A törvény elfogadásának módja viszont cseppet sem európai: Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának július végi ukrajnai látogatásán azt mélyen megosztónak találta és a felek közötti párbeszéd megindításának szükségére hívta fel a figyelmet.

Az ukrán társadalom egyre nagyobb megosztottságát - vagy saját érdekeit - érezve Volodimir Litvin, a Legfelsőbb Tanács elnöke csak többszöri huzavona után volt hajlandó névjegyével ellátni a törvényt. Miután a parlament nem fogadta el lemondását, a szabályok értelmében nem találhatott más kibúvót.

Másnap viszont benyújtatta saját javaslatát a nyelvhasználat rendezésére és kérte a képviselőket, hogy annak elfogadásával módosítsák az elfogadott törvényt. Ebben ugyanis 10-ről 15 százalékra nőtt volna a nyelvhasználati küszöbb, ami a legtöbb kisebbségi nyelvet megfosztotta volna a regionális státusz elnyerésétől. Eközben pedig megerősítené az ukrán államnyelvi voltát az állami és helyhatósági szervek nyelvhasználatában.

Mire Viktor Janukovicshoz került a törvény már ő sem volt olyan magabiztos a nyelvtörvénnyel kapcsolatban, mint választási ígéreteikor. Végül mégsem hezitált sokat és aláírta, ugyanakkor utasította a kormányt, hogy a tudomány és a kultúra neves képviselőiből álló szakértői munkacsoportot hozzon létre, s az dolgozzon ki javaslatokat ,,az országban használt nyelvekkel kapcsolatos jogszabályrendszer tökéletesítésére".

Ennek ellenére  ellenzéki képviselők szerint Janukovics, ,,Moszkva bábja", a nép ellenségévé vált. A Szobor párt képviselőinek közleményében az áll, hogy a rendelkezés nemcsak megosztja az ukrán társadalmat, de ,,diszkriminálja az állampolgárok többségét".

Míg a kárpátaljai magyar közösség vezetői előremutató, az európai uniós csatlakozás felé vezető út egyik fontos lépéseként értékelik a frissen elfogadott nyelvtörvényt, Európa és az ukrán társadalom kizárólag az orosz nyelv által megszerzett előjogokra koncentrál.

Valóban kritikus kérdéseket vet fel a törvényt kísérő egész hozavona és maga a jóváhagyása is. Bár kritikusai kezdettől fogva az orosz nyelv túlsúlyba kerülésével riogattak, a törvény beterjesztői erre fittyet sem vetettek és nem is kívánták elkendőzni javaslatuk ilyen irányú kimeneteit.

2011 augusztusában kormánypárti politikusok újabb olyan tervezetet nyújtottak be a Legfelsőbb Tanács elé, mely a nyelvi kérdést kívánja rendezni. Ez az a tervezet, melyet végül idén júliusban megszavazott a parlament. Ám egyelőre nem hatályos, hiszen az államelnök még nem írta alá. Ezért ma még a függetlenné válás előtt, 1989-ben megszavazott törvény szabályozza a nyelvek használatát.

A máig hatályos nyelvtörvény szerint Ukrajna egyetlen államnyelve az ukrán. Az Alkotmánybíróság egy 1999-es állásfoglalása értelmében ez egyben azt is jelenti, hogy az ukrán egyben az egyetlen hivatalos nyelv is az országban. Ugyanakkor a törvény szerint azon közigazgatási egységek (megye, járás, helyi önkormányzat) területén, ahol egy nemzeti kisebbség képviselői többséget alkotnak (azaz: arányuk 50%-nál magasabb), a nemzetiség nyelve az államnyelv mellett használható az önkormányzatokban, a hivatalokban, a társadalmi és civil szervezetek munkájában. A törvény azonban csak a szóbeliség szintjén alkalmazható a gyakorlatban, s csak ott, ahol akad a kisebbségi nyelvet is értő hivatalnok. A nemzetiségi nyelvű írásos ügyintézést lehetetlenné teszi a kétnyelvű űrlapok, formanyomtatványok hiánya.

Hivatalos lesz a magyar Kárpátalján?

A régit felváltani hivatott, viharos körülmények között elfogadott új jogszabály címében nem nyelvtörvény. Az Ukrajna törvénye az állami nyelvpolitika alapjairól címet viseli. Az új törvény szerint is az ukrán az egyetlen államnyelv. Ám azokon a közigazgatási egységeken belül, ahol egy-egy nyelv beszélői elérik a 10%-os arányt, a kisebbségi nyelv regionális nyelvi státust nyerhet, s az államnyelv mellett használható az államigazgatásban, az önkormányzatok munkájában, a bírósági eljárásokban, a nyilvános közéletben, az oktatásban stb.

Az elnök kézjegyére váró jogszabály az orosz, belarusz, bolgár, örmény, gagauz, jiddis, krími tatár, moldáv, német, újgörög, lengyel, roma, román, szlovák, magyar, ruszin, karaim, krimcsak nyelv hivatalos/hivatali használatát tenné lehetővé egyes közigazgatási egységek területén belül. Eszerint Ukrajna 27 közigazgatási egysége (Kijev főváros, Krími Autonóm Köztársaság, Szevasztopol város és 24 megye) közül 13-ban lehet hivatalos az orosz nyelv, illetve az egész ország területén is, hisz az orosz anyanyelvűek aránya Ukrajnában csaknem 30%. Valójában azonban az orosz mellett csak a krími tatár (a Krímen), a román (Csernyivci megyében) és magyar (Kárpátalján) válhat megyei szinten hivatalos nyelvvé. A legutóbbi, 2001-es cenzus adatai szerint a magyar nyelv Kárpátalja egész területén – ahol a magyar anyanyelvűek száma 12,7% volt – hivatalos funkciókban használható nyelv lehet, még a Nagybereznai, Volóci vagy Ökörmezői járásban is, ahol a magyarok aránya az 1%-ot sem éri el.

Az egynyelvűség a kétnyelvűség garanciája?

A hatályba lépésre váró törvény kapcsán számos kérdés vetődik fel. A jogszabály egyfajta konszenzus irányába tesz lépéseket: miközben de jure megőrzi az ukrán (az ország egy részén szimbolikus) államnyelvi státusát, de facto az ukránnal szinte egyenrangúvá emeli országos szinten az orosz nyelvet, és bizonyos kisebb régiókban más kisebbségi nyelveket is. Kritikusai szerint azonban a dokumentum elsősorban az orosz nyelv helyzetét erősítheti Ukrajnában, amennyiben az orosz az egész ország területén hivatalos nyelvvé válna, anélkül, hogy államnyelvi státust nyerne (amely státus biztosításához alkotmánymódosításra volna szükség, ehhez azonban a kormányzó pártoknak nincs kétharmados többségü az országgyűlésben). Az orosznak kedvez az is, hogy több nemzetiség körében az orosz anyanyelvűek aránya jelentős, s így ezek az etnikai csoportok is az orosz nyelv anyanyelvi beszélőinek számát növelik, mint ahogyan az az 5 és félmillió ukrán etnikumú is, akik az oroszt vallják anyanyelvüknek.

Az is kérdéses, hogyan élhetnek a jogaikkal az olyan veszélyeztetett nyelvek hordozói – mint például a karaimok vagy krimcsakok –, akik körében az anyanyelvi beszélők száma elenyésző, és egyetlen közigazgatási egységen belül sem érik el a 10%-os arányt. A karaimok száma a 2001. évi népszámlálás adatai szerint 1196 fő (közülük 24-nek anyanyelve a karaim), a krimcsak nemzetiségűek száma 406 (21-en vallották anyanyelvüknek a krimcsak nyelvet). Nem világos, hogyan élhetnek jogaikkal azok a ruszinok, akiket Kijev nem ismer el önálló nemzetiségként, s így az eddigi népszámlálások során csak néhány ezren vallották magukat ruszinnak és/vagy ruszin anyanyelvűnek.

Az új ukrán nyelvtörvény tervezetével kapcsolatban olyan vélemények is megjelentek, melyek szerint a jogszabály valójában nem a kisebbségi nyelvek védelmét és nem is a két- vagy többnyelvűséget szolgálja, hanem egyértelműen az egynyelvűséget támogatja. Michael Moser Bécsben élő nyelvész egyik interjújában az ukrajnai nyelvi szituáció kapcsán kijelentette: „A jelenlegi helyzetben, bármennyire is paradoxon, a hivatalos egynyelvűség lényeges feltétele az ország gyakorlati többnyelvűségének”. Sokan gondolkodnak hasonlóan az ukrán társadalomban. Ha ugyanis az orosz az új nyelvtörvény elfogadása esetén országos szinten hivatalos nyelvi státusba kerül, még kevesebb motiváció lesz arra, hogy a keleti és déli régiók többségben orosz ajkú lakossága elsajátítsa és használja az ukrán nyelvet.

A nyelvek használatára vonatkozó törvénytervezetek kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a nyelvi kérdés Ukrajnában erősen politizált, érzelmileg telített. Az a politikai erő, amely a fennálló status quo-t meg akarja változtatni, mindenképpen szembekerül az ország egyik felével. Nem véletlen, hogy az elmúlt 15 évben Ukrajnában egyetlen olyan törvényt sem fogadtak el, amely közvetlenül érinti a kisebbségek vagy a nyelvek státusát. Kivételt csak két nemzetközi dokumentum ratifikálása jelentett (Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája).

Az új nyelvtörvény elfogadása nyilván nem független attól, hogy 2012 októberében Ukrajnában parlamenti választásokat rendeznek. Kijevi sajtóvélemények szerint törvény körül kialakult társadalmi és politikai feszültség – melynek egyik jele a tervezet vitája során verekedés tört ki a parlamentben a honatyák között – mind a hatalmon lévő, mind pedig az ellenzéki politikai erőknek kedvez. A kormánypártok a közelgő választási kampányban felmutathatják egyik szimbolikus választási ígéretük teljesítését az orosz státusának megerősítése révén, az ellenzék pedig demonstrálhatja, hogy ha kell, tüntetések és utcai megmozdulások révén is kiáll a nemzeti nyelv mellett, illetve ellen-nyelvtörvények benyújtásával tarthatja napirenden a kérdést. Ezt tette például a törvényt előbb nem, majd mégis aláíró házelnök, Volodimir Litvin is. Valójában azonban az a lényeg, hogy a fő célt: a választók mobilizálását, sikerült elérniük a politikusoknak.

Az új törvény kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy ha nem készül hozzá konkrét végrehajtási mechanizmus, illetve amennyiben nem teremtik meg az alkalmazásához szükséges feltételeket, akkor a gyakorlatban ugyanúgy érvényesíthetetlenné válik, mint 1989-es elődje. Hiába lesz például törvényi garanciája az Ungváron élő magyaroknak hivatalos ügyeik anyanyelvi rendezésére, ha a megyeszékhelyen alig akad magyarul beszélő hivatalnok (Ungvár városban ugyan nem éri el a magyar anyanyelvűek aránya a 10%-ot, de megyei szinten igen, tehát a magyar egész Kárpátalja területén hivatalos nyelv lehet). Ugyanez áll a formanyomtatványokra, űrlapokra is: ha ezek két- vagy többnyelvű változata nem készül el és nem jut el az önkormányzatokhoz, hivatalokhoz, akkor lehetetlenné válik a kisebbségi nyelvű ügyintézés.