vitákat. Maguk a „bennszülöttek” autonómiára vágytak, ehelyett azonban hol az egyik, hol a másik államhoz csatolták őket, vagy éppen egymás közt osztották fel a vitatott területet.
Ilyen köztes térnek számított a korabeli Kárpátalja. A régió történelmének a második világháború előtti drámai szakasza – fókuszban az 1939. márciusi eseményekkel – jól jelzi a nemzetállami dilemmák és nagyhatalmi érdekek által kijelölt konfliktusok mélységét és következményeinek súlyát. Könyvünk a magyar, az ukrán, a német, a lengyel, a cseh és a szlovák, a román és a szovjet szempontok párhuzamos bemutatásával kínálja meg az olvasót.

 „A közgondolkodás nemigen akarta tudomásul venni Kárpátalja és a többi elcsatolt terület elvesztését, s egyfajta tagadásba menekült. A közfelfogás úgy tartotta, hogy a »Rákóczi népe« valójában visszavágyik Magyarországra, és nehezen tűri a »cseh rabságot«. A »hűséges ruszinok« nem kérnek Prága parancsaiból, s inkább a magyar állam atyai gondoskodását áhítják […]” (Zeidler Miklós)

1939 márciusában „az elfogott fegyveresek – részben civilek, részben Szicsek – egy részének helyszíni agyonlövésére [a magyar katonaság által] […] jelentős részben azért került sor, mert a [Kárpáti Ukrajnát] védők szervezetlen, koordinálatlan csoportjainak tekintélyes része egyenruhával sem rendelkezett és a hadviselést szabályozó nemzetközi normák a civil ruhás fegyvereseket banditának, terroristának tekintették.” (B. Stenge Csaba)

„Sztálin Kárpátalja bekebelezésével kapcsolatos háborús célkitűzése azon a kívánságán alapult, hogy a szovjet határokon kívül nem szabad potenciális teret hagyni az ukrán nacionalizmusnak.” (Peter Pastor)

A könyv adatai

Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig

Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai

Szerkesztette Fedinec Csilla

Kalligram Kiadó, 2014.

ISBN 978-80-8101-848-0

Bolti ár: 2 800 Ft / 9,50 €

A kötet szerzői

B. Stenge Csaba
Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára (Tatabánya, Magyarország)

Bogiv, Olekszandr (Олександр Богів)
Ungvári Nemzeti Egyetem (Ungvár, Ukrajna)

Dąbrowski, Dariusz
Történész (Wrocław, Lengyelország)

Cichoracki, Piotr
Wrocławi Egyetem (Wrocław, Lengyelország)

Csernicskó István
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Hodinka Antal Intézet (Beregszász, Ukrajna)

Fedinec Csilla
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete, MTA Bolyai János kutatási ösztöndíjas (Budapest, Magyarország)

Grad, Cornel
Vasile Goldiş Nyugati Egyetem (Arad, Románia)

Janek István
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (Budapest, Magyarország)

Moser, Michael
Bécsi Egyetem (Bécs, Ausztria); Müncheni Ukrán Szabadegyetem (München, Németország); Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Piliscsaba, Magyarország)

Oficinszkij, Roman (Роман Офіцинський)
    Ungvári Nemzeti Egyetem (Ungvár, Ukrajna)

Pahirja, Olekszandr (Олександр Пагіря)
„Terrorterület” Totalitárius Rendszerek Emlékmúzeuma (Lemberg, Ukrajna)

Pastor, Peter
Montclair State University (Montclair, New Jersey, USA)

Pekár, Martin
Pavol Jozef Šafárik Egyetem (Kassa, Szlovákia)

Rychlík, Jan
Károly Egyetem (Prága, Csehország)

Schvarc, Michal
Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete (Pozsony, Szlovákia)

Švorc, Peter
Eperjesi Egyetem (Eperjes, Szlovákia)

Traşcă, Ottmar
Román Akadémia George Bariţiu Történettudományi Intézete (Kolozsvár, Románia)

Vasas Géza
Történész (Budapest, Magyarország)

Zeidler Miklós
Eötvös Loránd Tudományegyetem; MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (Budapest, Magyarország)


Ajánljuk még: