Letartóztatták az ungvári "Repülős Gizit"

Akár 19 évet is kaphat Etus néni, Ukrajna legöregebb zsebtolvaja, akit a napokban fogtak el Kárpátalján  – adta hírül kedden a Censor.net hírújság. A 76 éves asszony a zsákmányolt pénzt édességekre költötte a dédunokái számára.

Az alvilági körökben nagy tiszteletnek örvendő Tóth Etel nénit egy pénztárca ellopása során érték tetten az egyik ungvári piacon. A tárcában 80 euró, 45 ukrán hrivnya és több bankkártya volt.

Az Ungváron lakó kleptomániás Etus néni, eddig már több mint 30 évet ült börtönben zsebtolvajlásért. A mesterségre a fiát is megtanította, aki jelenleg szintén jogerős börtönbüntetését tölti. Az idős hölgy a sajtónak elmondta, hogy leginkább a női kabátok zsebeit szereti kiüríteni, de a retikülök, bevásárló szatyrok felhasítása sem esik nehezére, amihez különösen élesre kifent körmeit használja. 

Az ungvári „repülős Gizi”-t ezúttal legalább tucatnyi lopás elkövetésével vádolják, amiért összességében akár 19 éves börtönbüntetést is kaphat, ha a korábbi feltételes szabadságvesztéseit is beszámítják. Etus néni egyébként különleges népszerűségnek örvend a rácsok mögött. Korábban elárulta, hogy még a legádázabb sorozatgyilkosok is előre köszönnek neki a sitten.

A valódi, 84 éves magyarországi Repülős Gizi (eredeti nevén K. Sándorné Bodnár Gizella) – aki gyakorlott besurranó tolvaj – már fél évszázada ismert rendőri körökben. Több mint 20 alkalommal ítélte szabadságvesztésre a bíróság, idáig 40 évnyi börtönbüntetést kapott, ebből 17 évet leült. Legutóbb 2009 januárjában tartoztatták le Komáromban.

forrás

Címkék: bulvár, bűnügy