A nacionalizmus megfertőzte Ukrajnát

A HVG.hu-n olvastuk:

Az ukrán–orosz viszály árt a magyaroknak


Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere 2008 nyarán levélben fejezte ki aggodalmát az ukrán külügyminiszternek a kárpátaljai magyarokat sújtó intézkedések miatt. Ohrizko megnyugtató szavai ellenére Jeszenszky kétségei növekedtek. A történtek fényében érthetően.
Egy illúzió vége címmel közölt cikket a Magyar Szemlében a kárpátaljai magyar kisebbség romló helyzetéről az egykori külügyminiszter, volt washingtoni nagykövet. Írása pesszimizmusán aligha enyhít, hogy alcímét kérdésben fogalmazta meg: Az ukrán nacionalizmus a magyarok ellen fordul? Ezt ugyanis az általa felsorakoztatott érvek, a romló folyamat állomásainak bemutatása alapján maga a szerző is tényként kezeli. És nem tehet mást az olvasó sem.

Jeszenszky nem „érdektelen” krónikása a sanyarú történetnek, hiszen az 1991. december elsején függetlenségét elnyerő Ukrajnával kötött államközi szerződés (köznapi néven „alapszerződés”) egyik megalkotója és a parlamenti ratifikálás során (1993 tavaszán) beterjesztőként egyik harcos védelmezője volt a szélsőjobbos kritikusokkal szemben. A kezdet valóban reménykeltő volt. Az ukrán kisebbségi törvény példaértékű jogokat biztosított a nemzetiségeknek nemcsak a nyelvhasználat vagy az oktatás terén, de lehetővé tette saját nemzeti színeik kitűzését is a közintézményekre. A beregszászi városházán tehát az ukrán állami zászló mellett ott lenghetett a magyar nemzeti trikolór.

Azért már akkor sem volt minden tökéletes, hiába nyilvánította ki ugyanis autonómiaigényét a Beregszász környéki lakosság, az ukrán kormány, hivatkozva a Krímben és az ország felében élő tízmilliós orosz kisebbség szeparatista törekvéseire, végül is nem engedélyezte azt.

Már e korai fejlemény is bizonyította, hogy az ukrán–orosz viszony alapvetően meghatározza a kárpátaljai magyarok lehetőségeit. Márpedig e viszony párhuzamosan Moszkva megerősödésével és geopolitikai törekvéseivel, ha nem is monoton módon, de egyre romlik. A Putyin-adminisztráció és az ukrajnai orosz közösségek (hozzávetőlegesen a lakosság húsz százaléka) szoros szövetségben állnak a kijevi vezetéssel szemben, amelynek csak egyik – igaz, Európa számára is felfogható terepe – a gázvita.

Ebben a drámában a picinyke és erőtlen magyar kisebbségre csak mellékszerepet osztottak. A vértolulásos ukrán nacionalisták azért még így is figyelnek rá. Az Ukrán Néppárt és a Szvoboda indította el a propagandát a „magyar szeparatizmussal” szemben (lásd a vereckei honfoglalási emlékmű elleni akciókat), de ennél jóval súlyosabb, hogy a kijevi kormány „esélyegyenlőségre” hivatkozva 2008 májusa óta rendeletileg korlátozza a magyar oktatást.

Timosenkónak más tervei voltak
© MTI
Ez késztette Jeszenszkyt levele megírására. Ebben hivatkozott az európai kisebbségvédelmi egyezményekre és a két ország közötti „hagyományosan jó viszonyra”. Ohrizko külügyminiszter válaszában leszögezte ugyan, hogy nem szándékoznak a kisebbségek nyelvén folyó oktatást ukránra váltani, de az azóta történtek ennek ellentmondanak. 2009 novemberében például az oktatási tárca már nem rendelte meg a magyar tankönyveket, és a magyar zászlók is veszélybe kerültek.

Jeszenszky szerint a most vasárnapi ukrajnai elnökválasztás elvben esélyt kínál, mert kampánya során az egyik győzelemre esélyes jelölt, Viktor Janukovics is védelmébe vette a nemzetiségi jogokat, sőt azok kiterjesztését ígérte. De azt is tudjuk jól, más a kampány és más a kormányzás. Különösen Ukrajnában, ahol az elnök és a kormány között állandósult a hatásköri háborúskodás. Hiába állt ki például Viktor Juscsenko, a mostani államfő a kisebbségi jogok mellett, mert közben a Julia Timosenko – aki szintén esélyese a mostani választásnak – vezette kormánynak más tervei voltak.

„Úgy tűnik, a kisebbségellenes nacionalizmus megfertőzte Ukrajnát is” – jegyzi meg keserűen a cikk szerzője. Nagy kérdés, ebben a helyzetben milyen lehetőségei vannak Budapestnek, hogyan léphet fel eredményesen az ukrajnai magyarok érdekében. Már csak azért is kényes a helyzet, mert a kisebbségi kollektív jogokért küzdve az Európa Tanácsban többször éppen azzal a Moszkvával került egy platformra, amelynek – méltányolható és méltányolhatatlan – törekvéseit Kijev mindenképpen meg akarja akadályozni.

Nem lesz könnyű célhoz érni, s még erős támogatók mellett is nagy szerencse kell ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarok helyzetében kedvező fordulat álljon be.

(Magyar Szemle, 2009/11–12)

zádori

Forrás